Baloldali mozgósítási csapda

Az áprilisi választás nagy kérdése: vajon kiesik-e a parlamentből egyszerre két rendszerváltoztató párt, az MDF mellett az SZDSZ is? Az MDF sorsa megpecsételődni látszik, hiszen nem megy a mozgósítás; de esély van arra, hogy a liberálisoktól is elköszönjünk. Egy felkészült liberális, megfelelő öntudattal rendelkező antiorbánista szavazó ugyanis nehéz döntés előtt áll április 9-én. Ha elsődleges célja az, hogy ne Orbán Viktor kormányozzon, akkor elbizonytalanodik: ha az SZDSZ-re adja voksát, de a párt nem ugorja át az ötszázalékos küszöböt, akkor a választási matematika következtében szavazatának legalább a felével a Fidesz elnökének a kormányra kerülését támogatja. Pedig ettől irtózik a legjobban! Ha az MSZP-re voksol, hogy ne vesszen kárba a szavazata, akkor pedig saját kedvenc pártját, azt a szövetségest ejti ki a parlamentből, amely kormányzáshoz segíthetné az MSZP-t.
A nyugati típusú demokráciákban működő pártok professzionális technológiát dolgoztak ki a választási küzdelemre. A technológia lényege: a mozgósítás. A mozgósítást azok a technikai eszközök segítik, amelyek mára tömegesen elterjedtek hazánkban is. A mobiltelefon, az sms vagy az internetes e-mail kapcsolat ma már eléri az ország túlnyomó részét. Ugyanakkor a technikai vívmányok csupán segítik, de nem helyettesíthetik a személyes kapcsolatok kialakítását. A nagy tömegeket megmozgató néppártok egyik legfontosabb célja a lehető legtöbb személyes kapcsolatot megteremtő társadalmi háló megszervezése. A személyes kapcsolatokat felhasználó mozgósítás a mai tömegpártok alapeszközévé vált. A kis pártok éppen ezért állnak vesztésre: kommunikálni tudnak, mozgósítani azonban nem. Kicsik, így nem tudnak mozgósítani; s mivel nem tudnak mozgósítani, ezért kicsik is maradnak.
A napokban Giró-Szász András politológus vetette fel elsőként, hogy érdekellentét feszül a szocialisták és a liberálisnak nevezett SZDSZ között a mozgósítást illetően. Az érdekellentét komoly feszültségeket szülhet: keserves dolog ugyanis a modern választástechnológia, de még keservesebb lehet a matematika végtelenül szenvtelen realitását tudomásul venni.
Nézzük tehát a számokat! 2002 tavaszán a liberális tábor lélegzet-visszafojtva figyelte, hogy a választásokon való magas részvételi arány nem szorítja-e ki a Szabad Demokraták Szövetségét a törvényhozásból. Nos, akkor 5,57 százalékos eredménnyel megúszták. Ez akkor valamivel több mint 313 ezer szavazatot jelentett. Jól láthatóvá vált, hogy a liberális tábor a szocialistákhoz hasonlóan maximalizálta szavazatainak számát, sőt egyes pletykák szerint a jól mozgósított MSZP-tábor Budapesten, a belső kerületekben, valamint némely vidéki megyeszékhelyen a listán leadott SZDSZ-szavazataival sokat segített. Látszólag nagy előrelépés volt a szabad demokratáknak a 2004. évi európai parlamenti választási eredmény. Ekkor a szabad demokraták 8,7 százalékot teljesítettek, amit nagy sikerként könyveltek el. Ugyanakkor ha az adatok mögé tekintünk, láthatjuk, hogy az eredmény kudarcot jelentett: a részvételi arány ugyanis 38 százalékos volt, azaz pusztán 236 ezer szavazat érkezett az SZDSZ-listára. Mindez akkor történt, amikor az Európai Parlamentbe való bejutásról, a brüsszeli liberális blokkban való politizálásról volt szó, tehát az Európai Unióról a legtudatosabban gondolkodó tábort, az SZDSZ szavazóit kellett az urnákhoz csalogatni.
Ma a közvélemény-kutatási adatok szerint a részvételi hajlandóság 59 százalék körül mozog, s ez azt jelenti, hogy a minimális ötszázalékos teljesítményhez legalább 240 ezer szavazatot kell besöpörnie bármely pártnak, ha részt akar venni a parlament munkájában. A liberálisok 2004-es teljesítménye ehhez kevés. A napokban megjelent legutóbbi felmérés már hetvenszázalékos részvételi szándékról tudósít, tehát még több szavazat kell az öt százalékhoz.
A 2002-es, valamint a 2004-es választási eredményt összevetve megállapíthatjuk, hogy a liberális szavazótábor hozzávetőlegesen 240 ezer, de maximum 300 ezer voksot képes szállítani. Ha a választási hajlandóság eléri a 65 százalékot, akkor megközelítőleg 285 ezer szavazatra van szükség a parlamenti küszöb átlépéséhez. Ez az előző évek arányait számolva Budapesten mintegy 95-100 ezer, Pest megyében 30-35 ezer szavazatot jelent, ami nem elérhetetlen teljesítmény. De a liberálisoknak – 2002 tavaszához hasonlóan – Borsod, Baranya, Bács és Veszprém megyében is átlag felett kell teljesíteniük. Nos, ezen a ponton bontakozik ki a nagy szocialista–liberális ellentét. A mérések szerint vidéken 2002-höz képest visszaesett az SZDSZ támogatottsága, de ez még nem minden: az említett megyék nagyvárosaiban, valamint Budapesten is az a szocialisták érdeke, hogy saját táborukat a lehető legteljesebb mértékben tudják mozdítani. Így nem marad tartalék a liberálisoknak. Sőt ha a két nagy néppárti tömörülés totális mozgósítása jól sikerül, akkor az urnáknál való megjelenés újra elérheti a 70 százalékot, vagy akár meg is haladhatja azt. Ebben az esetben a szükséges 310 ezer szavazat öszszeszedése teljesen reménytelennek tűnik. E részvételi arány pedig nem elképzelhetetlen akkor, ha a szocialisták teljes táborukat, a Fidesz pedig saját táborán kívül a protestszavazókat is tudja mozgósítani, valamint a 2002-ben a választástól távol maradó konzervatív szavazók is – például a kisgazdák tábora – megjelennek az urnáknál.
De mi az érdekük az MSZP vezetőinek? Ha a szavazatmaximálásnak köszönhetően kiejtik az SZDSZ-t a parlamentből, akkor valószínűleg a kormányzásról is lemondanak. Hallani pletykákat arról, hogy akadnak olyan szocialista vezetők, akik ilyen áron is szívesen szabadulnának a szabad demokratáktól. Ha a szocialisták a szavazatmaximálás helyett a szabad demokratákat választják, s mozgósított szavazóik egy részét listás SZDSZ-voksok leadására biztatják, akkor akár komolyabb vereséget is szenvedhetnek a végleges elszámoláskor: 2002-ben pusztán 55 ezer (szavazókörönként átlagban öt!) szavazat volt a különbség a Fidesz-voksokkal szemben. E kiélezett versenyben sokkal valószínűbb, hogy az MSZP vezetői inkább saját listáik mellett látnák szívesen a liberális szavazatokat is. Nos, minél többet lát az MSZP a Fidesz mozgósítási készülődéséből, annál nehezebben dönt majd: fölveszi-e a harcot a mozgósításban a jobboldallal, s így kiejti az SZDSZ-t; vagy bejuttatja a liberálisokat, de elveszíti a választásokat.
A jelen helyzetben nagy felelősség hárul a közvélemény-kutató cégekre is. Ha stabilan öt százalék fölé mérik az SZDSZ szereplését – kis részvételi hajlandóság mellett –, akkor közreműködhetnek abban, hogy kiejtsék a liberális pártot a törvényhozásból. Komoly probléma lehet tehát a közvélemény-kutatáson alapuló politikai napirendképzők számára, hogy melyik irányba tereljék a liberális szavazótábort.
A kegyetlen matematika, valamint a modern választástechnológia reális érdekellentétet feszített a szocialista megapárt és a liberális törpe párt közé. Így az MSZP került zsákutcába, de ezt éppen a nyilvánosságot nagymértékben befolyásoló, liberális kötődésű médiaorientációnak köszönheti. Hiszen a kereskedelmi adókon szocializált választópolgároknak nehéz most eljuttatni azokat a liberális dogmákat, amelyekre kampányuk fő üzenetei épülnek. A minimális állam elmélete és a neoliberális közgazdasági eszmék megemészthetetlenek az átlagszavazóknak. Megfelelő kampányüzenetek nélkül pedig az a motiváció fog hiányozni, ami segítségére lehet a liberális szavazótábor mozgósításának. Így kialakult a nagy szocialista–szabad demokrata ellentét: mekkora szocialista áldozatot ér meg az SZDSZ bejuttatása a parlamentbe? Nincs jó döntés; csupa kockázat a politika.

Molnár József
A szerző az MKDSZ országos ügyvezetője