Egy fausti szerződés aláírása előtt

Kilencven évre magánkézbe kerülhet a főváros egyik legpatinásabb műemléke, a királyi várhoz tartozó Várkert és az Ybl Miklós tervezte bazársor. Ez a hír mostanában egyre többekben kelt aggodalmat és felháborodást. Különösen akkor tűnik botrányosnak az ügy, ha hozzátesszük, hogy a kultusztárca úgy járulna hozzá a hasznosítási szerződés aláírásához, hogy valójában még a döntéshozók sem tudják: mit is épít a befektető a páratlan adottságú ingatlanon.
Plaza, vagyis bevásárlóközpont, exkluzív világcégek üzletei, szabadtéri színpad, borbemutató, rendezvényterem, irodaház, mélygarázs – a befektető cég elképzelései szerint ez mind beleférne a palota alatt elterülő, hajdani királyi várkertbe. Erzsébet királyné kedvenc parkját eredetileg férje, I. Ferenc József alakíttatta ki, hogy budai tartózkodásuk ideje alatt Sissi jól érezze magát. Az 1875–1882 között megépült csodálatos palotakert és a hozzá tartozó épületegyüttes eddigi sorsa azonban meglehetősen hányattatott volt. A háborúban súlyosan megrongálódott építmény helyreállítására az 1960-as években került sor. Ekkor a Gerő László vezette újjáépítés során rekonstruálták a középkori erődrendszert. Ezzel elvágták a kert és a palota korábbi szerves kapcsolatát, mindössze a Cortina, illetve a Vízhordólépcső maradt meg. Az újjáépítést követően itt nyílt meg az Ifjúsági park. Az épületegyüttes és az ahhoz tartozó lakóházak és műtermek állaga megfelelő karbantartás hiányában folyamatosan romlott. 1982-ben az Ifjúsági parkban halálos baleset történt, nem sokkal ezután a park területét lezárták a nyilvánosság elől. Azóta használaton kívül van, lassan, de biztosan pusztul.
Már a nyolcvanas években is felmerültek különböző elképzelések a helyreállítás funkcióira – a gyógyfürdőtől a szállodáig. Némi reménységet jelentett, hogy a kilencvenes évek közepe felé tisztázódott a terület tulajdoni helyzete: állami kézből ki nem adható, fokozottan védett műemlékké nyilvánították. Ekkor, hogy végre már történjen valami, egy kis csapattal figyelemfelhívó akcióba kezdtünk. A Horn-kormány részéről azonban nem volt akkora fogadókészség, mint a nemzetközi műemlékvédők részéről. A Budavári Önkormányzat a Palatium Építészirodával közösen pályázatot nyújtott be a New York-i székhelyű World Monuments Watch-hoz, azaz a Világ Műemlékvédelmi Szolgálathoz, kérve támogatásukat. A pályázat eredményes volt, a Várbazár felkerült a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének listájára. Ezen belül is megkapta a húsz, leginkább támogatásra szoruló helyszín egyikének kétes dicsőségét – ez inkább az ország szégyenére, mint büszkeségére vált –, ami akkor 20 ezer dollár pénzügyi támogatást jelentett. Sok évtizedes elhanyagoltság és pusztulás után újra lendületet kapott a Várbazár jövőjére vonatkozó szakmai koncepciók kidolgozása. Erre már a kormánynak is lépnie kellett. 1997 őszén Medgyessy Péter pénzügyminiszter meglátogatta a helyszínt, és némi támogatást ígért 1998-ra. Ebből a pénzből lassan, vontatottan, de legalább megkezdődött a műemlék felmérése, állagmegóvása, bekerítése.
Az első tényleges kormányzati lépés 1999-ben született meg. A kormány úgy határozott, hogy vállalkozói tőke bevonásával többfunkciós rendezvényközpont jöhet létre a helyreállított Várbazárban. A feladatot a Várgondnokság Kht.-ra bízták. A közhasznú társaságban 85 százalékos tulajdonrésze van a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának és 15 százalék a Budavári Önkormányzatnak. A fordulatokban bővelkedő előkészítés után, 2000-ben kiírt hasznosítási pályázatot egy évvel később eredménytelennek nyilvánították, mivel egyetlen pályázat sem érkezett. Nem sokkal később jelentkezett egy pályázó, majd tárgyalások kezdődtek a feltételeket elfogadó Foundation Kft.-vel. Az egyeztetések eredményeképpen egy új feltételrendszer alakult ki, amely meglehetősen távol állt az eredeti pályázatban szereplőtől.
Három évvel ezelőtt a várgondnokság és a beruházó cég hasznosítási előszerződést kötött egymással, amelyben rögzítették, hogy akkor kötik meg a végleges szerződést, ha a beruházó érvényes építési engedélyt szerez a Várbazár felújítására. A gondok már egy évvel később jelentkeztek, a befektető ugyanis olyan terveket készített, amelyek mind nagyságrendjüket, mind funkciójukat illetően elfogadhatatlanok voltak: a kerületi építési szabályzat szerinti érték közel két és félszeresét, mintegy 40 ezer négyzetméter beépítését tartalmazták. Az elképzelés szerint a mélygarázs fölött exkluzív üzletek sora kapna helyet – akárcsak egy kereskedelmi plazában –, a lakóépületekből irodaházak lennének, létesülne egy konferenciaterem, és a műtermekben ugyancsak üzletek, éttermek épültek volna. A terv szakmai, szakhatósági megítélése vegyes volt. Aggodalomként elsősorban a terület túlzott terhelése és az eszmei-történelmi tartalmat is hordozó együttes méltatlan elüzletiesedése fogalmazódott meg. A beruházó időközben kezdeményezte a helyi építési szabályzat mutatóinak megemelését, amit a Budavári Önkormányzat nem engedélyezett. Az önkormányzat javaslatai egyikét sem hajtották végre. A beruházó és a várgondnokság ügyvezetése ehelyett más utat választott: 2004 decemberében építési engedélyt kértek a beruházás első ütemére, amely a meglévő épületek irodává történő átalakítása mellett szinte kizárólag egy 450 férőhelyes, terepszint alatti parkoló kialakításáról szól. Idén tavasszal botrányszagú hír rázta fel a közvéleményt: az értékvédelmi törvény módosítása során egy – ismeretlen eredetű – javaslat szerint a Várbazárt eladhatóvá kellene átminősíteni. Jóllehet, később minden megszólított cáfolta a Magyar Nemzetben megjelent értesüléseket, valahogy mégis papírra került, hogy az előbbi javaslat, amit a „befektetői érdeklődés” indokolt. Ekkor már egyre többen éreztük úgy: túl sok a véletlen ebben a dologban. Különösen akkor erősödött fel ez a gyanú, amikor az a kezdeményezés került a várgondnokság kht. tulajdonosi közgyűlése elé, hogy már most írjuk alá a végleges, 60+30 évre szóló hasznosítási szerződést, arra való hivatkozással, hogy a beruházó rendelkezik érvényes építési engedéllyel. Ám továbbra sem tudjuk a leglényegesebb kérdésre a választ: mit akar építeni a befektető ezen a páratlan adottságú területen. Merthogy nem pusztán mélygarázst, az biztos.
A Foundation Kft. idén módosította elképzeléseit, de mégis túl nagy, 30 ezer négyzetméter hasznos területtel tervez. Felettébb valószínű, hogy a beruházó kereskedelmi funkciót képzel el a területen, így viszont felmerül a kérdés: mi indokolja, hogy a magyar állam a tervek egyeztetése, zsűriztetése, engedélyeztetése előtt megkösse a végleges hasznosítási szerződést a Foundation Kft.-vel? Mindaddig ugyanis, amíg a befektető nem látja garantáltnak az üzleti megtérülést, nem fogja elkezdeni a munkát. A másik lehetőség még ennél is veszélyesebb: elkezdi a földmunkát, majd leállítja mindaddig, ameddig nem kap számára megfelelő, bővített beépítési lehetőséget. A kerület viszont nem kívánja megemelni a Várkertbazár területének beépíthetőségi mutatóját, már csak azért sem, mert az eddigi tervek súlyos aggodalmakat vetnek fel. Az önkormányzat ezért kezdeményezi a várgondnokság kht. és a Foundation Kft. között létrejött hasznosítási előszerződéstől való elállást. Itt jelezném a megoldást is: a Várbazár ügyében csak olyan megoldás támogatható, amely az épületegyüttes újjáépítését állami részvétellel oldja meg. Ebben az esetben nem áll fenn a Várhegy gyomrába betuszkolt költséges alépítmény kényszere, ellenben kialakítható lenne egy, a fővárosiak által kedvelt pihenőpark kávézókkal és cukrászdákkal a teraszon, és éttermekkel, galériákkal, turisztikai irodákkal a bazársor helyén.
A Várbazár a nemzeti kulturális örökség kiemelkedő része. Az Ybl Miklós által tervezett épületegyüttes a budai Vár szerves része, a világörökség látványának meghatározó eleme. Sorsa nem lehet közömbös egyetlen felelősen gondolkodó ember számára sem. A program nagyságrendje, valamint a beruházással kapcsolatos kérdőjelek, bizonytalanságok indokolttá teszik az egész konstrukció újragondolását. Dávid Katalin művészettörténész egy nyilatkozatában ezt találó hasonlattal úgy írta le, hogy bár természetesen sok pénzbe kerül a Várbazár rendbehozatala, ezt nem szerezhetjük meg fausti módon: „megfiatalítalak, de add el nekem a lelked!”.
Idestova húsz éve annak, hogy a Várbazár sorsa megoldatlan. Legfőbb ideje lenne, hogy ismét birtokunkba vehessük. Annál, hogy most nem történik meg a szerződéskötés, még egy sokkal rosszabb dolog is történhet: rosszul döntünk, és ezzel a pótolhatatlan nemzeti kincset visszavonhatatlanul károsítjuk, nemzedékek számára veszítjük el.
Dönteni csak akkor lehet, ha minden részlettel, következménnyel tisztában vagyunk, s így talán elkerülhető, hogy milliárdos újgazdagok kiváltsága legyen a Várkert. Ezt akkor tudjuk elérni, ha van annyi bátorság a Magyar Köztársaság kormányában, hogy állami pénzből rendbe hozza ezt a szégyenfoltot. Aggodalmunkat egyébként helyi városvédő szervezetek is osztják, akik azt kérték a kultuszminisztertől, hogy a végzetes döntés előtt vegyék figyelembe a civil társadalom véleményét. Elvégre ez lenne a demokrácia. És a közbátorság.

A szerző Budapest I. kerületének polgármestere (Fidesz)