XVI. Benedek pápa első éve

Joseph Ratzinger bíboros az egyik legbefolyásosabb egyházi vezetőnek számított már II. János Pál uralkodása idején is. Stratégiai fontosságú vatikáni hivatalt vezetett, és ezáltal nemcsak a pápával állt rendszeres és szoros munkakapcsolatban, de a világ öszszes püspöke és bíborosa felett is valamiképpen ellenőrzést gyakorolt. 2002 óta pedig a Bíborosi Kollégium dékánjaként a pápaválasztói testületet vezette. Ismertségét mégsem annyira intézményes szerepeinek köszönhette, mint teológiai munkásságának, amely a II. vatikáni zsinattól a II. János Pál által kiadott egyházi dokumentumokban való közreműködésig terjedve meghatározója lett az utóbbi évtizedek katolicizmusának.
Wojtyla pápa utolsó húsvétján már Ratzinger alakja és gondolatai uralták a vatikáni közéletet. Ennek különösen is fontos momentuma volt a nagypénteki keresztút, amely során a bíboros dékán nyílt önkritikát is megfogalmazott azzal, hogy rámutatott, bizony, az egyházban is jelen van a bűn és a rendetlenség: Krisztus szenvedéseihez az egyház is hozzájárul, amikor „süllyedő bárkához” hasonlít, vagy olyan szántóföldhöz, ahol „több a konkoly, mint a búza”.
Ratzinger bíboros vezette a szentatya temetési szertartását, majd pedig a konklávét megnyitó misét, amikor is tulajdonképpen összefoglalta, mi lesz a következő pápa nagy feladata: Krisztus minél jobb ismeretére vezetni az embereket, mert ma a legnagyobb kihívás a relativizmus, „amely semmit nem ismer el véglegesnek, és amely végső mércéül saját énjét és saját vágyait állítja”. Ennek ellenszere a keresztények „felnőtt hite”, amely nem engedi, hogy az egyház hajója a különféle divatos ideológiai áramlatok hullámain hánykolódjon.
2005. április 19-én délután az újkori történelem egyik legrövidebb konklávéja választotta meg Péter apostol székébe Ratzinger bíborost, ami azt bizonyítja, az egyház vezetői egyetértettek helyzetelemzésével. Benne látták azt az embert, aki képes a mai világgal párbeszédet folytatni s egyben megerősíteni az egyházat is hitében és önazonosságában. Ő – saját elmondása szerint – nem számított erre a fordulatra, és amikor „lassan a szavazás menetéből megértettem, hogy úgymond a bárd rám fog lesújtani”, csak az adott neki erőt, amiről ő maga beszélt elődje temetésén: II. János Pál egész élete válasz volt a jézusi „kövess engem!” felhívásra. És „az Úr szőlőjének alázatos munkása”, aki nemrég még abban bízott, hogy békességben fejezheti be napjait, azzal állt ki a világ elé, hogy bebizonyítsa: „Az egyház él, az egyház fiatal.”
Noha beiktatásakor kijelentette, hogy nem akar „kormányzati programot” hirdetni, a gyakorlatban két világos célkitűzés figyelhető meg XVI. Benedek uralkodása első évében: a II. vatikáni zsinat tanításának hiteles megvalósítása, illetve a párbeszéd, nemcsak a többi keresztény felekezettel és más vallásokkal, de magán a katolikus egyházon belül is.
Az egyházon belül a II. vatikáni zsinat eredményeinek gyakorlatba ültetése Ratzinger pápa fő törekvése. Ez utóbbi ugyanis – ahogyan azt II. János Pál a végrendeletében megfogalmazta – továbbra is iránytűként mutatja az egyháznak, miként jelenítse meg az evangéliumot a mai világban. A lengyel televíziónak adott tavaly októberi interjúban Benedek pápa egyértelműen kijelentette, hogy nem új dokumentumokat akar kiadni, hanem nagy elődje hallatlanul gazdag tanítását kívánja elfogadtatni az emberekkel, hiszen az a zsinat hiteles értelmezését tartalmazza. Kiemelkedő jelentőségű volt ebből a szempontból a Római Kúria munkatársaihoz intézett decemberi évértékelője, amelyben a II. vatikáni zsinat helyes értelmezésére hívta fel a figyelmet: az nem valamiféle törés volt az egyház életében, hanem szerves reform, amelyet folytatni kell.
Benedek pápa másik hangsúlyos cselekvési iránya a párbeszéd. Egy év alatt megfordult nála kihallgatáson lényegében minden keresztény felekezet képviselője, a lutheránusoktól a reformátusokon át a metodistákig. XVI. Benedek nemrég levelet váltott a nagy tekintélyű moszkvai pátriárkával, illetve az év végén keresi fel Isztambulban az ortodox világ tiszteletbeli fejét, a konstantinápolyi pátriárkát. Tavaly ellátogatott a kölni zsinagógába, majd a Vatikánban fogadta az izraeli főrabbikat, illetve a befolyásos amerikai zsidóság képviselőit. A hírek szerint prioritásnak tekinti még nem körvonalazódott izraeli látogatását. Az iszlám világgal való kapcsolatok ápolását nemcsak a már említett isztambuli út fogja szolgálni, hiszen már Kölnben találkozott az ottani muzulmánok képviselőivel.
Figyelemre méltó, hogy pápai kihallgatást kapott az egyházon belüli ellenzék egyik prominens képviselője, Hans Küng teológus, aki éppen a II. vatikáni zsinat értelmezéséről vallott túl radikális felfogása miatt került szembe II. János Pállal, illetve magával Ratzinger bíborossal. Ugyancsak nagy jelentőségű a zsinati eredményeket ellenkező irányból támadó lefebvristák közeledése. A liturgikus újításokat elvető konzervatív mozgalom vezetőjét még a múlt szeptemberben fogadta a pápa, nemrég pedig már arról tanácskoztak a bíborosok, hogyan lehetne őket visszavezetni az egyház közösségébe. További bizonyíték párbeszédképességére az úgynevezett laikus kultúra, vagyis a vallási kérdéseket a társadalmi életből kizárni törekvő mozgalom egyik szimbolikus képviselője, a szeptember 11-e után muzulmánellenes könyvéről elhíresült Oriana Fallaci vatikáni látogatása. A szentatya párbeszédszeretetét jelzi az az újítása is, hogy bizonyos alkalmakkor helyben válaszol a nyilvánosan feltett kérdésekre, így például az első áldozásra készülő római gyermekeknek, az ifjúságnak vagy a római egyházmegye papjainak.
Pápaságának egyik legszembeötlőbb sajátossága a közérthetőség, amellyel a keresztény hit lényegét bemutatja hallgatóinak. XVI. Benedeket „a világ hitoktatójának” lehetne nevezni, aki látványos gesztusok helyett világos gondolatokkal ragadja meg nemcsak a katolikusok, de a más vallásúak, sőt a nem hívők figyelmét is. Ez a magyarázata annak, miért dönt újabb és újabb rekordokat a zarándokok száma a vasárnap déli Szent Péter téri imádságok alkalmával vagy a pápa nyilvános hittanóráinak számító szerdai általános kihallgatásokon. Még a Szent Péter-bazilika hatalmas VI. Pál-csarnoka is kevésnek bizonyult befogadásukra.
II. János Pál utolsó napjainak példája a pápaságot rég nem látott tekintéllyel ruházta fel. Péter utódának szavára az elmúlt évben talán az eddiginél is jobban odafigyelt a világ. Ratzinger pápa ezt a példa nélküli figyelmet kiválóan használta fel arra, hogy tanításának alaptételeit megossza minden párbeszédre hajlandó jóakaratú emberrel.

A szerző Vatikán-szakértő