Az ország gazdasági-területi szétszakadása

Sokat foglalkozott a közvélemény a Gyurcsány-csomag kapcsán az utóbbi napokban és hetekben a megszorítások szociális hatásaival. Ugyancsak esett szó a csomag pusztító hatásairól a különböző ágazatok, a mezőgazdaság, az építőipar vagy akár az élelmiszer-gazdaság kapcsán. Nem volt azonban még napirenden az a kérdés, vajon hogyan hatnak ezek az intézkedések az ország területi kettészakadására. Pedig ez a probléma rendkívül jelentős, hiszen köztudomású, hogy a válságok regionális szempontból is pusztító hatással járnak. Nemcsak a szegények lesznek még szegényebbek, hanem a hátrányos helyzetű régiók és térségek leszakadása is fokozódik. A továbbiakban erre a kérdéskörre koncentrálunk.
Már a Fidesz által megrendelt és három közgazdász (Bod Péter Ákos, Mellár Tamás és Vukovich Gabriella) által megalkotott, úgynevezett fehér könyv is komoly figyelmet fordít a regionális folyamatok vizsgálatára. Az ország fejlődése ugyanis nem egyenértékű a régiók vagy akár egyes településtípusok fejlődésével, például a falvak gyarapodásával. Nem is törvényszerű, hogy így legyen. Az Európai Unió ezt felismerve döntött úgy, hogy a regionális felzárkóztatást egyik kiemelt céljának tekinti, s ezért erre külön támogatási eszközrendszert és tízmilliárdos nagyságrendű eurót szán évente.
Hiszen az ország kettészakadása nemcsak a jövedelem szempontjából szociálisan, hanem jól elkülöníthetően regionálisan is zajlik. Ki gondolná, hogy megyei bontásban vizsgálva az egy főre jutó GDP-adatokat, az a szomorú kép tárul elénk, hogy 1995 és 2004 között, tehát tíz év alatt az országos átlag százalékában Budapesten kívül csupán három megye tudott felzárkózást produkálni? Ez a három megye pedig nem más, mint a fővárosból tömegesen kitelepülő cégeknek köszönhetően az eltelt időszakban látványosan gyarapodó Pest megye, a Bécs–Budapest-tengely mellett az adottságát jól kihasználó Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye.
A többi megyének az országos átlagtól való lemaradása a vizsgált tíz évben csak fokozódott, igaz, hogy különböző mértékben. Van, ahol csak minimális visszaesést mér a statisztika (ilyen Zala és Fejér megye), de vannak nagyon súlyos leszakadást is produkáló megyéink. A „legnagyobb vesztes” címre ez idő tájt a húszszázalékos visszaesést elszenvedő Tolna megye pályázhat, miközben Csongrád és Békés megye is több mint 15 százalékos hátrányt halmozott fel a tíz esztendő során. Hogy ennek a ténynek mi van a hátterében – az autópályák hiánya vagy a zömében a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra való támaszkodás kudarca –, arra a szakembereknek kell majd választ találniuk.
Az is elgondolkodtató jelenség, hogy a két utolsó helyen felváltva szereplő két megye (Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád) nem tudott kimozdulni ebből a sanyarú pozícióból, ugyanakkor a visszaesésük – mármint az országos átlagtól való elmaradásuk – nem nőtt látványosan. Erre persze mindjárt két magyarázatot is találhatunk: először azt, hogy nagyon mélyről már nem lehet olyan nagyot zuhanni, hiszen „vegetatíve” az élet nem állhat meg. Másodszor gondolhatjuk azt is, hogy a célzott kormányzati támogatások, ha nem tudták is megakadályozni a lemaradás durva fokozódását, enyhe csökkenéssé mégiscsak tudták tompítani. Látni kell azonban, hogy megyei szinten a különbség így is közel négyszeres a leggazdagabb és a legszegényebb megye között. Ez a szám kistérségi szinten eléri a tízszeres mértéket is! S az sem véletlen, hogy az unió ezt nem tartja természetesnek, s küzd is ellene a saját eszközeivel. Nálunk azonban erről ijesztően kevés vita folyik, a téma jószerivel nincs is napirenden. Márpedig még a gazdag régióknak sem jó se rövid, se hosszú távon, hogy az ország kettészakadása ilyen látványosan folytatódik. Arra is érdemes felfigyelni, hogy az országos átlagnál Budapesten kívül csak Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megye fejlettebb. Ez utóbbi azonban kevesebb mint egy százalékkal haladja csak meg az országos átlagot. Mind a három megye dunántúli, bár Somogy és Tolna példája azt bizonyítja, hogy a Dunántúlon is vannak bizony kevésbé fejlett területek.
A Gyurcsány-csomag mindezekre nincs tekintettel. Mivel általában sincsenek hatástanulmányok a megszorító intézkedések következményeinek bemutatására, különösen nincsenek annak regionális hatásainak illusztrálására. Márpedig a szocialisták intézkedései a tankönyvek szabályai szerint itt fejtik ki majd a legpusztítóbb hatásaikat. A gáz- és villanyáramár-emelések következményeit itt szenvedik meg a legjobban, az elbocsátott falusi pedagógusoknak és köztisztviselőknek itt lesz a legnehezebb elhelyezkedniük, s a fizetésképtelenné lett cégeknek itt lesz a legkisebb esélyük olyan új tevékenységet találniuk, amelyből a vállalkozók majd el tudják tartani családjukat. A lakás, a kocsi és a fogyasztási cikkek hiteleinek bedőlése itt okozza a legnagyobb problémát, s a nyugdíjasoknak és a fiataloknak itt tud majd az aktív korosztály a legkevesebbet segíteni.
Építeni nagyon nehéz, rombolni annál könynyebb – ezt a tanulságot kellene leginkább a szocialistáknak az agyukba vésniük. S „visszacsinálni” valamit – nos, ezt ebben az esetben szinte lehetetlen sikerrel megkísérelni. Nyomást kell tehát gyakorolnunk a kormányra, hiszen látni valóan nincsen tisztában tettei következményeivel. Ha tisztában van, még rosszabb a helyzet. Akkor tényleg csak a kormányváltás jelenthet megoldást.

A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő (Fidesz)