Agytorna és (nem) kormányzás

Most meg azt halljuk, nem jól kommunikálnak. Az országban amúgy minden rendben van, tejben-vajban fürdik a nép. Mindenkinek van képzettségének megfelelő munkája, csak úgy dúskál az állásajánlatok közt. A gyárak nem azért zárnak be, mert fizetésképtelenek, hanem mert a felelősségtől hajtva leszereltették a régi zárat, és most kipróbálják az új Elzett-kulcsot. Néhány egyetemista, akit az ’56-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából a magyarzászló-taposó magyar rendőrség ünnepélyesen összevert, börtönszociológiai tanulmányokat folytat rács mögött, teljesen önkéntesen. A tanárok sem azért sztrájkoltak a minap, mert becsapva érzik magukat, hanem mert diákjaik rávették őket arra, hogy az első két óra elmaradjon, ugyanis pénteken egyszerűen tovább akartak aludni a kis gazfickók és gazleányok. A mezőgazdaságban sincs semmi baj, a félpályás útlezárások oka valójában az, hogy az emberek néha ki akarnak szállni a kocsiból, traktorból, miegymásból, nyújtózni egy nagyot, levegőzni végre az útpadkán vagy egy kicsit beljebb, ha elfogyott a hely.
Minden rendben van ebben az országban, csak hát a kommunikáció! Azzal van gond baloldali kormányok idején. Az ember azt hinné, kutyaütő csapatot foglalkoztatnak, nincs köztük egy fia diplomás sem, orrukat piszkálják csak panelírás helyett, és nem mernek jegyzetelni, mert a kézírásuk tele van helyesírási hibával, ha nem használnának számítógépes programot, elipszilonnal írnák a papagájkommandót.
Pedig nem így van. Külföldön végeztek ezek a gyerekek, úgy beszélik az angolt, mint a vízfolyás. Hívtak már a kampányhoz világhíres cégeket is, a pénz (az adófizetőké) már akkor sem számított. Még csak azt se lehet mondani, hogy a sok millióba kerülő drága cégek az ő drága embereikkel nem adták magukból a maximumot. Csúcsteljesítményt adtak: másképpen hogyan is nyert volna ez a szédelgő csapat, amelyik saját bevallása szerint nem is kormányzott?
A múltkor is ült a kormányfő előszobájában a kommunikációért felelős stáb, és ötletelt hajnaltól napestig. Még az ebédet is sajnálták maguktól, el ne vesszen a drága idő. Hozattak maguknak harapnivalót a Nádor utcai CBA-ból, no nem mintha nem lett volna pénzük fácánpástétomra, csak hát fogyogattak az ötletek, és azt remélték, hogy az egyszerű nép egyszerű uzsonnája, mondjuk a zacskós kakaó parizeres zsömlével majd megihleti őket. Délután brainstormingot tartottak, csak úgy porzott belé az agyuk.
A vezető píáros ismertette a kormány kommunikációjának alapelveit. „Első szabály, melytől nem térhetünk el: megszorító intézkedések helyett mindig reformot kell mondani. Második szabály: el kell hitetni az emberekkel, hogy csak májusig hazudtunk. Harmadik szabály: ne hagyatkozz pusztán saját magadra. Jeles írókkal kell fölvenni a kapcsolatot, dobják be magukat, nyilatkozzanak, hogy hazudni jó, hazudj igazat, vagy találjanak ki valami hasonlót. Ígérjetek nekik halhatatlanságot, örök ifjúságot, ki mire vágyik. A lényeg az, hogy stilisztikai elemzést akarok olvasni a miniszterelnök blogjáról, mert úgy néz ki, hogy nemcsak pártelnök lesz, hanem egy kalap alatt a Legfőbb Hadúr. Az írókkal azért éreztessétek, hogy ne lihegjék túl a dolgot, mert az is gyanús. Elég, ha elpöttyentik: beszédje csúcs volt. Vagy csak ráközelíteni egy bepárásodott szemüvegre. Esetleg megszólaltatni egy tekintélyt arról, hogy a hazugság pillanatát mindig az igazság pillanata követi.” „Mindig?” – kottyantotta közbe a társaság Benjáminja. Leintették. „Jegyezd meg, öcsi: a politikai kommunikációban a »mindig« azt jelenti, hogy »most«. És tudd meg, hogy az igazság hosszú forró hónapjait éljük. Nőket is be kell vonni a Nagy hazugságbagatellizáló programba. A nők hitelesek. Arcukra van írva, hogy valójában tesznek a politikára. Ez kell nekünk. Keressetek nekem egy divatos kritikusnőt, lenne neki egy testhezálló feladat: el kellene mondania, hogy az utóbbi tíz év legőszintébb pillanata, leghazafiasabb megnyilvánulása volt az őszödi beszéd. Megháláljuk neki. Nézzetek utána, milyen díjat nem kapott még meg. Ne cifrázza túl: elég az is, ha kimondja hitelesen, hogy nálunk a haza bölcseit egytől egyig Ferencnek hívták, kivéve a Szálasit.”
Sűrűn jegyzeteltek. Egyikük megjegyezte: „Azért valamit mégiscsak kellene mondani az embereknek. Valami konkrétat, ami még nem egészen tökéletes a reformok utolérhetetlenül eszményi megvalósulásában.” Az utolsó szavakat bizonyos öniróniával mondta. Szordínósan nevetett a stáb. „Nem mondunk ilyen szót, hogy »utolérhetetlen«! – mondta kissé mérgesen a brainstorming vezetője. – Nem ejtünk ki a szánkon olyan szót, amiről az embereknek eszükbe juthat, hogy utolsók lettünk a frissen csatlakozottak uniós listáján, vagy hogy soha nem érjük utol Szlovákiát.”
Elkomorodva bólogattak a kommunikátorok.
„Akkor hát minden jó és minden igazságos?” „Hát persze!” „A gázáremelés is?” „Legfőképpen a gázáremelés igazságos. Naponta el kell mondani, öcsi, tájékoztasd a köreinkhez közeli független sajtót, hogy a gázártámogatás most lesz igazán igazságos, mert mostantól csak a rászorulók kapnak. Szóljatok a független rendőrségnek, hogy a jobboldali sajtómunkatársakba építsenek be macskacsipet, hogy már a portán pityegjen a világnézetük, és be ne engedjék őket sajtótájékoztatóra! Na szóval: a támogatás igazságos, a háromgyerekes tanár házaspár nem számít rászorulónak. Minek vállalnak mindketten munkát, nem igaz? Ha az asszony bedobná a törülközőt, és otthagyná az állását, már kapnának havonta legalább kétezer forint gázártámogatást. Magukra vessenek.”
Sűrűn jegyzeteltek. „Igazságos gázáremelés, igazságos támogatás.” Ez is megvolt. Már mentek volna, el.
„Szóval? Minden tökéletes? Nem kellene valami apróságot mégis kritizálni? Csak a hitelesség látszatának kedvéért” – jegyezte meg köztük a legrealistább. „Nekem van egy ötletem. Szerintem vegyük magunkra. Kritizáltassuk a kormányfővel meg a független sajtóval a saját kommunikációs munkánkat. A pénzt így is, úgy is megkapjuk. És van ennek egy nagy előnye: nem haragítottunk magunkra senkit. Se a Molnár Lajost, se a Szekeres Imrét, se a Lamperth Mónikát. Mondjuk például azt, hogy a kommunikációért felelős emberek munkája még nem tökéletes. Ezzel két legyet ütöttünk egy csapással: dobtunk a politológusoknak egy gumicsontot, és garantáltan senki nem haragszik meg ránk a kormányból.”
Az életrevaló javaslatot az egész kommunikációs stáb megszavazta. A kormányfő egyenesen el volt bűvölve tőlük. Másnap e-mailek ezrein röpültek a legújabb hírek. Sajtótájékoztatók, televíziós hírcsatornák állandó műsorszámává vált a legfrissebb közlemény: „Magyarországon minden rendben van, csak a kormány kommunikációja még nem egészen tökéletes.”
De alakul.