Beszéljünk minél többet Európáról!

Zsákutcába jutott-e az Európai Unió? Megpróbálják-e majd a kiskapun keresztül visszahozni az alkotmányt? Hogyan lehetne demokratikusabbá tenni az EU működését? Milyen kérdéseket érdemes Európa segítségével megoldani? Ezek a minden irányból érkező, jogos kérdések őszinte választ érdemelnek.
A tény, hogy a francia és a holland szavazók elvetették az európai alkotmányt, kétségtelenül komolyan hátráltatja az európai integrációs folyamatot. Még akkor is, ha az alkotmányos szerződés a belátható jövőben nem lép életbe, az abban testet öltő olyan törekvések, mint az eddiginél demokratikusabb, átláthatóbb és hatékonyabb unióra vonatkozó elképzelések, továbbra is fontos hivatkozási alapként szolgálnak. Az is nyilvánvaló, hogy a szerződés sorsáról csakis demokratikus úton lehet dönteni.
A jelenlegi helyzet nem pusztán a „véletlen” eredményeképp alakult ki. Nem áll rendelkezésre egyszerű elemzés, diagnózis és orvosság. Az viszont egyértelmű, hogy amíg az európai polgárok nincsenek meggyőződve arról, hogy „az EU értük és általuk” létezik, nemcsak az európai terv megtorpanásával, hanem akár a visszalépés veszélyével is számolni kell.
Ezt nem engedhetjük meg magunknak. Számos szociális és gazdasági kérdés igényel összpontosítást és irányítást. Európa szembesül azzal, hogy a gyorsan változó világ és globális verseny része. Stratégiai szempontból az Európai Unió (tagállamaival együtt) meghatározó szerepet kíván játszani a világ ügyeiben, például a transzatlanti kapcsolat vonatkozásában, valamint a felemelkedő gazdasági szuperhatalmak viszonylatában folytatandó politika kialakításában. Ebben az esetben viszont Európa nem engedheti meg magának, hogy továbbra is elmerüljön a „köldöknézegetésben”, ami szétesésen keresztül gyengeséghez vezet. Még az euroszkeptikusok is elismerik, hogy a jelenlegi uniós jog és politikák körébe tartozó számos politikai, gazdasági és szociális területen egész egyszerűen nincs más út, mint a nemzetközi együttműködés. A környezetszennyezés elleni küzdelem, Európa lakosságának terrorizmussal szembeni védelme, a gazdasági integráció megvalósítása kontinentális szinten mind olyan terület, amely jól példázza, hogy az európai szint hozzáadott értéket képvisel.
Az európai integráció kulcsfontosságú szerepet játszott a második világháború után Nyugat-Európa politikai stabilitásának és gazdasági virágzásának helyreállítása, illetve a korábban nem tapasztalt szintre emelése folyamatában. Hozzájárult a szovjet blokk összeomlásához, majd azt követően az európai kontinens egészének újraegyesítéséhez. Ezért a sors iróniája, hogy az EU éppen most találja válsághelyzetben magát.
Az elmúlt húsz év során elért jelentős fejlődésnek ára volt. Amilyen mértékben mélyült és egyre nagyobb területet érintett az európai integráció, ugyanolyan mértékben távolodott el a nemzeti öntudattól. Az egyre szerteágazóbb programok, a szakzsargon és a rövidítések, az egyre több bizottság, a folyamatosan bővülő joganyag azt az érzést keltette az európai közvéleményben, hogy a rendszer teljesen elszakadt tőle, kikerült ellenőrzésük vagy befolyásuk alól. De a legrombolóbb hatást talán az váltotta ki, hogy az európai integráció kérdése a nemzeti szintű politikai csatározások tárgya lett. Az Európai Tanács és a Miniszterek Tanácsa munkáját gyakran jellemzik a „nemzeti érdekek védelme” vagy a „győzelem kivívása” minősítéssel olyan témakörökről beszélve, mint a mezőgazdaság vagy a közös költségvetés.
Ami az Európai Bizottságot illeti, ahhoz, hogy jobban megfeleljünk a polgárok elvárásainak, az eddigiekhez képest másra is figyelnünk kell. Vennie kell a bátorságot ahhoz, hogy kezdeményezze az új, Európát illető konszenzus kialakítását. A vezetés vállalásáról legalább annyira szó van itt, mint arról, hogy oda kell figyelni a polgárokra.
Amit a demokrácia, a dialógus és a diszkuszszió (vita) D-tervének nevezünk, nem más, mint az a folyamat, amelynek révén a bizottság a tagállamokkal egyetértésben kialakítja véleményét arról, milyen hozzáadott értéket várnak a polgárok az EU-tól. A D-terv nem lehet időben korlátozott, nem lehet propagandakampány; a bizottság teljes hivatali ideje alatt, sőt azon túl is folytatni kell, mert magában foglalja azokat a gyakorlati eszközöket, amelyek alkalmazását túlságosan sokáig halogatta.
Nyilvánvaló, hogy az EU legitimitásának egyik fontos előfeltétele a szakpolitikai kezdeményezések teljesítése. A bizottság továbbra is a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést célzó stratégiájára helyezi a hangsúlyt. Segíteni kívánunk abban, hogy választ találjunk a fiatalok munkanélküliségének égető problémájára és a biztonságot fenyegető veszélyekre. A húszmillió munkanélkülit számoló Európának reformra van szüksége, mert ez a helyzet szociális szempontból elfogadhatatlan. A megoldáskeresés során teljesen őszintén kell tájékoztatnunk az európai polgárokat arról, hogy milyen területeken van szükség nagyobb, és milyen területeken kevesebb mértékű európai befolyásra. E kérdések az egész Európai Uniót érintik, éppen ezért megbeszélésükhöz valódi európai vitára van szükség.
Ismét meg kell vizsgálnunk azt, hogyan tudja biztosítani a képviseleti demokrácia polgáraink bizalmát és részvételét. Ez alapvetően fontos, amikor azt látjuk, hogy az európai intézményeket túlságosan gyakran tartják bűnbaknak a népszerűtlen intézkedésekért, illetve sokan a valóságtól távolinak és bürokratikusnak látják őket.
S bár igaz, hogy az elmúlt évek során sokat tettünk e téren, hátravan még számos olyan lépés, amelyek célja a döntéshozatali folyamat ellenőrzésének javítása. Erőfeszítéseket teszek annak érdekében, hogy mind az Európai Tanáccsal, mind az Európai Parlamenttel javítsuk kapcsolatainkat. Az egyes tagállamok demokratikus és többpártrendszerre épülő rendszerébe ágyazódó nemzeti parlamentek alapvetően fontos szerephez juthatnak, egyrészt a nemzeti kormányok hatékonyabb ellenőrzése, másrészt az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal megvalósítandó hatékonyabb együttműködés révén. Minden európai intézménynek egyértelműen kell képviselnie az átláthatóság és a nyitottság elvét.
Az embereknek szükségük van arra, hogy érezzék, Európa valami többletet képvisel, és lehetőségük van arra, hogy befolyásolják a döntéshozatal módját. Jelenleg az európai polgárok 53 százaléka nem hisz abban, hogy az ő szava számít az Európai Unióban. El kell ismernünk, hogy az unió polgárai saját életüktől távolinak tartják az EU intézményeit és politikusait, és az a véleményük, hogy ezek nem képviselik őket. Az Európai Bizottság ezért olyan kezdeményezéseket kíván elindítani, amelyek megmutatják, hogy hallgatunk az emberek szavára. Csak két példát szeretnék említeni. Először is, semmi nem állíthatja meg a bizottságot abban, hogy javaslatait egyre gyakrabban megvitassa a civil társadalommal, mind nemzeti, mind regionális szinten. Másodsorban, hiszem azt, hogy a bizottság képes aktívan támogatni olyan „nyitott egyetemeket”, ahova egész Európából jöhetnének tanulni a fiatalok.
A D-tervben a főszerep azonban a tagállamoké. Övék a felelősség, és rájuk hárul a nagy feladat, hogy közérthetővé tegyék és képviseljék az Európai Unió előnyeit. Ugyanakkor az Európai Bizottság külön megbízást kapott az Európai Tanácstól arra, hogy a kérdés kezelésének elméleti szakaszában közreműködjön és a résztvevőket segítse feladatukban.
Első és legfontosabb lépésként a bizottság azzal tudja támogatni a tagállamokat, hogy megpróbálja témák és kérdések köré szervezni a vitát. Példa lehet erre Európa gazdasági és társadalmi fejlődésének kérdése, határai, szerepe a világban; az európai mozgásszabadság és biztonság, valamint az Európai Unió által képviselt hozzáadott érték.
Lényeges szerepet játszhatunk abban, hogy hatékony visszacsatolást biztosítunk az információáramlásban, amely révén a kulcsfontosságú üzeneteket már a vélemények meghallgatása során beazonosíthatjuk. Következtetéseinket 2006 júniusában kell az Európai Tanács elé terjesztenünk. A jelenlegi EU-fáradtság kezelésére és legyőzésére ez a demokratikus vita az egyedüli orvosság.

A szerző az Európai Bizottság alelnöke,
az intézményi kapcsolatokért és a kommunikációs
stratégiáért felelős biztos