Súlycsoportok a politikában

A magyar baloldal legellenszenvesebb tulajdonsága a kettős mérce, amely persze valójában egy diktatúrás fixáltság tünete. Hiszen a kettős mércével azt fejezik ki – sokaknál öntudatlanul is –, hogy csak mi mondhatjuk meg azt, mi a fontos, ki a nagy, mi a helyes stb. Ez pedig progresszív manicheus nyelven azt jelenti, hogy „mi” mindig jók vagyunk, akkor is, ha rosszat tettünk, az ellenség pedig akkor is rossz, ha jót tesz. Az etikai gátlástalanságban szenvedő figuráknál (lásd: Gyurcsány, Kóka stb.) aztán ez az egész az elemi logikát és következetességet nélkülöző dübörgéssé válik.
A baloldal régi mániája a (régi) tekintélyek elleni harc, amelyre főleg „független” értelmiségijei büszkék. S ez önmagában még nem is lenne nagy baj, mivel a valódi teljesítményeken, minőségen nyugvó tekintély kibírja a támadásokat. A baj ismét ott kezdődik, amikor e tekintélyellenesek saját tekintélyeket gyártanak, s azokkal mint mindent eldöntő bunkókkal érvelnek. Az ő tekintélyeiket viszont bűn és nevetséges kritizálni, megkérdőjelezni. A baloldali tekintélyteremtésnek – főleg a tömegmédiumok kialakulása óta – az a módszere, hogy én megdicsérlek téged, te megdicsérsz engem, s aztán kölcsönösen hivatkozunk egymásra. Az már csak hab a tortán, ha közben még pénzek is forognak.
A Gyurcsány-kormány propagandakampányába – az amerikai tanácsadók alkalmazása után – most már a külföldet is bevonják, hogy az is dübörögje a nem létező magyar gazdasági virágzás kókai lózungjait. Nem kétséges az, hogy például a Financial Times világszerte tekintélyes újság, viszont az sem kétséges, hogy az is egy üzleti vállalkozás. Tehát szolgáltat, ha neki azért fizetnek. Nem arról van szó, hogy nincs fizetés nélküli szolgáltatás, de azt is jobbára a tulajdonosi kör érdekei, vagy mint itt, ennek az újságnak az esetében, a neoliberális gazdasági felfogásnak való dicséretes megfelelés motiválják.
Nem is volna itt semmi baj, hiszen a médiumvilág természetrajza alapján – business as usual – megy minden a maga útján. A baj ismét ott van, ha nem lehet kritizálni a Financial Times és a kormányzat üzletes eljárását, mivel e tekintélyes lapot állítólag nem lehet megvenni. De kérdem én, akkor miért fizettek? Talán három olyan mondatért adtak húszmilliót, amely mondatokat majd újabb negyvenmillióért itthoni baloldali „független” orgánumok a tekintélyre hivatkozva visszhangoztak?
S ebből a szavazóknak azt kell látniuk, hogy velünk a világ, csak holmi itthoni senkik ágálnak a gyurcsány–kókai sikeresség ellen. Mert persze mindenki senki, nincs azonos súlycsoportban, aki kritizálni meri a Financial Timest vagy az isteni Tonyt, aki már félisten, s piszkos üzleti ügyek fel nem érnek hozzá.
Az ember nem is érti, hogy egy közszereplő cáfolata üzleti ügyben miért jelenthet szégyent bármilyen kritikusra. Úgy tudjuk, hogy a demokratikus politizálásban mindenkinek egy szavazata van, s a politika a bizalmon nyugszik, ha pedig Józsi bácsi – mondjuk – nem bízik Tony Blairben (és Gyurcsány Ferencben), akkor „senkisége” ellenére ezt teljes joggal elmondhatja. Függetlenül attól, hogy a baloldali cselédsajtó médiamunkásai egyébként beleájulnak Tony tekintélyébe. Vagy bárki máséba. Ők, akik egyébként ellenfeleikkel szemben a minimális tiszteletet sem adják meg.
Így tehát az, hogy a baloldali média szerint kivel lenne egy súlycsoportban Rogán Antal vagy Áder János, teljesen érdektelen. Gyurcsány, Kóka, Lendvai vagy Szabó Zoltán s társaik fajsúlyát sem a sajtó adja meg – hiába hozsannáznak a „független” orgánumok és értelmiségiek –, hanem az, hogy nálunk tömegével élnek olyanok (főleg nyugdíjasok), akik az új típusú vadkapitalizmusban (kádári) emlékezeti alapon szavaznak, s a média orrkarikájára fűzve reménykedtek, reménykednek egy el nem jövő „jóléti rendszerváltozásban”.
Nem tudni, miért egyébként, de Gyurcsány szereti magát tekintélynek hinni. Holott tücsköt-bogarat összehordva, pusztán az elődje verbális tehetetlenségét túlszárnyalva még nem keletkezik tekintély. Ahogyan a számtalan alányalós médiaszereplésből sem. A tekintélyhez először is hiteles személyiség kell s aztán valódi közösséget szolgáló teljesítmények (s nem december 5-i hazudozások). De Gyurcsány tetszelgő alkat, s a háta mögött ülő képviselői s a hívek lakossági fórumait összekeveri a magasabb értékek követelményeivel.
Mindenesetre az, hogy külső tekintélyekre hivatkozva akar „nehézsúlyú” lenni – bizonytalanságra utal. S ezért egyre többet tanul Kókától, akit végképp nem érdekel a valóság. A „nagy a jólét” és a „magyarok soha nem éltek ilyen jól” című ostobaságok jelzik még a lelki rokonságot s a mások helyzetét megérteni képtelen egocentrizmust.
Nem tudom, hogy milyen súlycsoportba tartoznak olyan emberek, akik egyszer a sikertörténetről, máskor meg éhséglázadásról vizionálnak, s közben sorozatban nem tartják be a törvényeket, és minden bajért egy évek óta leváltott kormányt tesznek felelőssé. Ha innen nézzük a dolgokat, bizony szükségük volna valódi tekintélyek támogatására, mert itt a pénzért dübörgés nem segíthet.

A szerző történész, egyetemi docens