Habár a választások még messze vannak, a szocialista párt minden vonalon támadásba lendült. Az utcák házfalait beborító óriásplakátok például a „közös értékeink” szlogennel futnak, és a többes szám használata tartalmaz egy olyan utalást, amely nyilvánvalóan azt a még el nem kötelezett szavazóréteget célozza meg, amelyre ez a derék, még pártsemlegesnek is tűnő állítás akar meggyőzően hatni. Dolgozunk-osztogatunk, miért is ne lennének közös érdekeink? – sugallja tudatalattinknak az üzenet. Meg természetesen azt is, hogy ezeknek a közös értékeknek egyedüli letéteményese az MSZP és maga a Gyurcsány-kormány, amely az ellenzék állandó hőbörgése dacára gondoskodik, oszt, és ha kell, újraeloszt – természetesen az igazságosság nevében.
Egy másik front a parlamentben nyílt meg. Az időközi miniszterelnök a parlament jogalkotási menetrendjével, az ország súlyos gazdasági helyzetével és problémáival foglalkozó beszédek helyett újra és újra vitriolos és személyeskedő polémiákkal terheli az egyébként is feszült politikai hangulatot, s valósággal össztüzet zúdít a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjére. Gyurcsány Ferenc parlamenti fellépéseiben rendre képtelen felülemelkedni az MSZP kovácsizmusán, amelynek névadója (Kovács László), mint emlékezetes, túlhajtott és ellenszenves módon játszotta el az ellenzék ellenzéke szerepkörét, s mindenkor csakis a Fidesz vezetőjének az álláspontjával szemben tudta definiálni pártja pozícióit, igazolni saját politikai létét. S akinek a kormányfő Orbán-fóbiás támadásai mellett esetleg hiányérzete maradt, az kaphat még Gyurcsány Ferenc telefonos és sms-kampányából, az életmódmagazinokba fóliázott MSZP-s
CD-kből, a kormány fizetett politikai hirdetéseiből vagy Hiller István országjáró körútjából.
Ehhez járul, hogy a magyar szocialisták mostantól kezdve amerikai kampányszakembereket alkalmaznak, akik – ezzel beleavatkozva a magyarországi belpolitikába – érezhetően az Orbán Viktorral való permanens konfrontációban vélik megtalálni stratégiai együttműködésük kulcsát. Aki figyelemmel követte a múlt évi amerikai elnökválasztás főbb mozzanatait, az talán jobban ráérez az ottani szakemberek hozzáállására. Ne felejtsük el, hogy még kora tavasszal John Kerry, a demokraták elnökjelöltje teljes dicsfényében ragyogott mint Bush esélyes kihívója, mint egy kitüntetett vietnami veterán, aki harcolt a hazájáért. Nem úgy, mint George W. Bush, aki csak azért lépett be a nemzeti gárdába, hogy ne kerüljön Vietnamba. És mi történik pár hónappal később? Bush remek tanácsadói révén eléri, hogy a közvélemény Kerryt pipogya, félénk és megbízhatatlan vezetőként értékelje, ami aztán később választási vereségének fő okozója lett. Bush tanácsadói, meglovagolva a szeptember 11-i eseményeket, úgy döntöttek, hogy teljes ellentámadásba mennek át, és elhitetik az amerikai közvéleménnyel, hogy csak a kormányzó republikánusok képesek megőrizni Amerika biztonságát. Kerryre ezért rászabadították a Gyorsnaszádosok Veteránjai nevű egyesületet, amelynek tagjai szemrebbenés nélkül állították, hogy Kerry határozatlan és megbízhatatlan elöljárójuk volt, aki gyakran emberei biztonságát is veszélyeztette.
De történtek ennél cifrább dolgok is. Karl Rove, az elnök főtanácsadója például azt ajánlotta az időközi őszi választásokon induló republikánusoknak, hogy demokrata ellenjelöltjeiket, ha lehet, úgy állítsák be, hogy azok valamilyen szinten szimpatizálnak a terroristákkal. Így történt ez Georgia államban is, ahol a szenátori székért küzdő republikánus Saxby Chambliss azt állította, hogy ellenfele, egy ugyancsak kitüntetett veterán, aki még a fél karját is elvesztette Vietnamban, bizonyos Max Cleland, egyenesen szövetségese Oszama bin Ladennek – csupán azért, mert késlekedett megszavazni a szeptember 11. után sebesen létrehozott belbiztonsági minisztériumot. A Karl Rove- és a George Bush-féle szakértői stáb még azt is elérte, hogy a szavazás után a statisztikák szerint több nő szavazott Bushra, mint Kerryre, mert az amerikai nők az elnökben vélték megtalálni azt a biztonságot, amely mintegy garancia volt arra, hogy családjukat nem fogja a terrorizmus veszélyeztetni. Sean Michaels republikánus tanácsadó egy előadásában így fogalmazott: ha a te gyermeked kinn lenne a hideg éjszakában, kire bíznád? Kerryre, akinek egy hódeszkája van, vagy Bushra, aki töltött fegyverrel vigyázna rá?
Nagy hiba lenne tehát alábecsülni az amerikai kampányszakértők leleményességét, még akkor is, ha Magyarországról nyilvánvalóan csak hézagos ismeretekkel rendelkezhetnek. Egy dolgot azonban már most is világosan látnak: azt, hogy Orbán Viktor az első számú célpont kell hogy legyen. A szocialisták, akárcsak három éve, most is mindent egy lapra tesznek fel: a cél a Szövetség elnökének politikai, mi több, erkölcsi és emberi ellehetetlenítése, így a jobboldal választási győzelmének megakadályozása.
A legújabb politikai trend a világban ismét a karizmatikus vezetőket favorizálja, a politikai retorika Tony Blairtől George W. Bushig bezárólag újabb reneszánszát éli. Ezt a trendet akarja most meglovagolni a jelenlegi kormány, és ezért is kell az ellenzéknek szemmel tartania a kormányzó baloldal széles körben kibontakozó előre hozott választási kampányát és akciózásait, nehogy megismétlődjön 2002 társadalmi, politikai és lélektani drámája.
A szerző politológus, egyetemi oktató
origo.hu
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!
