Az MSZP identitásválsága és kampánya

Valószínűleg őszinteségi rohamukban nyilatkozták az MSZP illetékesei azt, hogy pártjuk nem választási, hanem identitáskampányt folytat. Amíg Horn Gyulának és körének a hatalomra kerülése nagyjából megfelelt az MSZP akkori összetételének és a Kádár-rendszer iránt nosztalgiával viseltető szavazóbázisnak, addig Medgyessy Péter és különösen Gyurcsány Ferenc előtérbe kerülése már komoly ideológiai és identitászavart okozott a pártban. Ha az identitáskampány fogalmát komolyan vesszük, akkor a kampánynak meg kellene szilárdítania a párt és szavazói közös identitását, vagyis azonosságtudatát. Közös identitás kampányszerű megerősítése vagy helyreállítása akkor szükségeltetik, ha az azonosságtudat megrendült: ha a szocialisták törzsközönségén belül is egyre kevésbé érzik magukénak a pártot, annak vezetését vagy a kormányt.
A szocialista identitásválság melegágya a szavazóbázisnak a Kádár-korszakra szívesen emlékező része, valamint a párt meggyőződéses kommunistákból álló baloldala, amely valójában még mindig ellenforradalomnak tekinti 1956-ot. Le is kell számolnunk azzal a hagyományos sémával, hogy az 1989-es alapító kongresszus után Thürmer Gyuláékhoz csatlakoztak a kommunisták, az MSZP meg a volt állampártnak a csak és kizárólag a szociáldemokrata értékek felé elkötelezett tagjait gyűjtötte egybe. (Ha ez így lenne, a Munkáspártot már 1994 óta a parlamenti pártok között kellene tudnunk.) Az MSZP meggyőződéses, de identitásukat a baloldalisággal leplező kommunistái a párt fix szavazóbázisának legalább a negyedét teszik ki. Elvesztésük vagy akár nagyarányú elfordulásuk kritikus lehet a párt számára. A Horn Gyula Kövér László általi lehazaárulózása miatti ellenkampánynak is az identitás ad értelmet. Horn Gyulának úgy kellett politikai tabuvá válnia, hogy a Kövér elleni kampányban fikarcnyit se kelljen szólni Horn 1956-os múltjáról, és maga Horn is vagy hallgatással, vagy a legkülönfélébb blődségekkel állhasson elő, mert különben a párt Horn Gyulával és az ő múltjával maximálisan szolidáris és a pártvezetéssel még azonosulni tudó baloldalának az identitása tovább repedezne.
A Horn elnöksége utáni pártvezetésekben kényszeres és egyre kényszeredettebb antikommunizmus lett úrrá – legalábbis a nyilvánosságban. 2001-ben Kovács László jelentette be igényét Nagy Imre politikai örökségére, amit Medgyessy Péter identitást zavaró módon azzal volt kénytelen ellensúlyozni, hogy a D–209-es ügy kirobbanásakor egyszerre mondott csúnyákat a Kádár-rendszerről, s festett végső soron idilli képet a Kádár-korszakról, hogy megszilárdulhasson a szocialista identitás antikádáristán neokádárista alapja. Medgyessy kormányzását megelőzően csak az MSZP és az SZDSZ értelmiségi és médiaholdudvarában volt szokás Orbán Viktort kommunista diktátorokhoz hasonlítani.
A kormányváltást követően, s különösen a gazdasági problémák elmélyülésével párhuzamosan, a kormány és az MSZP propagandájának vezérelemévé vált a Fidesz lekomcsizása és lebolsevikozása, amiben Lendvai Ildikó és különösen Medgyessy Péter személyes tanácsadója és minisztere, Gyurcsány Ferenc játszott igazán aktív szerepet. A Fidesz és Orbán Viktor módszeres lekommunistázása már-már önveszélyessé vált, mert szinte kezelhetetlen mentális zavarokat okoz az MSZP-nek főleg a nyugdíjastagozatokba tömörülő, komcsizásra allergiás baloldalán. Ez a baloldal legalább két, identitászavart tükröző okból huny szemet a milliárdos kapitalista kormányfő verbális antikommunizmusa fölött. Gyurcsány előszeretettel apellál kádárista módon az igazságosságra és arra, hogy valakiktől (gazdagoktól) elvesz, másoknak meg ad abból, amit elvesz, másrészt meg jó áruvédjegy neki a kádárista Apró Antal neve. Komoly identitászavarra következtethetünk abból is, hogy bár Hiller István nyíltan felvállalta az 1919-es tanácsdiktatúra szellemi és politikai örökségét, az internetről eltűnt az a kép, amely szerint részt vesz egy ’19-es emlékműnél szervezett megemlékezésen. A söjtöri dőzsölés nyilvánosságra kerülése után Kovács László is hasonlóképpen iparkodott közreadni egy fotót magáról, amint puritán módon – és Marx képével a háttérben – virslit eszik. Lendvai Ildikó identitászavaráról csak azért nem tudunk közelebbit, mert a „normális, de gyarló (baloldali) sajtó” nem kérdez rá: hogy ha egyszer a kisemberekre tekintettel korábban ellenezte a tőkejövedelmek megadóztatását, akkor végül mégis miért támogatta a tőkejövedelmek ezek szerint kisembereket sújtó megadóztatását?
Az antikádárista neokádárizmus mellett az antipopulista populizmus dialektikus ellentmondása tekinthető ma a szocialista identitászavar meghatározó tünetének. Bő fél éve nincs olyan megnyilatkozása Gyurcsány Ferencnek, amelyben ne ostorozná a populizmust és külön a Fidesz vagy Orbán Viktor populizmusát, amelyben segédkezet nyújt neki a populizmust kizárólag jobboldali jelenségként kezelő baloldali sajtó is. Gyurcsány verbális antipopulizmusában azonban az az irracionális elem, hogy a szocialisták által nyilvánosan kedvelt kisemberek számára a fogalom nehezen érthető, nem tudnak vele igazából mit kezdeni. Ezért van szüksége a kisemberek szocialista identitását építő sajtómunkásokra. Gyurcsány Orbán elleni kirohanásáról elhíresült parlamenti beszéde után az MSZP közeli Magyar ATV-ben el is magyarázták a kisembereknek a (természetesen jobboldali) populizmus lényegét: népámítás. Ezek után idézem a kormányfő egyik tőről metszett populista kijelentését: „Amit ebben az időszakban egy kormány megtehet a hétköznapok emberéért, az utca emberéért, a munkásemberért, a kisemberért, a kormány megtette. Nyugalmat teremtett, békét teremtett. Nem könnyű ezt a nyugalmat őrizni, mert vannak, akik nem ebben érdekeltek.” A baloldali entellektüelek bizonyára csak azért nem kiáltanak populizmust a „kisemberre” hivatkozások hallatán, mert különben jobboldalinak kellene tartaniuk Gyurcsányt, vagy pedig a kisemberekre és az igazságos elosztásra hivatkozó baloldali populizmus ecsetelésével rendítenék meg a szocialista kisemberek azonosulását a szocialista kapitalistákkal.
Gyurcsány Ferenc verbális antipopulizmusa egyrészt a nyugati sajtónak és politikai köröknek szól, diszkreditálandó Orbán Viktort, másrészt a baloldali sajtónak, amelynek úgy kell kézben tartania a szocialistákra szavazni kész kisemberek gondolkodását, hogy ne firtassák az antikapitalista ifjúkommunistákból (KISZ-esekből) lett kapitalisták életpályáját. Úgy legyenek igen érzékenyek a „panelprolik” Fidesznek tulajdonított kifejezésére, hogy számukra látszólag teljesen természetes a villák proletárjainak támogatása. A kisember azonosulásának azonban nyilván vannak határai, ha egyszer a hétköznapok emberének a pártja kénytelen-kelletlen identitáskampányt folytat. Az identifikálódás szimbolikus határkövének a Gyurcsány-kormány intellektuálisan leggyengébb láncszeme, Kóka János tekinthető. A gazdasági miniszter Orbán Viktor lesztálinozásával felzárkózott ugyan Gyurcsányhoz, de ezzel valószínűleg csak fokozta a zavart az MSZP baloldali kommunistáinak fejében, akiknek igen nagyot kellene nyelniük két igazságos elosztás között, ha a baloldali sajtóból megtudnák, hogy Gyurcsány liberális felfedezettje egymillió forintos karórát visel. Az SZDSZ által is támogatott, virtigli neoliberális miniszter favorizálásával a magát baloldalinak mondó kormányfő és MSZP elliberalizálódása beteljesedett. Mert hát milyen elvi alapon baloldali gazdaságpolitikát tudnának kínálni az elvi alapon baloldali szavazóknak? Identitásromboló tényező az is, hogy a gazdaság állítólagos dübörgése közepette nyoma sem maradt a szakértő kormány és a gazdasági szakértelem Medgyessy Pétert hatalomba repítő, de még az ő idejében kopásnak induló imázsának.
Medgyessy Péter azzal is gerjesztette a szocialista identitászavart, hogy a baloldal kormányfőjeként meghirdette a modern konzervativizmus ideológiai integrálását. Gyurcsány Ferenc inkább kiegyezni akar a modern konzervativizmussal (értsd: az MDF-fel), és a szociálisan érzékeny (szociálkonzervatív) tőkés szerepét játssza, akinek fixa ideája van a tőke társadalmi hivatásáról és a tőkések hivatástudatáról. Másmilyen lett volna a szocialista identitáskampány, ha nem munkálna személyes politikai identitászavar a meghökkentő módon pápai gyerekként debütáló kormányfőben. Van abban ráció, hogy Gyurcsány Ferenc is folyamatosan fogást keres Orbán Viktoron, de a kivitelezés árulkodó. A Fidesz és Orbán egyre primitívebb komcsizása ugyanis csak igen alacsony IQ alatt lehet hatásos. Veér Andrásért és Popper Péterért kiáltó kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc elhiszi-e – mert épeszű tanácsadó nem javasolna ilyeneket –, hogy értelmes emberek elhiszik, Orbánék az utolsó szatócsboltot is újraállamosítanák. A köztársaság miniszterelnökének Orbán elleni, irracionális parlamenti kirohanásai is annak a jele, hogy a baloldal vezérének szerepében kórosan túlteng önmaga Orbán Viktorhoz való viszonyítása.

A szerző politológus