Reformtámadás gyenge ellenállással

Az „új miniszterelnök” régi falakba ütközik. Közigazgatási tapasztalat, miniszteriális ismeret és ismeretség hiányában Gyurcsány Ferenc üzleti avantgárdja nehéz helyzetbe került. Szinte mindent megváltoztatni kívánó törekvései színfalak mögötti ellenállásra találtak. A főtisztviselői kar és a belszocialista világ egy része szabotázsba kezdett. Nem utcára vonul, hanem a passzív rezisztencia jól ismert technikáit alkalmazza. Gyurcsány ötletszerűen bejelent, ám alig történik valami. Szűk kabinetjén kívül – mint ahogy az várható volt – nemigen vannak társai. Szövetségesei, különösen Kóka János és Bajnai Gordon, ellenséges terepen mozognak, a szabályokat, informális működési normákat alig ismerve. Kettejük közül most Bajnai tűnik sebezhetőbbnek, s nem lenne meglepő, ha a belső ellenállás erősödése esetén Gyurcsánynak be kellene áldoznia.
A számos államigazgatási területre kiterjedő, hatékonyságelvű „reformtámadás” elindítása mögött az a gondolat húzódhat meg, hogy néhány hónap alatt mélyreható, költségcsökkentő változásokat kell és lehet elérni az államigazgatásban és a közszolgáltatások nagy részében. A kormányfő csapata meglepetésszerű akcióival az üzleti világból hozott szervezeti minták szerint kívánja átszervezni a közszféra működését, s arra számít, a jövőben nagyobb hatékonysággal működő államszervezet növeli majd elismertségét. Itthon is, külhonban is. Az „új miniszterelnök” és csapata úgy gondolkodik: „Ha fáj is sok minden, meg kell lépni, mert az ország nemzetközi versenybeli sikere ezen múlik.” Küldetéstudatuk oly erősnek látszik, hogy az övékétől eltérő, más felfogású átalakítási, horribile dictu változatlanul hagyási tervekkel nem is kívánnak foglalkozni. Magyarországra valóban nagyvállalatként tekintenek, amely szerintük ma rosszul, alacsony hatékonysággal működik.
S látva a terveikkel szembeni gyenge társadalmi ellenállást, okkal feltételezhetik, átalakító elképzeléseik egy részét keresztül tudják vinni. A bejelentett megszorító intézkedésekkel szemben – amelyek egyébként a régi reformszocialista recept szerint készültek: „adóemelés, infláció, fűnyírás” – nincs szervezett és hatékony fellépés. A szakszervezeti mozgósítás kudarcba fulladt, Wittich Tamás szakszervezeti elnök kormányzati pozícióba kerülése pedig kétségessé teszi, hogy az MSZOSZ vezetése bármikor is komolyan gondolta volna a nyomásgyakorlást. A múlt heti szervezetlen és gyenge tiltakozások résztvevőivel a magyar társadalom többsége együtt érez ugyan, ám továbbra is érvényes, hogy az újraelosztási konfliktusokat egyéni és családi szinten próbálja a többség rendezni, a kollektív, tömeges akcióktól sokan félnek, mások meg hiábavalónak tartják. Helyettük egyéni boldogulási utakat, kiskapukat keresnek. Igaz azonban az is, hogy a megszorítások terhei egyelőre nem jelentkeztek a havi kiadásokban, s ha hinni lehet Gyurcsány Ferenc szavainak, akkor ezek mértéke nem fogja elérni a Bokros-csomag rossz emlékű intézkedéseiét.
A gyurcsányi tervekkel szemben két valóban befolyásos csoport lépett fel az előző hetekben: a főtisztviselői kar tagjai és az MSZP néhány lobbicsoportja. A színfalak mögött zajló vitákról sok információ nem került napvilágra, amin nincs mit csodálkozni, hisz a mögöttünk levő évtizedekben sem volt ez másképp.
A főtisztviselői kar komoly ellenállási képességgel bír, az utóbbi tizenhat évben – meg persze előtte is – olyan védekező mechanizmusokat, taktikákat kellett kialakítaniuk, amelyek bevetésével ki tudják kerülni, szabotálni tudják a politikai főhatalom irányából érkező támadásokat, leépítési, átszervezési kísérleteket. Az, hogy ma majd ezernyi főhivatal, dekoncentrált minisztériumi szerv, közalapítvány, kht. működik az országban, nem más, mint a főhivatalnoki kar, a mindenkori kormánypártok és a kormánypárti lobbicsoportok tizenhat éves küzdelmének az eredménye. A miniszteriális hivataldzsungelt hatékonysági szempontból elemezni is nehéz, átfogó újjászervezése nem könnyű politikai feladat, a mostani nekilendülés pedig tovább fokozhatja az igazgatási káoszt.
A háttérben zajló küzdelemre utal a Határon Túli Magyarok Hivatala megszüntetésének szabotálása vagy a közalapítványok felszámolási tervének parlamenti felpuhítása, a Kóka-féle vasútiszárnyvonal-megszüntetés megvétózása. De a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjével, Bajnai Gordonnal szembeni kritikák is a színfalak mögötti erőforrás-elosztási küzdelemben elhangzó üzengetéseknek tekinthetők. Mint az MSZP–SZDSZ-koalíciók működése során megszokhattuk, az egyes ágazati és területi lobbicsoportok a reform-nekilendülések idején először kivárnak, ám egy-egy üzenettel jelzik, hogy vannak eszközeik az érdekeik sérelmét okozó intézkedések megfúrására. Karsai József frakcióbéli kirohanásának okai máig nem tisztázottak, nem tudhatjuk, hogy egyéni akcióról volt-e szó, vagy az érzelmeinek amúgy is gyakran szabad teret engedő képviselőt valamelyik szocialista érdekcsoport tüzelte fel. Ismerve az MSZP belvilágát, számos érv szól ez utóbbi magyarázat mellett. Ráadásul Bajnai Gordon a minap erőteljesen bírálta a Baráth Etele és Szaló Péter vezetésével készült Nemzeti fejlesztési tervet, annak koncepciótlanságát kritizálva. Jellemző fejlemény, hogy az évtizednyi ideje a területfejlesztés vezetői posztjain dolgozó, kormányváltásokat túlélő Szaló Péter – Bajnai kritikái ellenére – a Lamperth Mónika-féle minisztériumban kapott területfejlesztési szakállamtitkári posztot. Medgyessy Péter balatoni ingatlanügyének megszellőztetése, majd a munkaügyi hatóságoknak a villánál tett minapi vizitjét pedig könnyen értelmezhetjük a szocialisták erős embereinek küldött viszonválaszaként: a renitensek megfegyelmezéséhez sokféle eszköz áll a főhatalom szolgálatában. Hogy milyen pozíciómeccsek folynak a háttérben, arra szép példa az Észak-Bácskában turnézó Bokros Lajos kishegyesi üzenete, aki mínuszosnak látszó „kérdésre válaszolva” elmondta, hajlandó lenne kormányzati tisztséget is vállalni. Kérdés, hogy Gyurcsány mellett vagy netalántán helyett.
A miniszterelnöknek azonban októberig nem kell erősebb párton és koalíción belüli ellenállással, puccskísérlettel számolnia. Látható, hogy ezt a néhány hónapnyi időt Gyurcsányék jobbára a neoliberális tanok szerinti reform elindítására kívánják kihasználni. Amit lehet, azt el akarják és el fogják indítani, s bíznak kommunikációs tehetségükben (meg az ellenzék tehetségtelenségében), hogy megelőzhetik a csúfos októberi vereséget. Az önkormányzati választások eredményétől azonban sok függ, egy földcsuszamlásszerű ellenzéki győzelem felerősítheti a kormányfőt kritizáló belső hangokat.
A nyár egyik legmeglepőbb belpolitikai fejleménye a Fidesz passzivitása. Az ellenzék legnagyobb pártja elég lagymatagon bírálja Gyurcsány reformötleteit, a parlamenti viták és néhány fajsúlytalanabb politikus sajtótájékoztatójának kivételével vezetői alig szólalnak meg. Talán nem akarnak hibázni, nem kívánják Gyurcsányékat abba a helyzetbe hozni, hogy joggal mondhassák, a reformokat az ellenzék szervezte társadalmi tiltakozás fojtja meg. A kiszivárgott hírek szerint Gyurcsányék örömmel vennék a Fidesz szervezte tiltakozásokat, hisz így bátran érvelhetnének a „magyar jellemtől idegen hangoskodók”, a jövőbe tolt boldogság akadályozói ellen. A Fidesz hangtalanságában az is szerepet játszhat, hogy erőteljes fellépésükkel nem kívánják Gyurcsány mögött egységbe tömöríteni a koalíciós frakciókat és lobbicsoportokat. A fenyegető államcsőd, a forint megroppanásának veszélye mindenesetre indokolja, hogy az ország kormányozhatósága továbbra is fennmaradjon. A költségvetési tanács és egy új nemzeti megállapodás kialakítására tett – a gazdasági élet szereplőitől támogatást, a kormánytól elutasítást kapó – javaslataik is azt mutatták, hogy bizonyos határig hajlandók együttműködni a csőd közeli helyzet felszámolásában.
A kormányfő tehát maga kívánja az előző ciklus termékeként előálló krízishelyzetet felszámolni. Az átalakítás részletei így a kormány és a koalíciós frakciók berkeiben dőlnek el. A színfalak mögötti belszocialista, apparátusi küzdelem tartogat még meglepetéseket. Gyurcsányék valószínűleg okosabban tették volna, ha megfogadják Tölgyessy Péter tanácsait, s nem a teljes pályás reformletámadás stratégiáját választják. Az egy-két területre összpontosító, részleges államreform talán kevesebb konfliktussal járna. Igaz, az „új miniszterelnök” előző kétévnyi politikai sikereiből okkal gondolhatta, hogy erejéből kitelik az átfogó átalakítás. Okkal gondolta ezt, hisz buktatott már ugyan miniszterelnököt az MSZP, de akkor a váltást részben Gyurcsány vezényelte, s hozzá hasonló tehetségű politikus azóta nem jelent meg a szocialistáknál. Ma még nincs köztük olyan, aki meg tudná szervezni a Gyurcsány elleni komplottót. Igaz, a történelemből – meg a Magyar Szocialista Párt történetéből is – ismerünk példákat, amikor egyenrangú, másodvonalbeli „főurak” összefogása buktatott meg vezetőt. Az erős emberek egyelőre bent ülnek a kormányban, Gyurcsány Ferenc sem megy hosszabb szabadságra, vagy ha megy is, magával viszi a szocialista potentátokat. Az „új miniszterelnök” októberig haladékot kapott.