A Népszavának nemcsak az írás, de olykor az olvasás is gondot okoz. Hétfői számukban, az Ismeretlen cég Fidesz-előnyt jelez című írásukban a Magyar Nemzet múlt szombati számában megjelent, négyszázezer választó válaszára alapuló közvélemény-kutatást ismertetve többek között ezt írják: „A kutatás szerint a valamilyen pártot választó, biztos szavazók körében a Fidesz 45,5, az pedig MSZP (sic!) 40,9 százalékon áll”. Ezzel szemben a hivatkozás alapjául szolgáló lapunk azt írta: „A felvétel eredményei szerint a választások kimenetelét eldöntő, biztos szavazó, pártot választók körében a Fidesz támogatottsága 45,5 százalék, míg a legnagyobb kormánypárté 40,2 százalék.” A tévedés „csupán” 0,7 százalék, de valahogy véletlenül az MSZP javára. Hiába: nemcsak írni – elírni is tudni kell.
Gyurcsány Ferenc a köztévében mondta e magvas gondolatokat: „Azt látom egyébként, hogy valami hihetetlen energiával keresi a jobboldal azt az apropót, hogy belém vagy belénk lehessen ezekben az ügyekben kötni. Látom, hogy folyamatosan sok-sok kamera kísér jobboldalhoz közel álló tévéktől, az egyiknek legalább a hangja mindig be van kapcsolva, és tőlem három méterre van. Keresi, hogy van-e olyan elejtett félmondat, van-e olyan félreérthető gesztus, amellyel be lehet bizonyítani, hogy bizony ez a miniszterelnök, ez egy galád disznó, ez úgy cselekszik, olyanokat mond, amitől lehetne félni. Azt tudom mondani: nem fogom megadni riválisaimnak ezt az örömöt, mert azt hiszem, hogy nem csak azért, merthogy vigyázok magamra.” Nem tudom, ki hogy van vele: nekem személy szerint nagy kő esne le a szívemről, ha a vitézlő miniszterelnök vigyázna a szájára, nem ejtene el kínos félmondatokat, nem tenne félreérthető gesztusokat. Csakhogy ezt csupán ő képzeli el így odabentről. A külvilág számára ezzel szemben az érzékelhető, hogy igenis elejt nemcsak fél-, de egész körmondatokat is, amelyek aztán nemcsak magyarázkodásra adnak okot, de esetleg még diplomáciai bonyodalmakhoz is vezetnek. S ugyanígy tesz bizony félreérthető gesztusokat is. Számomra leginkább az a meglepő, hogy e botrányok miatt „a jobboldalt”, „a jobboldalhoz közel álló tévéket” teszi felelőssé. (Amúgy gyors, nem reprezentatív közvélemény-kutatást tartottam, de senki nem tudott egy ilyen tévénél többet megnevezni.) Lám, visszaütött Medgyessy Péter szellemesnek szánt replikája, amikor Orbán Viktor a két közszolgálati csatorna felosztását indítványozta: „Akinek tévé kell, vegyen magának.” Nos, az ellenzék – temérdek áldozat árán – „vett egyet magának”. Eleinte Hiller István is akart gründolni egy MSZP-csatornát, ám aztán megelégedtek a köztévével meg az ATV-vel. A Hír Televízió ellenben komolyan veszi a fennen hangoztatott liberális elvet, hogy a média egyik fő feladata a hatalom ellenőrzése. S nem csupán úgy ellenőrzik a hatalmat, hogy illedelmes kérdéseket tesznek fel neki a nyilvános rendezvényeken és hivatalos sajtótájékoztatókon (ezek némelyikéről egyszerűen ki is zárják, el is tanácsolják stábjaikat); hanem úgy is, hogy résen vannak. S igenis bekapcsolva hagyják a hangot, s igenis a fellépések előtt és után is kíváncsiak a hatalom félmondataira. Legyen a hatalom is résen, mert Zuschlag elvtárs sorsára juthat! Ne beszéljen félre, ne káromkodjon, ne hagyjon a képernyőn törvénytelen listákat, ne írja a kormánypárt nevét a voksvásárló adományozási lista fejlécére. A baloldali média ugyanígy (sokszoros túlerővel, pénzzel, paripával, fegyverrel) ellenőrzi az ellenzéket. Nosza! Ne beszéljen félre az ellenzéki politikus sem, s ne tegyen félreérthető gesztusokat. Miniszterelnök esetében azért súlyosabb a helyzet, mert a miniszterelnök hatalmon van, az ellenzék meg nincs hatalmon. A miniszterelnök kommandósokat tud vezényelni a Nemzeti Múzeum timpanonjába (Petőfi forog az ismeretlen sírjában), s meg tudja csappantani a közszolgálati médiumok apanázsát is. Sőt némi nyomásgyakorlással ki is tudja rúgatni a médiamunkást a közszolgálati állásából. (Erről volna mit mesélnem.) Úgyhogy egy miniszterelnök csak vigyázzon magára, és legyen hálás a kandi kameráknak, hogy önfegyelemre szoktatják. (A „galád disznózás” Gyurcsány írói munkásságának része.) Például Antall József esetében egy effajta sirám elképzelhetetlen lett volna: ő tudta, hogy a demokrácia nyilvános műfaj.
Horn Gyula utca. A kényesebb demokraták – főként így, kampány idején – borzongva fogadják e fura szóösszetételt. (Akkor már inkább egy mellszobor a Köztársaság téri pártház valamelyik félhomályos lépcsőfordulójában.) Ám a Horn utca nem mese, mint a Futrinka vagy a Szezám utca: létező név egy Majna menti német kisvárosban. Az MTI híre szerint a helyi önkormányzat a vasfüggöny átvágását ismerte el ily módon, amelynek egyenes következménye lett a német újraegyesítés. Horn és a vasvágás – mi is lehetne a városka neve? Ki nem találnák: Wertheim.
origo.hu
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket
