Fókuszban a jobboldal értékközvetítő szerepe

Egyesek szerint a Fidesz számára a közeljövő egyik legnagyobb eszmei-ideológiai kihívását a polgári baloldal megjelenése jelenti majd. Mások szerint az MSZP már jó ideje a polgári baloldal képviselője, míg a Fidesz csak bitorolja a polgári jelzőt, mert a magyarországi jobboldal antidemokratikus, archaikus, kirekesztő és klerikális. Miután mindezt képtelenség levezetni a jobboldali párt programjából és gyakorlatából, ezért szükség van arra, hogy a baloldali zsoldban álló médiumok naponta kreáljanak olyan ügyeket, amelyekkel az alaptalan stigmázások legalább a látszat szintjén fenntarthatók.
De mi a helyzet valójában? Tisztánlátásunkat nagyban elősegíti annak az alapkérdésnek a megfogalmazása és feltevése, hogy ki képviseli az igazi polgári világot. Ki vallja a szerves fejlődés konzervatív ideáját? Ki tartja szükségesnek a nemzeti középosztály megerősítését? Ki tartja értéknek a nemzetállamot, és ki tartja fontosnak a nemzeti kultúra kontinuitásának megőrzését és biztosítását?
E kérdések megválaszolása után már nincs miről vitatkozni, hiszen a politikai jobboldal lényege – a nemzeti elkötelezettség, a konzervativizmus és a kereszténydemokrácia mellett – a polgári viszonyok és a polgári világ képviselete. Ezzel szemben a baloldal – eszmei síkon és deklaráltan is – a polgári viszonyok meghaladására törekszik. A kommunisták az egész múltat akarták végleg eltörölni, de még a demokratikus – magát joggal polgárinak nevező – nyugati baloldal végső céljai között is ott szerepel a polgári viszonyok meghaladása, ami az úgynevezett demokratikus szocializmusban ölt testet. A Szocialista Internacionáléban tömörülő szocialista és szociáldemokrata pártok nem mentesek némi forradalmi hevülettől. A szabadságjogok állandó tágítása, a demokrácia szüntelen szélesítése és a társadalmi viszonyok humanizálása azok a jogilag és szociológiailag egyaránt nehezen értelmezhető célok, amelyek hangoztatására a baloldal – konkrét mondanivaló hiányában – világszerte rákényszerül. Valódi céljaikról a szociáldemokraták már csak azért sem beszélhetnek, mert eszmetársaik, a kommunisták már egyszer belefogtak a polgári viszonyok megszüntetésébe.
A marxista–leninista megszállottak százmillió áldozatot, lepusztított természeti és kulturális környezetet, valamint mérhetetlen nyomort és működésképtelen gazdaságok sokaságát hagyták maguk után. Emiatt teljesen érthető, hogy újabban alig hallunk a Szocialista Internacionálé dokumentumaiban is megfogalmazott valódi célról: a polgári viszonyok meghaladásáról, a demokratikus szocializmus megvalósításáról.
Az sem véletlen, hogy a két magyar eszmei-kulturális utódpárt, az MSZP és az SZDSZ a legkülönfélébb technikákkal, elsősorban érzelmileg próbálja magához kötni a választókat, ugyanis ebben az esetben nem szükséges a racionális-intellektuális problémák elméleti megoldása sem. Egyik ilyen taktikai eszközük a nemzeti összefogás és a nemzeti egység szükségességének hangoztatása.
De mit is jelent ez valójában? A nemzeti egység megvalósításának kísérlete lényegében a demokrácia és a többpártrendszer felszámolására irányuló törekvés. Szellemi-intellektuális téren pedig egyetlen világnézet és értékrend dominanciáját jelenti. Nemzeti egységre csak rendkívüli esetekben, például természeti katasztrófák elhárításakor van szükség. Békeidőben, a mai Magyarországon mi indokolja a nemzeti egység megteremtését? Magyarország történelme és közelmúltja miatt egy ideológiailag-politikailag kettészakadt ország. Ez már önmagában lehetetlenné teszi az értelmetlen nemzeti egység megteremtését, aminek mindössze egyetlen haszonélvezője lenne: a kádárizmusban kompromittálódott elit, a mai kormánykoalícióhoz kötődő és azt működtető csoport. Nemzeti egység esetén ugyanis nincsenek politikai, erkölcsi és etikai megfontolások, hiszen az egység lényege a különbözőségek relativizálása, eltüntetése.
A baloldalról és a polgári világról szóló tudományos diskurzusban ma már köztudomású, hogy a nemzet, a család, a hit, a munka, a rend, a folyamatosság és az emberi méltóság hívei világszerte a jobboldalt erősítik, szemben az egyéni szabadság, az önmegvalósítás, az egyenlőség, a haladás és a demokratikus szocializmus szociáldemokrata eszmeiségének baloldali képviselőivel.
A magyarországi jobboldal meghatározó pártja, a Fidesz 2006-ban újabb megméretés elé néz. Egy választás nem csak a tudatosan kidolgozott világkép és a vállalt értékrend felmutatásáról szól: a tömegtársadalmakban az ezekre alapozott hatékony kampánystratégia legalább ennyire fontos. A Fidesz 2002-ben nem kormányzati tevékenysége, hanem rossz kampánya miatt vesztett. Érdemes itt emlékeztetni a jobboldal iránti elfogultsággal aligha vádolható Bruck Gábor véleményére, aki szerint „a Fidesz súlyos taktikai hibát követett el. Ha az első forduló előtti kampányába csak húszszázaléknyi MSZP-kritikát kever, most folytatódna a hatalma…” (Népszabadság, 2002. április 23.). De máig megválaszolatlan Tellér Gyula kérdése is: „Ki döntötte el és milyen megfontolások alapján, hogy a Fidesz a 2001 májusában megindított kampányfelkészülése és kampánya során nem ölt világos szellemi-eszmei formát (…), hogy a Fidesz alapvetően politikai kontúrok nélküli kampányt folytat…” (Heti Válasz, 2002. augusztus 23.). A 2006-os választások végső kimenetelét befolyásoló kérdés, hogy a Fidesznek lesz-e végre ellenszere a baloldalról jövő totális negatív kampányokkal szemben.
A nagy pártok a szavazatmaximalizálás miatt világszerte egyre inkább hasonlítanak egymásra. Miután általában az értéksemleges centrum felé húznak, álláspontjuk sok kérdésben közelít egymáshoz. A retorika szintjén kisajátítják egymás értékeit, így a felületes szemlélők számára szinte eltűnik a programokban még meglévő különbség. A legnagyobb ellenzéki párt számára óriási kihívást jelent az is, hogy miközben a dolgok belső logikája szerint egyre markánsabb jobboldali párttá kellene válnia, ezzel párhuzamosan a szavazatmaximalizálás érdekében nyitni kényszerül a bizonytalanok és a baloldali szavazók felé is. Akkor fordul a rendszerváltozás vesztesei és a Kádár-korszak egykori hívei felé, amikor egyre nagyobb számban válnak szavazóképessé azon korosztályok (például jövőre 400 ezer első választó járulhat az urnák elé), amelyek tagjai már nem ismerhették a késő kádári világot. Nem kis feladatot jelent hárommillió szavazónak egy politikai forgatókönyvet és stratégiát írni.
A Fidesz új kontúrjainak kialakításakor célszerű tudomásul venni, hogy a volt kommunista országok jobboldali pártjaiban több a nacionalizmus, a hagyományteremtés szándéka, a vallási jelleg és a formalizmus, mint a nyugati jobbközép pártoknál. Az előzmények ismeretében ez természetes és érthető. Ennek tudatában sem szabad hagyni, hogy a neoliberális SZDSZ-es szellemiség tovább rombolja a magyarság megmaradásának esélyeit. A magyar kultúrpolitikának a magyar sajátosságokra épülő kultúrát kell támogatnia, és nem szabad hagyni, hogy egy szubkultúra képviselői – illeszkedve a nemzetközi trendekhez – teljesen leépítsék a tradicionális nemzeti kultúrát. A hivatalosan ingyenes állami közoktatási rendszernek biztosítania kell, hogy a tehetséges magyar gyermekek nemzeti identitásuk megőrzése mellett versenyképes tudást szerezhessenek. A szórakoztatóiparban és a médiumokban létrejött szellemi-ideológiai homogenitást – a plurális demokrácia érdekeinek megfelelően – demokratikus eszközökkel mielőbb meg kell szüntetni. Ezekben a kérdésekben egy jobboldali párt nem tehet engedményeket, ugyanis ha ezt teszi, akkor feleslegessé válik, hiszen alapvető kérdésekben nem kínál nemzeti, jobboldali alternatívát. A 2006-os választások egyik célja az értékek relativizálására törekvő SZDSZ-es szellemiség politikai eszközökkel való marginalizálása. Ellenkező esetben folytatódik a kulturális tárca szórakoztatásügyi minisztériummá alakítása.
A jobboldali politizáláshoz magától értetődően hozzátartozik a nemzetállam eszményéhez való ragaszkodás, amiből logikusan következik a nemzeti identitás és a nemzeti kultúra iránti elkötelezettség. A nemzeti érdekvédelmet felelősen ellátó politika együtt kell hogy járjon azzal a szociális elkötelezettséggel, amelynek semmi köze a baloldali forradalmi munkásmozgalmakból örökölt szociális érzékenységhez. A jobboldal szociális érzékenysége a keresztény etikából eredeztethető, és semmi köze a baloldalisághoz. A szociális érzékenység és a szolidaritás elve nem a baloldal sajátja.
A Fidesz jelenlegi kampánystratégiájának egyik legnagyobb veszélye, hogy kommunikációs síkon úgy tesz, mintha feladná rendszerváltoztató szándékait, emiatt a jobboldali szavazóbázis egy része könnyen elbizonytalanodhat. Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc valójában nem akar középpárti arculatot, mert a polarizációs logika mentén nagyobb a siker esélye. Miután mindig könnyebb valami ellen, mint valami mellett mozgósítani, a legfontosabb céljuk a konfrontáció folyamatos fenntartása, a megosztottság növelése, saját táboruk erősítése, összetartása. Ezt a célt szolgálja Orbán Viktor és a jobboldal démonizálása. Nem akarnak megnyerni, átcsábítani senkit, mert az zavarná az egységes kommunikációt. Sokat beszélnek morális témákról, és nagy hangsúlyt fektetnek saját értékeik vállalására. Tisztában vannak azzal, hogy a szociális kérdések előtérbe helyezése nem közösségteremtő erő, mert az identitásképzéshez több kell.
Ideológiai hívószavak, vonzó jövő- és országkép nélkül nem lehet politizálni. Magyarországon ma a lelkekért folyik a harc. Egy vulgármaterialista programra épülő, szociális demagógiát sem nélkülöző, populista retorikával operáló baloldali párt nyerhet választást Magyarországon, de egy ugyanilyen programmal felálló jobboldali pártnak minimálisak lennének az esélyei. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a jobboldali értékrendet valló szavazók jelentős része erkölcsi megfontolások alapján dönt.
A jobboldal csak egy értékközvetítéshez kapcsolható, szociális érzékenységet mutató politikával nyerhet. A nemzeti összetartozás, az együttérzés és a segítőkészség a normális emberi életet biztosító erkölcsi kötelékek. Az azonos múlttal és kulturális jegyekkel rendelkező érzelmi és erkölcsi alapú közösségek alkotják a nemzetet. Az MSZP és az SZDSZ képtelen a nemzeti célok felismerésére és képviseletére. Ezt a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson ismételten bebizonyították. Nyelvpolitikai rendőrség segítségével betilthatják a nem kívánatos szavak – például hazaáruló – használatát, de ez nem pótolhatja a hiányzó nemzetstratégiát.
A Fidesznek eszmei-ideológiai téren is gyűjtőpárttá kell válnia, ami azt jelenti, hogy egyszerre kell képviselnie a polgári-nemzeti, a kereszténydemokrata és a konzervatív értékeket. Hosszabb távon egy olyan jobboldalra van szükség, ahol az ideológiai sokszínűség a Fideszen belül – szervezetileg is elkülönülve – platformok formájában is megjelenik majd. Ennek lényege a korábban polgárinak nevezett értékek és elvek határozottabb képviselete. Súlyos hiba lenne a jobboldal politikáját az elvont és nem létező átlagemberek szintjéhez és véleményéhez igazítani. A mai Magyarországon a jobboldal nem mondhat le értékközvetítő szerepéről, a távlati nemzeti célok megfogalmazásáról, azaz a hétköznapi tudat folyamatos alakításáról, befolyásolásáról, mert erre a baloldal – elvek és értékek hiányában – tökéletesen alkalmatlan.

A szerző politológus