A pártsemlegesség látszata

Február 18-i, a média kampányfanyalgásáról írt cikkem óta még rosszabbul áll a Fidesz szénája a sajtóban. Addig a média nagyobbik része úgy próbálta a közhangulatot a kormánypártok javára alakítani, hogy „a” pártokat csepülő kritikáját a Fideszre hegyezte ki. Az elmúlt hetekben ez úgy módosult, hogy az ellenzék vezető pártjával és minden kampánytörténéssel az MSZP propagandájával megegyező módon foglalkoznak.
A március 15-i kitüntetések átadásához kapcsolódó kézfogásos „botrány” után a TV2 Mokka című reggeli műsorában Havas Henrik azzal érvelt a köztársasági elnök iránt egyébként megértést tanúsító Hankiss Elemérrel szemben, hogy az sms-ezők kilencven százaléka totálisan fel van háborodva Sólyom László és Szabad György csúnya viselkedése miatt. Én viszont élesen emlékszem arra, hogy Efraim Kishon azzal indokolta, hogy nem fogott kezet Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János házelnökkel, mert azt hitte, a két ember Göncz Árpád testőre. Kishon faragatlanságán persze senki sem háborodott fel; a magatartás- és viselkedéskultúra azonban hosszú évek óta a baloldal és sajtójának vesszőparipája. Az adott témában az elvi kérdést, hogy a Kádár-rezsim rendszerváltozás előtti potentátjait talán nem kellene a rendszerváltozás előtti tetteikért a rendszerváltozás után másfél évtizeddel kitüntetni, a Sólyom és Szabad úgymond kulturálatlansága miatti műfelháborodással lehet félresöpörni. Jellemző is, hogy miközben Kuncze Gábor sem értett egyet Fekete és Marjai kitüntetésével, az utólagos vitában Kunczén nem csattan az ostor.
Grósz Károlyt tényleg inzultálták
A TV2 másik műsorvezetője, Liptai Claudia is szépen rávezette Zoránt és Kulka Jánost a politikailag iskolázatlan szavazókra jellemző kifakadásra: miért kell mindig mindent elrontani? Másik vendégével, egy volt megasztárossal arról cseverészett aztán Liptai, hogy tényleg szerelmes-e Gyurcsány Ferencbe? Kiderült, hogy nem, de azért csupa szépet hallottunk a Hugh Granthez hasonlított kormányfőről, ami ingyenreklámnak kitűnő. És mindeközben a kép alján futó sms-ek közül a nyomdafestéket legfeljebb az tűri el, hogy Sólyom és Szabad tahó meg bunkó.
A miniszterelnök rendszeres kifütyülése a miniszterelnök szája íze szerint került terítékre a médiában: kulturálatlan, a kampányhoz méltatlan, az emberek békéjét és nyugalmát megzavaró zavarkeltés, amely mögött a Fidesz vezérkara áll. Egyetlen sajtómunkás sem emlékszik arra, hogy amikor 1989-ben Grósz Károlyt tényleg inzultálták, bár nem bántották, a szocialisták hasonlóképpen osztották ki a szerepeket. És hogy már 1989-ben, amikor Gyurcsány Ferenc saját bevallása szerint a rossz oldalon állt, a béke, a nyugalom és a megbékélés itatta át a szocialista retorikát. Lássuk ezek után a kormánypárti magas kultúra pendantját, a Nemzeti Múzeumnál történteket! A Hír TV premier plánban mutatta be, hogy Gyurcsány Ferenc hívei milyen stílusban támadtak rá a kormányfőt kifütyülő maroknyi csoportra. Kisebb pofonok kíséretében nyomdafestéket nem tűrő, obszcén szavakkal szidták a Fideszt. Ahhoz képest, hogy napokon keresztül mutatták be, hogy Mohácson naranccsal találtak el egy biztonsági embert, a Nemzeti Múzeumnál történtekről a média nagyobbik részének esze ágában sincs beszélni, holott a Hír TV azt is kiderítette, hogy a tiltakozók valójában a MIÉP-gyűlés résztvevői voltak.
A média nagyobbik része hatékonyan támasztja alá a miniszterelnök beszédében is elhangzott szereposztást, hogy a Fidesz a ribillió pártja, az MSZP meg a békés, nyugodt építőmunkáé, és szava sincs arra, hogy a miniszterelnök „háborús állapotokat” hazudik, és kommandósaival látványosan azt sugallja, hogy élete közvetlen veszélyben van. A ribillió, a polgárháború és a háborús állapotok emlegetésével Gyurcsány pontosan azokhoz a kampányelemekhez juthatott hozzá, amiket négy évvel korábban még a MIÉP-re, rohamosztagosokra és különítményesekre hivatkozva használtak a szocialisták.
A TV2-s Mokkával párhuzamosan a közszolgálati Nap-keltében a Fidesz-ellenességéről híressé vált Orosz József a Fideszből réges-rég kizárt és az MDF-fel szövetkezett Helmeczy Lászlóval azt beszélte meg, hogy a Munkáspártból kizárt Vajnai Attila állítása szerint a Fidesz a Munkáspártnak adott át kopogtatócédulákat. Az elvben közszolgálati műsorban az Oroszt intellektuálisan leköröző Verebes István is feltűnően megkülönböztető bánásmódban részesíti vendégeit. Napokkal korábban egymás után beszélgetett Újhelyi Istvánnal és Deutsch-Für Tamással. Utóbbit már a felvezető szövegben is negatív kontextusban harangozták be (jobbról-balról támadják, idiótának nevezték stb.), és Deutsch-Für Tamásnak a beszélgetés során Újhelyivel ellentétben rendre negatív felvetésekkel kellett szembesülnie. Verebes egyébként hasonló stílusban diskurált egyszer Rogán Antallal is, akit erőltetett közvetlenséggel (volt-e már részeg, mennyi pénzt hord magával?) sikerült nevetségessé tennie. Különösen azzal, hogy el is árulta: egy másik vendég nem jött el, és az annak szánt időt Rogánra kellett ily módon fecsérelnie.
A közszolgálati és kereskedelmi médiában vendégeskedő fideszesek általában nehezen tudnak mit kezdeni ezekkel a helyzetekkel. Nincsenek eszközeik, és a kilencvenes években még jellemző civil kurázsi is kiveszni látszik belőlük, hogy adott helyzetben visszatámadással érzékeltessék az újságírók elfogultságát, és gyakran lépnek be a kérdésekben és kommentárokban rejlő csapdákba. Az ünnep idején Borókai Gábornak sikerült szelíden szembesítenie Kálmán Olgát (ATV) azzal, hogy a nézőknek szavazásra feltett kérdéseik manipulatívak. Az ATV-n bevett gyakorlat eddig is nagy hasonlóságot mutatott a Hetes Hetes módszerével: végy a kormányoldal számára kellemetlen hírt, fűzd hozzá egy fideszes véleményét, aminek darabokra szedésével bagatellizálni lehet az eredeti problémát. Az ATV-n ez úgy történik, hogy például a gazdasági válságról feltett kérdést úgy csomagolják be, hogy a néző egyetért-e azzal, hogy Kövér László szerint gazdasági válság van. A nézőknek ezek után már nem a tényről kell véleményt alkotniuk, hanem egy személyében módszeresen piszkált fideszes politikussal kell egyet (nem) érteniük.
Orosz József közszolgálati „Ácsi!”-ja
Navracsics Tibornak is tanári nyugalommal kellett értelmesen elmagyaráznia, hogy Orbán Viktor mit ért azon, hogy a köztársaság csak ruha a nemzet testén, és mi a republikanizmus, minthogy Orosz József „Ácsi!” felkiáltással mindenáron politológiai területen akarta sarokba szorítani a nem mellesleg politológus vendégét. Ezek után Pokorni Zoltán már egy gyógypedagógus lelki nyugalmával volt kénytelen korrigálni Orosz szembeötlő manipulációit.
A média nagyobbik részében a tényeket hajlamosak a statisztikai adatokkal azonosítani, és a két nagy párt vitáját arra szorítani, hogy álláspontjukat statisztikai tényekkel támasszák alá, hogy aztán az újságíró pártatlanul és kiegyensúlyozottan elmondhassa: a pártok elbeszélnek egymás mellett. Az MSZP nem véletlenül akar Gyurcsány és Orbán között olyan vitát rendezni, amelyben a két fél szakértői kontrollálják a KSH adataival kapcsolatos állításokat. A statisztikai adatoknak a fanyalgó sajtómunkások általi fetisizálása mögött vagy szimpla kormányszimpátia rejlik, vagy félelemmel és kényelemmel vegyes érzések, minthogy a kizárólag statisztikákra hagyatkozás a pártsemlegesség látszatát kelti, megóv az állásfoglalástól és a sajtó alapvető funkciójának ellátásától: a hatalom ellenőrzésétől és kontrolljától.
Árgus szemek Áderra
Az, hogy a miniszterelnök kifejezetten olyan időpontban és indokkal akar személyes vitát, amikor van még idő arra, hogy a kampánycsendig a sajtó megtárgyalja és kommentálja a vitát, azt bizonyítja, hogy a kormányfőváltásra kényszerült és három pénzügyminisztert elfogyasztó kormánypártok nem félnek attól, hogy az elvben mindig ellenzéki média darabokra szedi 2002-es ígéreteiket és négyéves teljesítményüket. De nem is kell félniük, mert a nem jobboldali sajtónak esze ágában sincs tükröt tartani a kormánypártok elé, és a statisztikai adok-kapok mellett arra törekszik, hogy csak a Fidesz programját és ígéreteit szedje ízekre. Nem találkoztam még újságíróval, aki megkérdezte volna a szocialistáktól, hogy ha tény a gazdaság dübörgése, és tény az, hogy a többség jobban él, mint négy évvel ezelőtt, akkor az MSZP kampányának középpontjában miért nem ezek az örömteli tények állnak.
A közvélemény-kutatások sokat hangoztatott tényei szerint az Áder–Kóka vitát Kóka János nyerte meg. Az elhallgatott tények közé tartozik viszont, hogy a nézők többsége kormánypárti volt. Tény az is, hogy Kóka azt mondta, az emberek 97 százaléka jobban él, de az is tény, hogy a sajtóban ezt senki nem merte megcáfolni. Árgus szemeket csak Áderra vetettek. Kőkemény politikai-szociológiai tény, hogy az első Gyurcsány–Orbán vitát Orbán Viktor nyerte meg azok körében, akik egészen vagy nagyrészt nézték a vitát. Akik viszont a média révén csak részleteket láttak a vitából, vagy – még inkább – csak hallomásból szereztek ismereteket, Gyurcsányt találták meggyőzőbbnek. A köztársaság miniszterelnöke ezért akarja, hogy a választás pillanatáig maradjon még idő a második vita újságírók általi értékelésére.

A szerző politológus