A gúnyrajzok álságos utóélete

A fehér ateista, materialista nyugati kultúra képviselői szívesen láttatnák a Mohamed-karikatúrák kapcsán a vallások, sőt a civilizációk háborúját. Olyanok beszélnek ilyen ütközésekkor keresztyénségről, akik egyébként zsigerileg utálják, gyűlölik azt. Ilyenkor nem kell keresztyénnek lenni csak azért, mert a mozlim Kelet – saját fogalmi kategóriái miatt – egyenlőségjelet tesz a Nyugat és a keresztyénség közé. Hiszen ha közvetlen környezetünket nézzük, mitől része a keresztyén civilizációnak a Népszava, a Magyar Narancs vagy a Népszabadság? Gyurcsányról, Hillerről és Kunczéről (stb.) már nem is szólva. S azok a nyugati progresszívek, akik a keresztyén egyházak elleni hecckampányokban őszültek meg – mi közük van a felvilágosultságot és a tudást a keresztyén hit ellen fordító üzletes figuráknak a keresztyén kultúrához?
Az amerikai fundamentalizmus, amelyet ezek a figurák személyesen ugyan utálnak, de politikailag sokszor mégis szeretnek, segít nekik, mivel – az izraeliekkel való szövetségben – ők is vallásháborúnak láttatják azt, ami uralmi (imperialista) üzletes és tipikusan amerikai küldetéstudatos tévedés. Jelen sorok írója nem gyűlöli Amerikát, de utálja a keresztyénséget is lejárató szemforgató fundamentalizmust, az ótestamentumi krisztusellenes törvénykedő farizeizmus folytatóját. Ez a világ, amelyben a pénz diktál, Krisztus szeretetevangéliumára utalt, de ebben missziót nem úgy lehet végezni, hogy mások identitását, valós vagy vélt értékeit sértem, lenézem és (sajtó-) szabadságról papolok. Vagyis azt a jogot védem, amelynek jegyében a saját kultúrám gyökereit jelentő keresztyénséget naponként megalázhatom, s aztán annak háta mögött védekezem a muzulmán világ nagyrészt jogos felháborodása ellen.
Mert – s e sorok írója nem szemforgató – a muzulmán értékrend soha nem lehet egy európai (keresztyén) ember normája, de az is a legtermészetesebb jog, mert isteni akarat, hogy mások lehessenek azok, akik mások akarnak lenni. A vörös ateizmusból kinőtt, illetve azzal mindig rokon fehér ateizmus önistenítő humanizmusának téves abszolutizmusaihoz a keresztyénségnek semmi köze sincs tehát. Egy keresztyén számára természetes állapot az, hogy a „fényt a sötétség nem fogadta be”. Az azonban elfogadhatatlan, hogy a saját világosságot megtagadók a keresztyénséggel takarózzanak. Nincs tehát vallásháború keresztyének és mozlimok között – mert a hit dimenziói közösek, akkor is, ha annak tartalmában óriási különbség van.
A keresztyénség nem azonosíthatja magát az iszlám vallási-hitbeli tartalmaival, de azzal közösen követeli a hit tiszteletben tartását azoktól, akiknek a hit nem más, mint holmi obskurus, tudáshiányos állapot. Az istentelen állapot nem lehet az ember és a világ normája. S így a szólásszabadság nem értelmiségiek korlátlan kiváltsága. Ezek az urak-elvtársak igen érzékenyek tudnak lenni akkor, ha saját nyíltan vállalt vagy csupán csendben érdekelvileg-érzelmileg megtartott értékeiket valaki gúnyolja, támadja. A mai helyzetben az iszlám – sokszor primitív módon ugyan – nem tűri el a kettős mércét. Ilyenkor derül ki az is persze, hogy a sokat dicsért multikulturalizmus egy olyan üzletes primitív eszme, amely csupán bizonyos csoportok másokat szellemileg gyámság alá helyező diktátuma. Szó sincs arról, hogy abban egyenrangú értéktartalmak lennének. Ma a nyugat zömében egy neoliberális, relativista üzleti-szellemi képződmény, amely megtagadta szülőanyját, a keresztyénséget (lásd: európai alkotmány), s amikor hanyatlási állapotában – bár politikai-gazdasági szempontból uralmi helyzetben – szembekerül értékelvű társadalmakkal, akkor értékelvi álarcokat keres. Az iszlám téved a nyugattal kapcsolatban, de értékelvileg tájékozódó szeme jól látja az eredeti ellentéteket.
A Nyugatot képviselő, zömében üzletes és hazug sajtó is érzékeli a problémákat, de azt hiszi, hogy itthon győztes hazugságai elrejthetők, ha azokat egy idegen, magasabb szintre helyezi. A keresztyénség értékőrző, de nem fundamentalista (amerikai) része nem lehet szövetségese ennek a bújócskának. Ahogyan nem lehet egyenlő távolságra hazug ateista pártoktól sem. Mert az a Nyugat, amely értéksemlegességet hirdet, a leghazugabb emberellenességet hirdeti: a profit semmit nem tekintő szabadságát. Kérdés persze, hogy a progresszívek szemében így nyugatiak vagyunk-e. Ez csak azoknak jelent problémát, akik a legnagyobb kitüntetésnek veszik azt, hogy egy ilyen mértékadó elfogadja őket partnernek. A valódi Nyugatot ne érdekelje azt, hogy megcsinált sztárok sztárgázsival mit gondolnak a sajtószabadságról. Ez véd meg bennünket a muzulmán szélsőségektől, s nem az, hogy nálunk akár a hazugság sajtószabadsága érvényesül.

A szerző történész, egyetemi docens