Megpecsételődhet a vidéki Magyarország sorsa

Kétezerkettő őszétől a szocialista kormány megváltoztatta a földjogot úgy, hogy az ne a hazai gazdák, hanem a tőkés nagyüzemek földszerzését szolgálja. Döntő lett az elővásárlási jogok és a helyben lakás szabályozása. Eszerint termőföld vagy tanya eladásakor a vevők közül az elsőbbség a haszonbérlőé, ha pedig az jogi személy, a vételi jogosult annak helyben lakó természetes személy tagja vagy ugyanilyen részvényese. Csakhogy a földtörvény a nagyüzem így nevesített cégtulajdonosaitól, a kft. vagy szövetkezet tagjától és a részvényestől valójában nem követeli meg a másokat kizáró tulajdonszerzéshez a helyben lakást. A földtörvény alkalmazásában „természetes személy esetében helyben lakó a jogi személy szervezet természetes személy tagja vagy részvényese”. Bár a jogi személy nagyüzem tulajdonosai csak helyben lakásuk esetén jogosultak az elővételre, ugyanez a törvény mentesíti őket e követelménytől.
A jog parancsára a föld fekvése szerinti településen lakóknak kell tekinteni őket akkor is, ha csak az üzletrész vagy részvény megvételével kötődnek a földhaszonbérlő nagyüzemhez, egyébként a föld bármely pontján élhetnek, esetleg soha még a lábukat sem tették magyar földre, mégis, „jogilag” helyben lakók. Hogy miért? Mert a több ezer éves jognak csak ilyen cinikus meggyalázása, a valóságot torzító, virtuális normává züllesztése biztosíthatja a valóban helyben lakó gazdák és vállalkozók jogfosztását, a földtulajdonból való intézményes kizárásukat. Ezt a jogi kényszeren túl megpecsételi, hogy a földkészlet – főként a szántók – több mint 70 százaléka haszonbérletben áll, így a földalap zömére a haszonbérlők vételi elsőbbsége érvényesül, míg e körön túl nincs földpiaci kínálat.
A földtörvény egy másik szabálya uniós tagságunktól fogva – a közösségi joggal és a csatlakozási szerződéssel ellentétben – földtulajdonjogot ad a nálunk gazdálkodó külföldi jogi személynek. Míg az uniós jog csak a letelepedett külföldi földtulajdonszerzését engedi meg, a földtörvény ezt számára már letelepedési szándéka alapján garantálja. Másrészt, bár e kivételes jogot – amely a külföldi földtulajdonszerzés 3–10 évi átmeneti tilalmát áttöri – a csatlakozási szerződés csak a külföldi magánszemély javára kötötte ki, a törvény azt a külföldi jogi személyre is kiterjeszti. Azzal a jogi trükkel, hogy az önfoglalkoztató és az egyéni vállalkozó mellett önálló vállalkozónak minősíti az egyéni céget is. A külföldi így bármely tőkeerejű jogi személyként, akár mint egyszemélyes kft., földtulajdonos lehet.
A 7 lépés a mezőgazdaságból élők biztonságának javításáért című kormányprogram – a ciklus agrárpolitikai záró akkordjaként – e jogalapot fejleszti tökélyre a hazai gazdákat megillető új földosztás és a birtokszerkezet korszerűsítésének hamis ígéretével, valójában a bel- és külföldi nagybirtokrendszer újabb intézményi megalapozására. A harmincoldalnyi törvénycsomag bemutatására és elemzésére itt nincs mód, ezért csak néhány lényeges tényre utalok.
A kormány a Nemzeti Földalap (NFA) „földért életjáradékot” kampánnyal az ellehetetlenített nyugdíjasoktól és részarány-tulajdonosoktól jelképes áron szerzett és egyéb földkészletét „birtokfejlesztési hitel kamattámogatásával” a hazai gazdáknak ígéri. A kedvezmény rendkívüli: akár 50 milliós vételárra az államkötvény átlagos hozamát legfeljebb 1,75 százalékponttal növelhető mértékű kamat, akár 20 év futamidőre, 2 év tőketörlesztési türelmi idővel stb. A kedvezményezett agrártermelő magánszemély, egyéni vállalkozó, fiatal agrárvállalkozó és agrárdiplomás pályakezdő lehet. De csak a megtévesztő jogi álca szerint. A felsoroltak ugyanis a földpiacon – akár az NFA ügyleteivel, akár szabad forgalomban – csak a földtörvény 10. § kötelező elővásárlási sorrendjében juthatnak földtulajdonhoz, tehát – a nem jogi személy haszonbérlők elenyésző súlyát leszámítva – akkor, ha a földbérlő nagyüzemnek magánszemély tulajdonosai vagy részvényesei. Emiatt ténylegesen csak a nagyüzem bel- és külföldi tulajdonosai szerezhetnek földtulajdont, a hazai magángazdák és az adófizetők terhére, 18 milliárd forint költségvetési támogatással, becslés szerint közel 60 ezer hektár föld vásárlásával. Az új intézmény alapján a családi gazda, őstermelő, helyben lakó egyéb vállalkozó csak olyan föld vételére tarthat igényt, ami nem kell a nagyüzemi tulajdonosoknak.
A gyors és zökkenőmentes földjuttatás végett az NFA több új jogosítványt kapna, amely egyszerre vet fel alkotmányossági aggályokat és a közigazgatási visszaélések veszélyét. Így „a helyben lakók földigényének kielégítésére, a földspekuláció visszaszorítására, a települések népességmegtartó képességének megőrzésére” az államot az NFA javára kisajátítási jogcím illeti meg. Már jeleztük: a földtörvény „helyben lakó” alatt a bárhol élő nagyüzemi cégtulajdonost érti és teszi a földszerzés elsődleges jogosultjává, tartalmilag tehát a kisajátítási jogcím őt szolgálja, ami semmiképp sem közérdek, sőt annak elvetése. (A helyi gazdák föld- és életesélyeinek kizárása, másrészt a nagybirtok uralmának a földtulajdoni monopóliummal kiterjesztése hogyan segíthetné a helyi közösség megmaradását?) Ráadásul az NFA által kötött földeladást és haszonbérletet a törvény a nyilvánosság kizárásával, pályáztatás nélkül kívánja bevezetni, amikor is a szerzési jogcím közérdekű minőségét a földművelésügyi miniszter döntheti el. Alkotmányosan ez képtelenség: jogrendünkben kizárólag a jogalkotásra tartozik a közérdekűség megállapítása, a törvényhozónak e jogkörét a közigazgatási mérlegelés nem veheti át, mert ez törvényes felhatalmazás lenne a joggal való visszaélésre. (Intézményi garanciák nélkül itt még a törvényességi ellenőrzés is kizárt: így az ÁSZ a miniszteri döntésről csak utólag, szankció nélkül állapíthatná meg, hogy közérdeket sértett, miközben a jóhiszemű jogszerzést ez már nem érinthetné.) A tervezet a települési önkormányzatnak az NFA részéről ingyenes vagyonkezelői jogot és termőföldet juttat. Szociális földprogram céljára elfogadható. Csakhogy e jóléti gesztus ürügy a föld ingyenes osztogatására, nyilván nem közérdekű motívumokból. Erre utal, hogy nemcsak a jogszabályban írt vonalas infrastruktúra építése, hanem sportpálya és közmű-beruházási cél is indoka lehet a juttatásnak, miközben a közhasznú cél ismérveiről – az alkotmányt sértve – itt is a földművelésügyi miniszter dönthetne.
Végül a földtörvény föld elő-haszonbérleti jogot ad az állattartó telep üzemeltetőjének. Az új jogintézmény több sebből vérzik: nem határozza meg az állattartó telep fogalmát, nincs felmérés a mai telepek földellátottságáról, üzemi és tulajdonosi szerkezetéről, a külföldi tőke jelenlétéről, az állattartók valós földszükségletéről. Miközben a hazai állattenyésztés a megsemmisülés felé sodródik, a törvény a külföldi agrártőke segítségére siet, hogy a hazai gazdákat az ágazatból kiszorítva előbb földhasználatot, majd – az elővételi joggal – földtulajdont nyújtson számára. A törvényjavaslat, miközben az EU áttér az állattenyésztők területalapú támogatására, egyértelműen a bel- és külföldi nagyüzemi állattartó haszonbérlői kizárólagosságának szavatolását készíti elő, a hazai kis- és középüzemi állattartóknak a földbérleti piacról kiszorításával. Ezután nemcsak a nagyüzemi cégtulajdonos haszonbérleti igénye fogja megelőzni a családi gazdálkodó, az őstermelő és az egyéni vállalkozó földszerzését, hanem a nagyüzemi – nem helyben lakó – tulajdonos állattartói földszükséglete is. Ezen és a 2002-től tragikusan felgyorsult agrárválságon csak a földtörvény gyökeres fordulata változtathatna, amely visszaállítaná a helyben lakó gazdák és vállalkozók földhöz juttatását, minden oldalú állami támogatását. Enélkül az új törvénycsomag újabb lépés a közérdekű birtokpolitika felszámolására, a hazai agrárnépesség és a vidéki Magyarország tervszerű tönkretételére.

A szerző az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi docens