Sokak szemében

Ha ez így megy tovább, hamarosan Aureliano Buendía ezredes is Hágában találja magát a vádlottak padján, Márquez meg mehet tanúnak. Hogy aztán nyolc évet kapna, mint az a háborús bűnös, aki Dubrovnikot lövette (éppen tizennégy éve és három napja), vagy életfogytot, vagy felmentenék, félő, hogy a legkevésbé múlna azon, hogy mit követett el. Addig is a súlyosan Gotovina-fóbiás Carla del Ponte, a hágai törvényszék főügyésze december 8-án (Belgrádban!) bejelentette: „szeretnék egy jó hírrel szolgálni, amelyet én is egy órával ezelőtt tudtam meg. Az elmúlt éjszaka a spanyolországi Kanári-szigeteken letartóztatták Ante Gotovina tábornokot, és hamarosan Hágába szállítják.” Ilyen az, ha egy életmű egyszerre ki- és beteljesedik, kár, hogy közben Karadzsics és Mladics kis híján megfulladtak a röhögéstől valahol a hegyekben. Szegény szerb hallgatóság meg ott a teremben, mint akik karót nyeltek, tekintve, hogy a horvátoknál csak ők szorítottak jobban Gotovina szabadságáért. Most ugyanis az igazságosztó szerepében tetszelgő szónok már minden szabad idejét rájuk fordíthatja, lévén már csak ők adósak a szökevényeikkel. De még mielőtt összekevernénk a Jézuskát a géppuskával, lássuk az alapvető különbségeket Gotovina és mondjuk Karadzsics ügye között, valamint hogy miért vérzik ezer sebből az egész már jó régóta és még jó messze az első tárgyalási naptól. Lassan és tagoltan, hogy Magyarország láthatatlan külügyminisztere – aki ész nélkül üdvözölte Horvátország felszabadítójának elfogását – is felfogja.
Egy háború sohasem lampionos kerti mulatság. Akadnak filozófusok, írók és a rossz szellem egyéb emberei, akik szerint stratégia, a férfiak valódiságának fokmérője, sőt művészet, de ezek még nem zuhantak bele a bajtársuk beleibe a lövészárokban. A háború borzalom, ártatlanok veszszőfutása, bár tagadhatatlan, hogy más az (messzire nyúló következményeit tekintve is), ha egy nemzet vérrel vívja ki a szabadságát (mint a horvát ’95-ben és a magyar ’56-ban) és más, ha a pult alól kapja (mint a magyar ’90-ben). Az egyik összekovácsolódik, a másik atomjaira zuhan (december 5.). De a háborúnak azért vannak alfajai is. Megkülönböztetünk ugye támadó háborút, agressziót és felszabadítót, honvédőt. Horvátország 1991 és ’95 között honvédő háborút folytatott a Jugoszláv Néphadsereg és a szerbek ellen, sőt egyben függetlenségit is. Ez nem mentség a szerb polgári áldozatokért, de egy kicsit más, mint tévézés közben a hegyekből vízért sorban álló várandós asszonyokra célba lőni Szarajevóban, vagy bosnyák nők nemi szervébe nyomni a géppisztolyt. Gotovina tábornokot (teljes életrajzot lásd dal formájában a www.antegotovina.com honlapon) többek között azzal vádolják, hogy 1995-ben, az általa irányított Fergeteg hadművelet kapcsán személyes felelősség terheli 150 ember haláláért. Csak hogy világos legyen, a Fergeteg hadművelet során a Gotovina vezette horvát hadsereg felszabadította Krajinát, Zadart (itt most díszpolgár), tönkreverte a boszniai szerb katonaságot és a bosznia-hercegovinai hadsereggel együtt huszonhárom kilométerre megközelítette Banja Lukát, a Szerb Köztársaság székhelyét, kis híján felszámolva ezzel a Karadzsics-féle bábállamot. És! És a hadműveletet csak az amerikai diplomácia határozott nyomására szüntették be. Akkor most miért is tetszenek Karadzsicsért és Mladicsért nyüszíteni? Ha akkor nem kellettek, most már igazán kár kergetni őket, nem? És ki vádolja most Gotovinát? Az a Nyugat, amelyik tétlenül nézte Vukovárt, Eszéket, Szarajevót, Dubrovnikot, és amelynek a katonái később is megfutottak az első puskalövésre. Még egy makacs tény. Ha nincs Gotovina, nincs Dalmácia, nincs Horvátország. Úgy szoktak fogalmazni, hogy Gotovina Horvátországban sokak szemében hős. Hagyjuk a finomkodást, a General minden horvát szemében hős. Heroj. Jó, ha ezt az egy szót Carla del Ponte is megtanulja horvátul, bár egyelőre jobb, ha nem Zadarba megy nyaralni. Ott most, dacára a télnek, kissé forró a levegő, amint az várható volt. A horvátok nem adják olcsón a hőseiket. Horvátország EU-csatlakozása elől elhárult az egyetlen akadály. Biztos sokat nyernek majd vele, például hozzájárulhatnak majd a mostoha sorsú brit metróellenőrök béremeléséhez. De az is biztos, hogy a legendából visszavonhatatlanul mítosz lett, az első számú horvát ikon. Ante Gotovina tábornok ma ötvenesztendős.