Az október elsejei önkormányzati választás több politikai meglepetéssel is szolgált. Miközben az ellenzék fölénye a közvélemény-kutatások nyomán azért valószínűsíthető volt, sem a sajtó, sem a kormánypártok nem számítottak ilyen megalázó koalíciós vereségre. Az eredmények egyben arra a közvélekedésre is határozottan rácáfoltak, hogy az önkormányzati választások során a szavazói magatartás független vagy függetleníthető az országos politikától. Október elseje büntetőszavazás volt, a választással párhuzamos események pedig megpecsételték Gyurcsány Ferenc politikai sorsát.
A kampány alakulása szempontjából a koalíció helyzetét két tényező nehezítette: a nyáron összeomló kormányzati kommunikáció, valamint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően lángra kapott morális-politikai válság.
Az előbbi már csak azért is meglepő, mert az elmúlt években egy dolgot senki sem tagadott a kormányfővel kapcsolatban: lehengerlő kommunikációs teljesítményre képes, ha ehhez megfelelő médiatámogatást kap. Gyurcsány blogot ír, táncol, fut, talk show-ba jár. Gyurcsány megtanulja politikai ellenfelei és külföldi példaképei sikeres kommunikációs megoldásait, majd ezt az arzenált példátlanul zárt és irányított médiakampányba sűríti. Gyurcsány az a kereskedő, akit a vevő szájtátva hallgat, miközben ecseteli, hogy a dobozba rejtett termék mire képes, hogyan teszi majd soha nem látott módon kényelmessé és boldoggá az életet.
A dobozban azonban nincs semmi. A tavaszi győzelmet követően a kormányzati kommunikáció összeomlott, de nem a megszorítások bejelentése okozta választói döbbenet és felháborodás hatására, sokkal inkább azért, mert a miniszterelnöknek semmilyen koherens kormányzati elképzelése nem volt, mit tegyen a választások után. Mindent egy lapra tett fel, semmire sem volt felkészülve. Nem voltak előkészített stabilizációs tervek, nem voltak reformprogramok, csak improvizáció. Az ígéretek dobozán túl a kormányzati intézkedések doboza is üres volt.
A történtek kapcsán kiderült, Gyurcsány Ferenc politikáról alkotott képe egydimenziós. Számára a politika stratégiai játék, melynek elsődleges fokmérője a kommunikációs teljesítmény. Nem meglepő, hogy az önkormányzati választásokon elszenvedett vereség okait frakciója is a „rosszul kommunikált megszorításokban” keresi. A politikai marketing azonban csak ideig-óráig képes helyettesíteni a tényleges kormányzati teljesítményt. Előbb-utóbb feltűnik, hogy a király meztelen. A vevő belenéz a dobozba.
Mindez a jelenlegi miniszterelnök feladatra való veszélyes alkalmatlanságát jelzi. Gyurcsány olyannyira nem tud – még nehéz döntéseket igénylő történelmi helyzetben sem – a primer választási logikától eltérő szempontokat érvényre juttatni, hogy a végül nyögvenyelősen összeollózott stabilizációs lépések tervezésekor, a terhek elosztásakor is pártszemüvegen keresztül néz. Így inkább feláldozza a gazdasági növekedést (szemben például Bokros Lajos megoldásaival), és irracionális terheket rak az aktív, munkavállaló, vállalkozó csoportokra, hogy megkímélje a szocialista szavazóbázis magját alkotó, nyugdíjból és szociális segélyekből élő inaktív rétegeket. Meg sem próbálkozik jelentősebb kiadáscsökkentéssel vagy az állami szürkezónában elfolyó (korrupciós vagy pazarló mechanizmusokban köddé váló) pénz megállításával. Sőt sajátos, kifordított logikával, az intézkedések hatására 2010-re még jelentős mértékben növekedhet is az állami redisztribúció kegyeitől függők aránya, akik a „húzd meg, ereszd meg” gazdaságpolitikának megfelelően a választási évben ösztönző segély- és járulékemelésre számíthatnak. A politikai bázis utánpótlása a romló körülmények ellenére paradox módon, de biztosítható.
Porszem került azonban a gépezetbe. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével a miniszterelnök helyzete tarthatatlanná vált. Ez akkor is így van, ha jelenleg nincsenek alkotmányos eszközök egy önszántából távozni nem akaró politikus törvényes elmozdítására, s a bizalmi szavazás kommunikációs trükkjével dramaturgiai értelemben pont került a történet egy fejezetére. Október közepén kilátástalan patthelyzet körvonala sejlik fel.
Ha végigtekintjük az elmúlt hetek vitáit, Gyurcsány távozása mellett erős morális és praktikus érvek szólnak. A morális érvek közismertek. A praktikus érvek szerint a vállalhatatlan politikus maga áll a haladás útjában. Nem egyszerűen arról van szó, hogy levitézlett kormányfővel nem nyerhető több választás (ami egyébként igaz). A reformok melletti elkötelezettség a helyzeten mit sem segít, hiszen egy politikus cselekvőképessége nemcsak személyes ambícióin, de bizalmi tőkéjén is múlik. Bizalmi tőke nélkül a miniszterelnök nem tud áldozatot kérni választóitól. Így lesz Gyurcsány „megcsináljuk” Ferencből Gyurcsány „csak azért is” Ferenc, aki végül letesz a „nép” meggyőzéséről.
A bizalmi tőke nélkül maradt politikai vezető bármilyen reform megkezdésekor csak ellenállásra számíthat, nemcsak a külső érdekcsoportoktól, de az apparátus felől is. Az apparátus ugyanúgy veszélyben érzi magát, mint a társadalom, a közigazgatási reform éppen ezt a végrehajtó bázist kezdi ki és tartja egzisztenciális kételyek között.
A lezáratlan, katarzis nélküli morális válság következménye tehát a cselekvőképesség drasztikus csökkenése. Mit kezd magával az a hadvezér, akinek parancsait a némán álló katonák eleresztik a fülük mellett? Hangosabban ordibál, és fenyegetőzni kezd, kijelenti például, hogy „nem enged”. Erre néhányan megmozdulnak, a többi marad. A csata még el sem kezdődött, de a vereség már eldőlt.
Gyurcsány maradása mellett a sajtóban és a politikai nyilvánosságban ma egyetlen épkézláb érvet találunk. Ezt az érvet hangoztatja maga az érintett is: ő a reformok garanciája. Ha túllépünk azon az egyébként nem elhanyagolható logikai ellentmondáson, hogy saját bevallása szerint maga sem tudja, mit szándékozik tenni a reformok égisze alatt (lásd őszödi beszéd), tehát praktikusan a semmire jelent garanciát, beleütközünk abba a kérdésbe, hogy lehet-e egyetlen ember biztosíték egy reformpolitikára. Itt is a kormányzati kompetencia kérdése vetődik fel. Ha Gyurcsány nevéhez akár egyetlen sikeres és nagy jelentőségű kormányzati intézkedés is fűződne, a felvetés mellett joggal lehetne érvelni. Bizalmat vesztett tánctanárok és PR-szakemberek azonban semmire nem jelentenek biztosítékot. Két és fél év aktív munka után Gyurcsánynak csak és kizárólag kommunikációs sikerei vannak. Ezeket nem érdemes és nem is lehet eltagadni, de mit sem érnek az ország jelenlegi problémái tükrében. Hacsak nem hiszünk töretlenül abban, hogy a reformok sikeréhez elegendő erőteljesen és elszántan akarni azok bekövetkeztét. Gyurcsány hisz, lát, akar. Érintsük meg a képernyőt, vegyük át a rezgéseket! Higgyünk mi is!
Ez a posztmodern élménypolitika gazdasági stabilitás és prosperitás közegében ellenállhatatlan és eredményes lehet. Válság közepén azonban katasztrofális következményekkel jár. A Gyurcsány pró, kontra érveken túl az események mögötti összefüggések után is érdemes kutatni. Vannak, akik párhuzamot vonnak a 90-es évek első felének válságjelenségei és a jelen között. A történelem ismétli önmagát?
A látszólagos hasonlóságok és párhuzamok (tüntetések, sztrájkok, gazdasági válságjelenségek, megszorítások stb.) ellenére nincs szó közöttünk kísértő múltról, legfeljebb szolid déja vu-ről. A Bokros-csomag bevezetéséig és a gazdasági stabilitás helyreállításáig tartó időszak rendszerátmenet-válság volt. A problémák gyökerét az államszocializmus politikai és gazdasági struktúráival való erőteljes szakításban és az ezekkel együtt járó társadalmi feszültségekben kell keresnünk.
A jelenünk viszont konszolidációs válság, mely gyökerét tekintve politikai és nem gazdasági természetű (az államháztartás tűrhetetlen helyzete is csak következménye egy politikai logikának). A rendszerváltás megtörtént, a piacgazdaság és a demokratikus intézményrendszer formális kiépítése befejeződött. Az új berendezkedés azonban nem jutott nyugvópontra, nem tudott optimálisan beágyazódni a társadalomba (e folyamat jele volt az indulatos politikai polarizálódás, a politikába és a demokráciába vetett állampolgári bizalom drasztikus megcsappanása stb.). Hogy a magyar ember ma nem érzi tiszta szívből magáénak a működő demokráciát, az a (párt)politikai alrendszer fals működésének tudható be.
A politikai elit szekrényében annyi csontváz halmozódott fel, hogy az rádőlt az országra. Az elmúlt négy évben a regnáló kormányhatalom botrányt botrányra halmozott (K&H-ügy, privatizáció, Gyurcsány-kft.-k stb.), ahol a lelepleződést nem követte felelősségre vonás (az egyetlen Kiss Elemértől eltekintve), eközben az állami szürkezóna működése változások nélkül folyt, részben ugyancsak leplezetlenül.
A posztszocialista elit mindemellett a Kádár-korszak „rövid-hosszú póráz” politikáját próbálta újra alkalmazni demokratikus keretek között. E politikai logika sikere már az államszocializmus idején is az igazságok elhallgatásának és a valóság átköltésének lábán állt. Demokratikus közegben azonban még az ehhez szükséges médiatámogatás sem teremthető meg tartósan.
Ma patthelyzet van. A posztszocialista elit és egy négyéves ciklus politikai gyakorlata ugyan hasra esett, de a miniszterelnök ezt nem vette észre.
Mivel Gyurcsány Ferenc nem mondott le, a politikai események fogják kikényszeríteni a távozását. Ez a jövő azonban nem a zavargások és az erőszakos trónfosztás, sokkal inkább a költséges, tartós válság és a kormányzati vergődés képében jelenik meg. Egy makacs politikus távozása legalább annyiba fog kerülni Magyarország számára, mint amennyibe tavaszi hatalmon maradása került.
A szerző szociológus
origo.hu
Robbanás volt Budapesten
