A régi propagandaállam feltámadása

A minden szavában és gesztusában hamis, mesterkélt Gyurcsány (aki immár táncolva révül – milliárdos kétes vagyonnal az embernek könnyen megy ez is), miután már mindent privatizált, szociális piacgazdaságról kezd cseverészni híveinek. Akiknek zömmel természetesen fogalmuk sincs a dologról, de mert jó ígéretnek vélik, bizonnyal el is hiszik.
A Száz lépés című propagandaművet pedig megpróbálják eladni mint a szociális piacgazdaság megvalósulási programját. Miközben még mindig dübörögnek a Kóka-féle versenyképességi demagógia s az államtalanítás jelszavai. Hogyan lehet állam nélkül szociális piacgazdaságot teremteni és működtetni? Hogyan lehet a maximális magánprofitra törő – nálunk igen nagy mértékben külföldi tulajdonú – tőkét önmérsékletre szorítani? Például magát a miniszterelnököt mint mosonmagyaróvári gyárost?
Miről dübörög tehát a milliárdokkal táplált propaganda? Mi köze van a globalizmusban érdekelt, minél alacsonyabb bérezésű munkát igénylő multivilágnak a szociális piacgazdasághoz? Ahhoz, amely eredetileg – majd sok túlzással – éppen azt célozta, hogy a társadalmi béke érdekében a gazdasági haszon egy részét közösségileg szétterítsék, s az életminőség kiegyenlítésén túl természetesen ezzel fizetőképes keresletet is támasztva segítsék a túltermelés veszélye nélküli magángazdaságot? Az akkori nyugati magántőke a kommunizmus fenyegetése miatt is belement ebbe a rendszerbe, amelyet aztán a baloldali és szakszervezeti túlkövetelések miatt kezdenek el közgazdászok – többek közt M. Friedmann is – támadni, majd az amerikai és angol példák (Thatcher asszony) nyomán versenyképességi és racionalitási alapon leépíteni.
Hozzánk a szociális piacgazdaság csak már mint Antall József álma jutott el, hiszen az egyébként becsődölt kommunista gazdaságot a külföldi befektetők és a zömmel elvtárs privatizátorok már eleve neoliberális alapon alakították át. Vagyis tömegesen eltüntették a munkahelyeket, részben, hogy nyugati termelőkapacitásaiknak biztosítsanak piacot, részben pedig azért, mert adókedvezményes beruházásaik magasabb technikai színvonala feleslegessé tett egy csomó embert. Ez utóbbit nevezhetjük fejlődésnek is, de annak, aki ezután tartósan munkanélküli lett, ez általában nyomort jelentett. Az elvtársak mindig ismerték a legkorszerűbb nemzetközi dörgést, s beálltak az új nemzetköziségbe, hiszen előtte sem volt sok közük honfitársaik provinciális érdekeihez. S hirtelenjében felfedezték a korábban démonizált burzsoá tulajdont mint tökéletes megoldást, sőt még annak korábban álságos demokráciáját is. S most Gyurcsány Ferenc mérceként osztogatja a haladást, s szinte hihetetlen, de államférfiként akarja magát komolyan vetetni a néppel. Hiszen olyan jól öltözött, s bár megpuccsolta kissé együgyű főnökét, ő nem hatalomvágyó – ellenben mások azok. Összeszedett elég kétes módon pár milliárdocskát, de ebben az országban persze mások gazdagodtak. Gyurcsány egyszerűen támadhatatlan, hiszen miniszterelnök. Az ízléstelenség netovábbját aztán még fokozzák Gyurcsány talpasai, a Lendvaiak, Vadaiak, Nyakók, Gál J.-k, Burányok, Veresek s mások (megemlítendő még a gondolattalan Batiz András is). A Kókák dübörgő gyülekezetét pedig már kár emlegetni. Egy olyan egocentrikus figura, aki állami pénzből fúvódott fel kisgömböcként milliárdossá, tényleg képtelen a politikában nélkülözhetetlen belátásra.
A volt KISZ-führer osztogatja az észt s a demokráciát, Európát, s amit akartok. Csak azt képtelen felfogni, hogy milliárdjai sem munkából, sem tisztességből nem jöhettek, épp ezért jobb lenne neki a privátumban. Albániáról beszél itt az ellenzéket illetően egy volt kommunista, s magát Franciaországnak véli, ő, aki albánozó haszonélvezője volt hazája tönkretételének? Álljon már meg a menet, a szemüveg még senkit nem tesz értelmiségivé! S az sem, ha hallott valamit harangozni a szociális piacgazdaságról. Gyurcsány szellemileg egyszerűen nímand. Nyilatkozhat százszor, s elemezhetik – a régi és új haszonélvezők – üres szövegeit, Gyurcsány nem több, mint egy meggazdagodott ripacs, aki elhiszi azt, hogy milliárdjainak van teljesítményi alapjuk. Mitől lenne? Miért gondolja azt egy választással nem legitimált senki, hogy neki korlátlan dörgedelmi jogai lennének?
Eladósította az országot, hitelből csinált egy keveset, s az emberi ostobaságra épít meg a cselédsajtóra. A modern világ abszurditását semmi nem jelzi jobban, mint az, hogy ennek a figurának egyáltalán esélye lehet a választásokon. Normális világban egy ilyen ember valószínűleg már börtönben ül; itt meg lehetséges az, hogy megtévesztett öregasszonyoknak és megvett ifjaknak előadja értelmetlenül üres KISZ-es álmait a semmiről. A világ persze mindig tele volt politikai kalandorokkal, de az ilyenek csak ritkán jutottak demokratikus körülmények között a hatalomba.
A kádárista Magyarország azonban szereti a szellemi szegénylegényeket, hiszen azok sikeres gátlástalanságában saját tehetetlenségét véli eltüntethetőnek. Gyurcsány pedig óránként lopja a Fidesz-programot, miközben démonizálja annak a gondolkodását. Hová jutott ez az egykor európai ország? E sorok írójának úgy tűnik, hogy az európai közveszedelmet jelentő neoliberalizmust – mint egykor 1956-ban a bolsevizmust – Magyarországon és Lengyelországban kell véglegesen leleplezve megállítani.

A szerző történész, egyetemi docens