Új nemzeti energiastratégiára van szükség

Amint arról a média is részletesen beszámolt, az elmúlt hetekben az Európai Közösség versenypolitikai főigazgatósága helyszíni vizsgálatot tartott a Magyar Villamos Műveknél (MVM) és leányvállalatainál. A vizsgálat eredményét még nem ismerjük, az annak tényére vonatkozó reakciókat azonban igen, hiszen például a Magyar Nemzet hasábjain is megjelent az üggyel foglalkozó alapos elemzés. A reakciókból kirajzolódó kép meglehetősen borús. EU-kommandósokról olvashattunk, az MVM egyik vezetője pedig ÁVH-s módszerekről beszélt, amelyek ellehetetlenítik a hazai fogyasztókat védelmező vállalatot. Valóban ennyire sötét a helyzet? Ennek kívántam utánajárni, szélesebb összefüggéseibe helyezve a budapesti vizsgálatot, egyben választ keresve arra is, hogy a változó európai energiapolitikai környezetben készen áll-e a magyar kormány az előtte tornyosuló kihívások megválaszolására.
Nézzük tehát először az MVM-nél lefolytatott helyszíni vizsgálat előzményeit. A versenypolitikai főigazgatóság érdeklődése nem új keletű az energiapiac irányába: visszaéléseket gyanítva már több mint egy éve átfogó, az egész unióra kiterjedő szektor-felülvizsgálat keretében ellenőrzi a gáz- és villamosenergia-piaci verseny tényleges megvalósulását. Magyarország esetében a Horn-kormány alatt privatizált erőművek és az MVM között megkötött, ma is érvényben lévő, hosszú távú áramátvételi megállapodások kerültek a célkeresztbe. Ezekre még tavasszal a Fidesz hívta fel a figyelmet, egyetértve Brüsszelnek azzal a feltételezésével, hogy e megállapodások indokolatlanul magasan tarthatják a fogyasztói árakat. A magas árak mögött illegális állami támogatást, valamint a verseny korlátozását sejtve a versenypolitikai főigazgatóság – miután 17 országban, 28 esetben indított eljárást – végül fél tucat uniós állam energetikai vállalatainál rendelt el helyszíni vizsgálatot is. Jelenleg az információk elemzése folyik, Neelie Kroes versenyügyekért felelős biztos úgy nyilatkozott, hogy az eredmény közzététele az év második felében várható.
Mindebből nyilvánvaló, hogy a budapesti vizsgálat egy nagyobb kép mozaikkockája. Ahhoz azonban, hogy az egész kép elénk táruljon, érdemes még egy kicsit eltávolodnunk a konkrét ügytől, és megvizsgálnunk az Európai Bizottságnak az energetikai területen megtett egyéb lépéseit is. Az év elején kirobbant orosz–ukrán gázárvita gyorsan aktivizálta a bizottságot, amely példásan rövid reakcióidővel egymás után teszi a határozott diplomáciai manővereket Oroszország és Európa más fontos partnerei irányába. E lépésekkel egy időben zajlanak az előkészületek a 2007-es teljes energetikai piacnyitásra is, és még március folyamán sor került a közös európai energiapolitika magalapozását célzó zöld könyv kibocsátására, amelyről máris élénk vita folyik Európa-szerte. Minden jel arra mutat tehát, hogy a változó nemzetközi energetikai viszonyokra Brüsszel a lehető legrövidebb időn belül stratégiai lépések megtételével kíván reagálni. Ennek a stratégiának a három pillére az ellátásbiztonság, a fenntarthatóság és a reális ár. Az ellátásbiztonság növelését a beszerzési források és útvonalak sokszínűbbé tételével, az egyes energiahordozóknak és beszállítóknak való kiszolgáltatottsága csökkentésével kívánja biztosítani az unió. A fenntarthatóságot a kutatás és a megújuló energiaforrások támogatása szolgálja. A fogyasztói jólét növelését pedig többek között az integrált európai piac létrehozása célozza. Ez tehát az a koncepció, amelybe szervesen illeszkednek a versenypolitikai intézkedések és az azok részét képező vizsgálatok.
Most kell visszatérnünk a cikk elején feltett kérdésre: készen áll-e ebben a helyzetben a magyar kormány az energiapolitikai kihívások megválaszolására? A válasz sajnos egyértelmű nem. A jelen írás kiindulópontját jelentő esetben, mint cseppben a tenger, úgy mutatkozik meg a hazai energetikai kormányzás koncepciótlansága, sodródása, irány nélkülisége. A villamos műveknél zajló vizsgálatról, amely a jövőbeni hazai árampiaci fejleményekre döntő hatással lehet, az illetékes magyar kormányszervek mélyen hallgatnak. Nincs hallható véleményük a hosszú távú áramátvételi megállapodásokról sem. Nem tudni, milyen piaci modellel készülünk a 2007 júliusa utáni teljes áram- és gázpiaci versenyre. Mi lesz a helye, szerepe ebben a modellben az MVM-nek? Milyen hatósági árpolitika érvényesül a piacnyitás után? Mit szándékozik tenni az energetikáért felelős miniszter azért, hogy az energiapiaci verseny – a távközlési versenyhez hasonlóan – a szolgáltatás színvonalának emelkedését és az árak mérséklődését eredményezze? Kérdések, amelyeket hosszan lehetne sorolni, és amelyekre nincs válasza a Gyurcsány-kormánynak, amely képtelen megbirkózni a jelen kihívásaival, és a jövőre vonatkozóan sem rendelkezik vízióval.
Pedig a felgyorsuló események nem várakoznak ránk. A következő esztendőben bekövetkezik a teljes piaci liberalizáció, és az unió néhány éven belül a világ második legnagyobb integrált árampiacává válik. A szektort világszerte a magánbefektetések térnyerése, és ebből következően az állami szerepvállalás átalakulása jellemzi. Döntő hangsúly és felelősség kerül a stabil, transzparens és kompetens állami szabályozásra, az annak feltételeit jelentő intézmények megteremtésére. Az unió kormányainak készen kell állniuk ennek az új szerepnek a betöltésére. Különösen igaz ez Magyarország esetében, hiszen nálunk a Horn-kormány alatt az energiaszektorban lezajlott jelentős privatizáció, illetve a jelenlegi kormány egyes döntései miatt mára amúgy is mindössze az MVM Zrt. tulajdonosi feladatainak ellátásával kapcsolatos teendők maradtak állami tulajdonosi hatáskörben. Az átgondolt és határozott cselekvésre azonban, ma még úgy tűnik, várnunk kell, és ennek az árát mindannyian megfizetjük, szó szerint, hónapról hónapra. Tekintettel ugyanis a hazai termelőszektor szerkezetére, a verseny elégtelenségére és az erélytelen hatósági árpolitikára, a villamos energia végfogyasztói árait nézve Magyarország az európai felső-középmezőnyben van, és a tendencia romló. Nem megnyugtató a kép a gázpiacon sem: az új beszerzési útvonalakra vonatkozó elképzelések (például egy újabb orosz vezeték megépítése) a legjobb esetben is átgondolatlanok.
A hazánkban kialakult energiapolitikai helyzet tehát valóban lefesthető a sötét és borús jelzőkkel. Ennek azonban nem oka, csak tünete az Európai Bizottság által indított vizsgálat. A valódi okok, mint láttuk, jóval mélyebbek, és gyökereik sokkal inkább Magyarországon keresendők, mint Brüsszelben. Ez azonban azt is jelenti, hogy a megoldás kulcsa is a mi kezünkben van. Úgy hívják: nemzeti energiastratégia. Több mint egy évtized elteltével most itt lenne az alkalom, hogy – megértve és kihasználva az európai trendeket – 1993 után Magyarországon újra energiapolitikai konszenzus szülessen, és elkészüljön az új és korszerű nemzeti energiastratégia.
Mely gondolatokra épülhetne ez a koncepció? Például arra, hogy a fogyasztói érdekeket szolgáló verseny támogatása mellett a közösség, a természet és a hagyományok védelmét, valamint a nemzeti felemelkedés érdekeit is figyelembe kell venni, amikor a kívánatos energiapolitikai célokat megfogalmazzuk. A rászoruló háztartások számára a teljes piacnyitás után is fenn kell tartani a versenyképes hatósági árú energiaszolgáltatás megvásárlásának lehetőségét. Ésszerű, társadalmi szinten is kifizetődő mértékben támogatni kell a környezetszennyezés csökkenését eredményező megújuló energiatermelés térnyerését, valamint az energiafelhasználás racionalizálását szolgáló törekvéseket. A nemzeti tulajdonban lévő energetikai alap-infrastruktúra döntő elemei (hálózati rendszerirányító, Paksi Atomerőmű) feletti meghatározó állami befolyást nem szabad feladni. Élen kell járni az energetikai együttműködés és regionális piaci integráció erősítésében, ezáltal is elősegítve Magyarország regionális szerepének erősítését, a határon túli magyarságnak a hazai gazdasági élet vérkeringésébe történő bekapcsolását. Fel kell éleszteni az energetikai kutatás és innováció világraszóló hazai hagyományait. Röviden és tömören: verseny, szolidaritás és hagyomány. Ezek lehetnek egy új nemzeti energiastratégia pillérei. Az idő sürget; és jó, ha tudjuk: nem Brüsszel diktál, hanem a saját jól felfogott érdekünk.

A szerző európai parlamenti képviselő (Fidesz), az ipari és energetikai bizottság tagja