Üzenet a pártlisták mögött

Fontos közjogi fejezete zárult le a héten a 2006-os választásoknak. A pártok hétfőig jelenthették be területi, keddig országos listaállításaikat. Az egyéni jelöltek és a listák statisztikája sokatmondó üzeneteket tartalmaz. Ismert, hogy tíz párt, illetve pártszövetség tudta teljesíteni a törvényi feltételét az országos lista állításának. Választási törvényünk szerint ez azt jelenti, hogy a jelöltet állító pártnak vagy szervezetnek legalább hét területi (megyei) listát kell állítania.
Ezt tehát a parlamenti pártokokon kívül további hat párt és szervezet tudta produkálni. Ez önmagában is fontos tény, melynek megkerülhetetlen üzenete az, hogy a politikai erőtérnek egy – bár kisebbik – része határozottan küzd egy esetleges kétpárti demokráciamodell ellen. Azonban ezt az üzenetet is árnyalja a kis pártok tényleges politikai potenciálja, melyet képviselőjelöltjeik száma mutat. Jellemző e tekintetben, hogy a 2006-os választásokon egyetlen ellenzéki kis párt sem volt képes korábbi eredményének megismétlésére, 176 egyéni jelölt kiállítására. Ez pedig a két nagy párt erőteljes kopogtatócédula-gyűjtés közbeni kampányának az eredménye.
Korábbi választásainkon még a parlamenten kívüli pártok közül is többen voltak képesek 176 jelöltet állítani és a maximális húsz területi listát összehozni. A mostani eredmények alapján egyedül a MIÉP–Jobbik, a Harmadik Út tudta a húsz területi listát produkálni. Esetében is megállapítható, hogy míg korábban, az 1998-as választáson a MIÉP 176 képviselőjelölt versengése mellett jutott a parlamentbe, és 2002-ben szintén teljes létszám mellett esett ki a parlamentből, addig ma a Harmadik Út 62 képviselővel kevesebbet volt képes csak ringbe állítani.
Az országos listát állítókat így két nagy csoportba lehet sorolni: az egyik azok csoportja, melyekre az országban mindenütt, a másik pedig azok csoportja, melyekre csak bizonyos területeken lehet szavazni. Az utóbbiak esetében a pártra leadott szavazat szinte biztosan elvész. De az is nagy kérdés, és a választói magatartást befolyásoló tényező, hogyan értékeli a választó azt a tényt, hogy egy kis párt képes mind a húsz területen listát állítani. Az MDF esetében a versenybeli leszakadást mutatja az a tény, hogy a parlamenti pártok közül az egyedüli, amelyik nem tudott minden választókörzetbe jelöltet állítani. Az országoslista-állítást így nem értékelhetjük eredményként – ez a minimum egy parlamenti párt esetében.
Nem ez a helyzet a MIÉP–Jobbik kapcsán, hiszen az óriási kopogtatócédula-verseny mellett, a parlamenten kívülről tudott országos listát állítani. A jelöltek területi elosztásában azonban látszik a biztonsági játék a részükről, vagyis minden területen a listaállítás feltételét jelentő képviselői minimumot, néhány helyen pedig többet teljesített a pártszövetség.
A Centrum mint korábbi médiapárt ma már csak állami támogatásáért (egy százalék) küzdhet. Jelenlegi azonban erre is kevés az esélye.
Mindenképpen sajátos üzenete van a Magyar Cigány Fórum országoslista-állításának. Ez a roma összefogás mindösszesen fél év alatt érte el állami támogatás nélkül azt a szervezettséget, amelyet többen csak állami támogatással tudtak produkálni. Kérdéses, hogy elérik-e az egyszázalékos költségvetési támogatásra jogosító határt. Ha igen, ahogy e sorok írója már korábban jelezte, ez alapja lehet egy eddig Magyarországon nem tapasztalt jelenségnek, az etnikai alapon való politizálásnak és pártszerveződésnek.
A Munkáspárt kettéválása egyben támogatottsága apadását is jelentette. Ilyen rossz jelöltállító eredményt soha nem produkáltak.
A listaállítás mögött van egy másik üzenet is. Az, hogy a választópolgár érdemben gondolkodhat azon, hogy kétpárti vagy többpárti demokráciamodell mellett kötelezi el magát. Ezen választása azonban kockázati tényezők számbavételét követeli meg. A két nagy politikai tömb azt mondja híveinek és a bizonytalanoknak, hogy rám szavazzatok, ha azt akarjátok, hogy a mi oldalunk nyerjen, ugyanis, ha a „mi oldalunkon” lévő kis pártra szavazol, és az nem jut be a parlamentbe, akkor te magad járultál hozzá bukásunkhoz.
A kis pártok pedig azzal érvelnek országoslista-állítási eredményeik ismeretében, hogy mi kellünk a parlamentbe ahhoz, hogy a mi oldalunk nagy pártját kisegítsük. Ezt az érvet tovább egészítik ki azzal, hogy a másik oldal kis pártjának parlamentbe jutása esetére a saját oldali nagy párt biztos bukását jósolják.
A választópolgár dilemmája így adott, és csak a részvételi arány helyes megtippelése billenthetné el ezt a kérdést. Márpedig ennek előrejelzése a legnehezebb. A 60 százalék körüli részvételi arány már a nagy pártok irányába hajtja a választókat. A bizonytalanok döntő része nagy valószínűséggel kettejük közül fog választani. A jobboldalon a magas részvételi arány pedig szintén azt erősíti, hogy a kis pártra való szavazás elveszett szavazatot eredményezhet. Az elkövetkezendő hetek mozgósításai, és ezek sikere vagy kudarca adja majd meg a listaállítások végső üzenetét a választások napján.

A szerző politológus