Szocialista kuruzslás helyett

Nagyon sok ismerősöm értetlenkedik azon, miért akarja a Fidesz megnyerni a választásokat. Akkor, amikor mind a hazai, mind a külföldi szakemberek egyöntetűen azt állítják, hogy az ország súlyos államháztartási válsághelyzetben van, s ezért a soron következő kormány rendkívül népszerűtlen lesz. S azok, akik előidézték a bajt, azok takarítsák el maguk után a szemetüket – mondják az értetlenkedők némi okkal.
Ezzel az érveléssel több baj is van. Egyrészt a négy év kormányzása egyértelműen bebizonyította, hogy a szocialisták és a szabad demokraták igen sikeresek a problémák előidézésében, de alkalmatlanok azok megoldásában. Nem ismerik a nemzeti érdeket, s ha ismerik, akkor nem akarják (ez a roszszabbik eset) vagy nem tudják (ez a jobbik eset) azt sikeresen érvényre juttatni. A szocialisták kormányon maradása nemhogy garanciát jelentene az ország felemelkedésére – sokkal inkább az elmúlt időszak süllyedését hosszabbítaná meg. Hiszen az elmúlt ciklus kormányzati teljesítménye arra volt jó példa, hogy miként lehet az országot éllovasból sereghajtóvá tenni a csatlakozó uniós országok táborában. Félő tehát: ahelyett, hogy a gyógyulás folyamata kezdődne el, a beteg még súlyosabb állapotba kerül. Reális forgatókönyvnek érzem ugyanis, hogy a baloldali hatalom folytatása esetén a megszorító intézkedések hatására súlyos bizalmiválság-helyzet, először apátia, majd pedig erős elégedetlenség lesz úrrá a magyar embereken. Ezt pedig el kell kerülni, hiszen a helyzet olyannyira rossz, hogy azt tovább súlyosbítani egy káros gazdaságpolitikával nem szabad. Bizalomépítésre, pozitív gondolkodásra és a szunnyadó energiák mozgósítására van most szükség. A szocialista kuruzslás az elmúlt években már bebizonyította: nem a felépülést, hanem az újabb és újabb szövődmények felbukkanását és a szervezetünk immunrendszerének legyengülését eredményezte.
Milyen következményekkel járna újabb négy ilyen év? Az egyik legnagyobb probléma nem is a kialakult helyzet maga, sokkal inkább az immár katasztrofálisnak tekinthető bizalomhiány, és a szaknyelven transzparenciának nevezett alapvető követelmény súlyos megszegése. Magyarul: az adatok nem megbízhatók, nem tudunk eligazodni a számok között, nem tudjuk pontosan, hányadán állunk. Hiszen még a legzseniálisabb orvos sem tud megfelelő diagnózis nélkül jó eséllyel gyógyító terápiát alkalmazni. Márpedig jelen esetben zseniális orvosról szó sincs. Ott, ahol egy negyedév alatt „összehozzák” az egész évre tervezett hiány több mint felét – s ráadásul ezt a jogszabályi előírások ellenére eltitkolják –, ott a bizalom romokban van. Ez a hiány (még nem tudni, hogy milyen elemekkel és milyen nagyságrenddel) eltér a valós helyzettől. Hiszen nem szerepel e kimutatásokban, hogy mennyi a már bevállalt állami kezességek és garanciavállalások államháztartást terhelő része; nem tudjuk, mennyi a meghirdetett PPP-programok (a magánberuházókkal megépíttetett vagy megépítendő kollégiumok, börtönök és más állami létesítmények) esedékes terhe. Nem tudjuk azt sem, az ez évi autópálya-építések finanszírozásánál az Európai Unió statisztikai hivatala elfogadja-e az egyszer már megkísérelt, de akkor is megbukott kreatív könyvelési trükköt. Nevezetesen azt, hogy ez a beruházás nem tartozik az államháztartási kiadások körébe.
Már eddig is jócskán voltak figyelmeztető jelek. Az országot szinte minden jelentősebb hitelminősítő intézet leminősítette. Így egyre növekvő eladósodottságunk finanszírozása egyre magasabb kamatokkal valósul meg, s ezzel lényegében felemészti az éves költségvetési bevételnek az összes személyi jövedelemadóját. Az adósságállományunk ijesztő ütemben nő: négy év alatt a növekmény elérte a fejenkénti (csecsemőktől az aggastyánokig) félmillió forintot. Az adósságtöbblet januárban nagyságrendileg megegyezett azzal az összeggel, amit a budapesti repülőtér privatizációjáért kaptunk (377,8 milliárd volt a növekmény, 464,5 milliárd a Budapest Airport vételára). Márpedig nincs több jelentős repülőterünk, amit el lehetne adni. A növekvő államadósság növekvő kockázatokat jelent a hitelezőknek, s az emelkedő kamatok a beruházások visszaesésével járnak, az ország megítélésének romlása pedig nemcsak a magasabb kamatokban, hanem a tőkebeáramlás csökkenésében is megmutatkozik majd.
A beruházások csökkenése gátolja a munkahelyteremtést és növeli a munkanélküliséget is. A költségvetési megszorítások vonatkoznak majd az önkormányzatokra, az oktatási, a szociális, az egészségügyi intézményekre is. Ezek a restrikciók a közelmúltban bekövetkezett hasonló megszorítások után egyszerű takarékossági intézkedésekkel már nem rendezhetők, ezért az elbocsátások láncolata indulhat el. Ez rövid távon a végkielégítések miatt nem feltétlenül fog tényleges megtakarításokkal járni. Még középtávon is megeshet, ami a MÁV-nál gyakori volt: az elbocsátott dolgozókat nem sokkal később visszavették, mert nem tudták megfelelően ellátni a törvényben rögzített szolgáltatásaikat.
Ám a várható költségvetési restrikciók nem fognak megállni az állami intézmények falainál. Csupán az intézményi kiadások lefaragásával a csakis megszorításokban gondolkodó szocialisták nem érnek célt: hozzá fognak nyúlni a beruházásokhoz is. Akár az autópálya-fejlesztések is leállhatnak vagy jobb esetben csúszhatnak. Esetleg az eddigieknél is előnytelenebb, azaz drágább feltételekbe kényszerítik a magánberuházók a kiszolgáltatott magyar államot. Újra veszélybe kerülhet a törvényesen járó áfa-viszszatérítések kifizetése vagy az uniós pénzek kiutalása is. Nőhetnek a körbetartozások, s ennek következtében még a törvényesen és felelősen gazdálkodó cégek is veszélybe kerülhetnek. Eddig is Európában egyedülálló módon szaporodtak a csődök és a felszámolási eljárások, amely válságos jelenségek egy szocialista kormány révén újabb lendületet kapnak.
A megszorítások valószínűleg nem kerülik el a már eddig is sokat szenvedett, a polgári kormány által létrehozott otthonteremtési rendszert sem. A szocialisták a támogatott forintalapú hiteleket tervezik megszüntetni, s ezáltal a kockázatos devizaalapú hitelek felé „terelik” a magyar családokat. A forint árfolyamának gyengülése így még kiszolgáltatottabbá teszi a hitelt felvenni szándékozó fiatal családokat. Nem várható a Fészekrakó program kiterjesztése sem. Még az is szerencsés forgatókönyv lenne, ha a jelenlegi kedvezmények megmaradnak. Ugyanígy veszély fenyegeti a polgári kormány által elindított panelfelújítási programot is. Hiába volt idén jelentősebb összeg ezekre a munkálatokra, mivel elutasították a Fidesz nemzeti garanciaprogramját, így az elvonások – akárcsak a most véget érő kormányzati ciklusban – újra fenyegető lehetőséggé válnak.
Mindezek a fejlemények logikus módon a munkanélküliség további folyamatos és jelentős növekedését idézik elő mind a közszférában, mind a magánszektorban. A szocialisták a költségvetési lyukak betömködésénél élni fognak az áremelések újbóli „bevetésével” is. Az árak azonban nemcsak a kormányzati lépések, hanem a gyengülő nemzeti valuta miatt is emelkedni fognak. Hazánk nemzetközi megítélésének romlása ugyanis nemcsak az állampapírok és a banki kamatok növekedésében csapódik le, hanem a forint gyengülésében is. A közelmúlt szocialista politikája már itt is számos figyelmeztető jelzéssel járt: 245 forintról néhány hónap leforgása alatt 269 forintra gyengült a magyar valuta árfolyama az euróhoz képest. S ez nemcsak azzal járt, hogy a megtakarított pénzünk, a meglévő vagyonunk, s a fizetésünk euróban számolva ma már közel tíz százalékkal kevesebbet ér, hanem azzal is, hogy a devizaalapú hiteleink drasztikusan drágulnak. A lakosság gépjárműre szinte kizárólagosan svájci frank vagy euró alapú hitelt vett fel, s a fogyasztási hitelek zöme is devizás. A törlesztőrészletek jelentős emelkedése a hitelek bedőlését eredményezheti, ami az otthonok és az autók tömeges elvesztésével lehet egyenértékű.
A Bokros-csomag idején a szocialisták leginkább az infláció indirekt, de rendkívül hatásos fegyverével éltek. Mára legendássá vált Bokros Lajos mondata: „Nem tudtok olyan béremelést csinálni, amelyet én ne tudnék elinflálni!” Tehát az elszegényedés nem a béremelések és nyugdíjemelések alacsony volta miatt következik be, hanem amiatt, mert az áremelések meghaladják azokat. S ráadásul épp azon társadalmi rétegek számára jelent ez megoldhatatlan problémát, ahol a jövedelmek fixek, s az alapvető fogyasztási cikkeket tartalmazó kiadásaik sokkal nagyobb részarányt tesznek ki. Az infláció tehát nagyon alattomos, de eredményes fegyver a társadalom nagy tömegeinek megcsapolására. S mivel nem a tőkejövedelmeket emészti, hanem a munkajövedelmeket és a szociális kiadásokat veti vissza reálértékben, a társadalom még nagyobb mértékű kettészakadását eredményezi.
Mindezen okok miatt a szocialista kormányzás folytatódása különösen nagy veszélyekkel jár a falvakban élő honfitársainkra, akik ezeknek a fenyegető jelenségeknek jobban ki vannak téve. Egy felelős és nemzeti gazdaságpolitika pedig nem szűkíti, hanem bővíti azon szereplők körét, akik alkotó és előremutató módon hozzá tudnak járulni az ország fejlődéséhez. Esélyteremtő lépésekre, s nem pedig esélyrontó intézkedésekre van tehát szükség.
Ilyen körülmények között naivitás azt gondolni, hogy az ország rövid távon már ki lesz segítve a hazánkba beáramló nagy összegű uniós pénzek révén. Egyrészt ezeknek a pénzeknek a megszerzése és lehívása nagyon körülményes és hosszadalmas, másrészt nem mindig azokhoz a szükséges lépésekhez adják, amelyek a magyar társadalom és gazdaság szempontjából a legfontosabbak és leghasznosabbak lennének. Azonkívül a pénzek lehívásának nemcsak a jó pályázat, hanem az önrész időben, a megfelelő szereplőnél való jelenléte is szükséges. Márpedig a már előbb részletezett körülmények miatt mind az önkormányzatok, mind pedig a vállalkozások szempontjából ennek a jövőben komoly nehézségei lesznek.
A Fidesz programja teljesen más szemlélettel közelít jelenlegi nehéz helyzetünk megoldásához. A luxuskiadások lefaragása, a párhuzamosságok megszüntetése mellett, valamint a túlságosan is tagolt és kiterjedt intézményrendszer és a politikusok nagy számának korlátozásán kívül a gazdasági szereplők aktivitásának felélesztése lenne a cél. Csak nagyobb torta sütésével, a gazdasági szereplők érdekeltté tételével lehet a munkahelyteremtést és a fejlesztéseket ösztönözni és elősegíteni. Ezt célozza a gazdasági programunk, amelyet alapvetően maguk a vállalkozások fogalmaztak meg. A munka-otthon-család értékeket középpontba állító program nem képzelhető el a munkahelyteremtés középpontba helyezése nélkül. Európa társadalmi békéje és versenyképessége is javarészt ezen múlik, s nekünk ezen a területen a többi országhoz képest is lemaradásunk van. Az értetlenkedőknek és a pesszimistáknak ezért be kellene látniuk, hogy nincs vesztegetni való időnk. Cselekedni kell, márpedig azonnal. Előtte azonban a választások második fordulóját kell megnyerni. A nemzeti felemelkedés érdekében.

A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő (Fidesz)