Történelmi ördöglakat

Egy magyarázattal kívánom kezdeni: én sem történelmi összefüggésben, sem mai kérdésekről szólva nem használom a Felvidék kifejezést. Valamikor, még ama „rendszer” idején – vagyis a kommunizmus alatt – állapodtunk meg Käfer Istvánnal, a magyar–szlovák irodalmi kapcsolatok kutatójával, hogy mi nem élünk ezzel a kifejezéssel. Azóta is következetesen tartjuk magunkat ehhez. Az elhatározásnak több oka volt. Előre bocsátani csak egyet szeretnék. Mindketten elkötelezett hívei vagyunk a magyar–szlovák megértésnek, jól tudjuk, hogy az elmúlt másfél száz év alatt mind a két nacionalizmus (hol az egyik, hol a másik volt kedvezőbb helyzetben) megpróbálta céljait a másik rovására elérni, és bizonyos, különbözőképpen értelmezett kulcsszavak gyakran nehezítik a közös nevezőre jutást. A mi Felvidék szavunk – nem egyedül – pedig ezek közé tartozik.
Két kulcsszó ürügyén szeretném ezért elmondani megjegyzéseimet a magyar–szlovák viszony különböző, történelmi emlékezetből fakadó ellentmondásairól, az eltérően értelmezett fogalmakról. Tehát: Felvidék és Szlovenszkó. Nagyjából ugyanaz a terület. Az egykori Magyar Királyság északi része, nagyjából a mai Szlovák Köztársaság. Tehát: és meg vagy is. Szlovenszkót nem azért írok, mert az első csehszlovák köztársaság magyarjainak szóhasználatát akarom fölidézni, hanem mert így hangzik magyar ejtéssel a Szlovákiát jelentő szó (Slovensko). A szlovák nyelvben nem egyértelmű, melyik időszakra vonatkoztatva jelent államot, illetőleg mikor a szlovák nép által lakott – közigazgatási határral nem jelölt – területet.
Azért kezdem a magyarázatokat a Szlovenszkó kifejezéssel, mert régebbi, mint a Felvidék, bármennyire meglepő is ez. Rögtön meg kell persze jegyezni, hogy a történelmi régiónak volt – és van – hagyományos magyar neve: Felső-Magyarország, Felföld. A Felvidék (eleinte kisbetűvel) csupán a XIX. század negyvenes éveitől kezdett terjedni, mint a két régi tájnév szinonimája. A Czuczor–Fogarasi-féle nagyszótár (a maga nemében első, hat kötetben jelent meg 1862–1871 között) még nem tartalmaz Felvidék címszót. A Slovensko földrajzi névvel pedig először a cseh Josef Dobrovsky német nyelvű nyelvészeti munkájában (1809) lehetett találkozni. A szerző szerint a Magyar Királyság északi területén lakó szlovákok szülőföldjét jelölik így. Hozzátartozik persze az igazsághoz, hogy ennél jóval korábban is születtek kifejezések a szlovák etnikum által lakott terület megnevezésére. XVI. századi morva források beszélnek például Slovákyról (itt a többes számú szóalak etnikai területet jelent), a Rákóczi-korban hasonló értelemben írnak magyarul a tótságról. Hangsúlyozni szükséges, hogy ez nem világos közigazgatási határokkal elválasztott terület volt, hanem az a vidék vagy vidékek, ahol túlnyomórészt szlovákok éltek.
A romantika korának szlovák irodalmában Szlovenszkó már a vágyott, virtuális szlovák hazát jelenti. De benne van az a jelentés is ebben a kifejezésben, hogy: szlovákság, a szlovák nép. A költők megrajzolják, merre van ez a hegyvidéki szlovák szülőföld, rajta van a képeken a Tátra a Krivánnal meg a hazai táj folyói, mindenekelőtt a Vág és a Garam. Költői kifejezés ez a Szlovenszkó eleinte, ezért nehéz eldönteni, mikortól lehet magyarul Szlovákiának (ami mindenképpen körülhatárolt területet, autonómiát, tartományt jelent – ha csak a követelésekben is) nevezni. Úgy gondolom, helyesen tette Janko Matúska később nemzeti himnusz rangjára emelkedett versének magyar fordítója, Baranyi Ferenc, hogy a költeményben szereplő Szlovenszkót Szlovákföldnek fordította. Amikor 1843 legvégén megszületett ez a költemény, senki nem tudta volna megmondani, mettől meddig terjed a szlovákok hazája. Nyilvánvalóan akkor lép új szakaszba a kifejezés értelmezése, amikor a nemzeti mozgalom megfogalmazza igényét területi autonómiára: 1848–49-ben, majd 1861-ben. Persze akkor is csupán követelésről, kívánságról volt szó, és a Felső-magyarországi Tót Kerületet jóval kisebb területre képzelték, mint a mai Szlovákia.
De szlovákul a Szlovenszkó fogalmát gyakran kiterjesztik visszafelé az időben. Így azután lehet találkozni – történelmi munkákban is – olyan, a mi számunkra groteszknek ható fordulatokkal, hogy például Szlovenszkó a XVI. században. Efféle formulákkal akkor is nehéz mit kezdeni, ha azzal enyhítik őket: a mai Szlovákia területén. Hiszen ez a terület 1918 előtt nem képezett semmilyen tekintetben különálló egységet. Ez a nyelvhasználat a nemzetállami logikát tükrözi. Persze éreznünk kell a szlovák történetírók nehézségeit. Dusan Kovác – akit nem lehet elfogultsággal vádolni – így fogalmazta meg magyarul is olvasható szlovák történeti összefoglalásának előszavában munkája tárgyát, a nemzeti narratíva szlovák dilemmáját: „…a mai szlovák territórium története a szlovák etnikum történetével kombinálva.”
Gondoljuk végig, miképpen jelent meg a XX. századi magyar történeti szintézisekben a velünk élő népek története. Hiszen, ha nem is fogadható el a szlovák nyelv üzenete az 1918 előtti és utáni Magyarország közötti folytonosság tagadásáról (az egyiket Uhorskónak, a másikat Madarskónak nevezi), az szintén kétségtelen, hogy a régi Magyarország nem csak a magyar nép hazája volt, és közel egy időben indult el itt több nép a nemzetté válás útján. A magyar nemzeti narratíva erről gyakran nem vett tudomást.
A Felföld magyar szemszögből az országnak egyik régiója volt, a tervezett, s 1867 után a remélt megvalósítás útjára induló magyar nemzetállam része. Akik innen származtak – például Mikszáth –, pontosan tudták, hogy többnyelvű vidék, ám úgy gondolták, Franciaország számottevő nem francia tájaihoz hasonlóan a helyi nyelvet beszélők nemzetként a magyart választják majd. Grünwald Béla zólyomi alispán civilizátori lendülettel írta meg 1878-ban A felvidék című röpiratát. A modernizáció szellemében kívánta a haladó francia példát követni. Lenéző és türelmetlen nyelvezettel szólott az elmaradott falusi szlovákokról, akiket szerinte majd a magyarosítás fog fölemelni. Még abban az esztendőben méltó választ kapott – magyar nyelven – a kisebbségi kollektív jogokat védő Michal Mudroòtól, a szlovák nemzeti mozgalom képviselőjétől. Ám a korabeli magyar politikai elit gondolkodását elhomályosították a nemzetállami illúziók ködképei. Ez a „Felvidék” ugyanis az itt többségben élő szlovákoknak a szülőföldje volt. Egyetlen hazája. 1878 óta a Felvidék szóhoz a szlovák történelmi emlékezetben az erőszakos magyarosítás társul. Az „ezeréves rabság” persze történelmi mítosz, de az 1870-es évek közepétől valóban diszkriminatív politikát folytatott a magyar állam a szlovákokkal szemben. Más kérdés, hogy tulajdonképpen a Magyar Királyság teremtette meg a szlovák nép nemzetté válásának a lehetőségét azzal, hogy államhatárral választotta el a szlovákokat a szomszédos szláv népektől.
Szlovákia – ma egyik szomszédunk, tizenhárom éve független ország. Magyarul a jelenre vonatkoztatva is használják a Felvidék kifejezést. Kissé homályos, hogy mit is jelent. A leggyakrabban a „felvidéki” magyarokkal kapcsolatban említik. Tehát értelmezhetjük úgy is, hogy a dél-szlovákiai magyarokról van szó. Dél-Szlovákia volna akkor ma a Felvidék? Ez némiképp történelmietlen, hiszen ennek a területnek csak kisebb része tartozott a Felföldhöz. Ha expressis verbis senki nem mondja is ki, meg kell kérdeznünk: vajon egész Szlovákiát jelentené? Szlovák szemszögből ez azt jelenti, hogy kétségbe vonják hazájának a létezését. Tizenhat éve kérdezték egy újságban Rudolf Chmelt (egykori budapesti nagykövet, jelenleg Szlovákia kulturális minisztere), hogy kihal-e egyszer a magyar tudatból a Felvidék fogalom. Válaszában azt fejtegette, hogy a magyarok számára nincs e kategóriának olyan valóságos pejoratív árnyalata, mint a szlovákok számára, akiknek valamilyen felsőbbségérzet és lebecsülés sugárzik belőle. Sérelmi kategória. E tekintetben a szlovák kollektív tudat azóta nem változott.
Amiképpen nekünk is sérelmi kategória a mai Szlovákia múltjának szlovákosítása. Hiszen az egykori Felső-Magyarország területén nem kis számban éltek magyarok, németek és más népek is. Lőcsei Pál mester vagy Bél Mátyás nemzeti hovatartozásáról értelmetlen vitát folytatni. A szlovákok történetéből sem lehet például Pestet és Budát kiiktatni. A Felvidék éppúgy, mint az 1918 előttre visszavetített Szlovenszkó egyoldalú, korlátolt szemléletről tanúskodik. Ördöglakat mind a kettő. Rendelettel, utasítással nem lehet őket kiküszöbölni. Nyitjukhoz együtt kellenek magyarok és szlovákok.