Farkasvakság

Farkasházy Tivadar az egyik bulvárlapban a minap azt nyilatkozta, hogy szíves örömest találkozik Győzikével, hisz sok közös témájuk volna, csak épp Sebeők János, a konyhafilozófus részvétele nélkül. „Ne hozza magával!” Imádom, szeretem Győzikét, mindig is kiálltam mellette, de azért sziámi ikrek nem vagyunk. Igenis megy egyedül. A Sebeők–Gáspár nem Kern–Garas. Nem követtem például Győzikét Törökországba. Sem Afrikába, igaz, ellátogattam annak a kiállításnak a megnyitójára, melyet a Mucius galériában Kukorelly Endre köztiszteletben álló, s önmagát a show-businesstől egyébiránt tisztes és illő távolságban tartó író nyitott meg. A kiállítás témája: Győzike. Ami pedig a konyhafilozófiát illeti, úgy tűnik, Farkasházy Tivadar összekevert Jamie Olivérrel. Merthogy ő a konyhafilozófus. Meg a Váncsa István. Meg a Stahl Judit. Meg a Polcz Alain. Meg a Popper Péter. Terjed a panírbölcsesség, az ezoterikus és feng shui-életérzésre kacsintó, bensőséges hangulatú szépirodalom, de én még egy rántottát se tudok összeütni, hogy volnék épp én a konyhafilozófus? Ha már meg akarnak bántani, hát azzal bántsanak meg, ami vagyok. Ökomókus, biomuki, buborékbölcs, enci-finci, szabadon választható pejoratívák.
Persze értem én, pontosan értem, hogy mire is gondolt Farkasházy. A botra. Mármint arra, hogy botcsinálta filozófus vagyok. Avagy a kocára. Márminthogy kocafilozófus vagyok. Avagy az önre. Hogy önjelölt filozófus vagyok. Nos, az utóbbi semmiképp sem igaz. Mások vittek rossz utakra engem. Nyílt színi eszmélkedéseim kapcsán a sajtó nevezett ki filozófussá, emleget író vagy publicista helyett konokul filozófus gyanánt. Ez sokszor engem is zavarba ejt. Nem azért, mert nincs bölcsészdiplomám, hisz Farkasházy a legutóbbi Heti Hetesben maga győzött meg arról, ami amúgy sem volt előttem titok, hogy egy diplomáért kár öt évet szenvedni, amikor az Ecserin bármiféle bizonyítvány beszerezhető, hanem azért, mert elsötétít Arisztotelész, Platón vagy épp Heidegger árnyéka. Ők filozófusok voltak, én csak egyelőre töprengek és gondolkodom. Gondolkodni márpedig szabad. Egy liberális ezért aligha neheztelhet rám. Apropó, liberalizmus. Ha Farkasházy nem volna liberális, nem csalódtam volna benne. Egy konzervatív műfajilag lehet zárt, egy liberális elvileg nyitott kellene hogy legyen. Nyitott a tőle különböző értékekre és életutakra, hangsúlyokra, különösképp akkor, ha az illető liberális mellesleg humorista is. Úgy gondoltam, ha valaki, hát akkor épp Farkasházy, a Heti Hetes szürkeállománya – a gagyin belül a gógyi – érti, hogy mit is játszom. Úgy gondoltam, hogy ha valaki, hát akkor ő megérti azt a humor közeli, önironikus, könnyed és mégis minden ízében igaz létmódot, amely meghatároz, de sok az eszkimó, és kevés a Karinthy. Farkasházy a humortól immár nem ismeri a tréfát, lábára fagyott a Hócipő.
Ez a furcsa korlátoltság, beszűkültség és egyoldalúság egyébiránt sok úgynevezett mértékadó baloldali és liberális értelmiségire jellemző. A klikken belüli tabudöntögetésért, pornográfiáért, másságért kitüntetés jár, a klikken kívüli máslétért viszont mosolyrend. A megvetés mosolyrendje, mely érvek nélkül is mindent eldönt egyetlen másodperc alatt. Sok baloldali és liberális értelmiségi hasonlóképp viszonyul a kisebbségekhez is. Amennyiben a kisebbség nem magyar, úgy maximális jogérzékenység jár neki, ha viszont magyar, akkor december ötödike jár neki. Farkasvakság. Szedált elméjű értelmiségiek nem vették észre, hogy Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárság ügyében a szélsőjobboldali retorika legbrutálisabb xenofób elemeihez fordul segítségért, mit sem különbözve Haidertől vagy Le Pentől. Avagy nagyon is különbözve, hisz Haider és Le Pen legalább az osztrák és francia kultúrától ténylegesen különböző idegenekkel riogat, Gyurcsány viszont a magyarok bejövetelével riogatott Magyarországon.
Vigyázó szemeiteket Párizsra vessétek. A párizsi autófároszok fényében vajon nem kellene hálásnak lennünk azért, hogy a mi potenciális bevándorlóink magyarok? A legrosszabb, ami érhet bennünket, hogy Magyarországon több lesz a magyar. Lám, idáig el tudtam kanyarodni, pedig esküszöm, ki se mentem a konyhából. Miért is ne lehetnék konyhafilozófus? Egyre inkább tetszik a szerep, konyhatündérek vesznek majd körül, és varázspálca-szívószálon keresztül iddogálhatom napestig az örök élet levét, én pedig csak filozofálgatok, filozofálgatok – és főz más.

A szerző író