Nagy ívű írással lepte meg a közvéleményt a Magyar Köztársaság miniszterelnöke a Népszabadság január 26-i számában. De már a mű címe is (Szembenézés) megtévesztő, mert azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy az önképe szerint bátor politikus és államférfi szembenéz eddigi tetteivel és önmagával. Az önvizsgálat azonban elmarad.
Magyarország veszélyes útra tévedt – írja a kormányfő –, de a rá mindeddig jellemző retorikai megoldásokkal hárítja el magától a felelősséget az általa több mint két éve kormányzott ország eltévelyedése miatt. Többes szám első személyben fogalmaz: sokan vagyunk szem a láncban; nem kívánom mentegetni a magunk hibáit, tévedéseit; el kellett térnünk saját választási programunktól stb. Máskor a még személytelenebbnek tetsző egyes vagy többes szám harmadik személybe menekül: a választási ígéret betartása a költségvetés felborításával jár, de ez csupán a győztes (Gyurcsány) dilemmája, hiszen a választási ígéret megvalósítása, a kormányzás az ő (Gyurcsány) felelőssége; a versengő felek hatalomvágya és/vagy küldetéstudata legyőzi felelősségérzetüket.
Gyurcsány Ferenc továbbra is ki akarja törölni a politikai emlékezetből a 2004 és 2006 közötti kormányzását, mert ez az időszak dönthet igazán politikai bátorságának, államférfiúi mivoltának és – nem utolsósorban – kormányzóképességének kérdéséről. A dolgozatban nem találunk semmit arról, hogy milyen átfogó vízióval és koncepciókkal vágott neki 2004-ben a kormányzásnak, hogy elejétől fogva reformokon törte a fejét, vagy hogy országa eltévelyedésének megakadályozása végett kész lett volna felhagyni a pártpolitikai verseny logikájával akár azon az áron is, hogy elveszti a választást. Mindennek úgy nincs nyoma, ahogy a száz lépés programjának vagy a választás előtt meghozott intézkedéseknek sincs.
A kollektív politikai amnézia megalapozásához a kormányfő az elemző semleges pozícióját igyekszik elfoglalni: „Nem vagyok, nem lehetek elfogulatlan elemző. Szereplője, alakítója vagyok közéletünknek, nézőpontom magán viseli ennek minden következményeit” – írja itt már egyes szám első személyben. Azért a grammatikai váltás, hogy csúsztathasson: mintha nem is a köztársaság felelős miniszterelnökeként kormányozna 2004 óta, hanem elemző lenne, aki csak egyike a közélet szereplőinek és alakítóinak.
Az első Gyurcsány-kormány jellemző módon nagyon áttételesen kerül szóba. 1. 1998 után a Fidesz megkérdőjelezte mindhárom nem általa vezetett kormány legitimitását. 2. „2004-ben a Medgyessy Péter kormányfő lemondása után megválasztott miniszterelnököt (Gyurcsányt) arra való hivatkozással tekintették illegitimnek, hogy nem tagja a parlamentnek.” Az első Gyurcsány-kormány időszakáról szóló kritikus passzusok is többes szám második személyben íródtak, és általános felelősséget tartalmaznak. „Nem rejtve és tagadva felelősségünket” – írja kollektív hangnemben, és kollektív hibákat ismer be: „2005 őszére világosan láttuk, hogy a költségvetés nem bír el további szociális ígéreteket (…), 2005–2006-ban az egyre kritikusabbá váló hiánnyal szembesülve a kormánypártok nem vonták vissza az indokolatlanul optimista hangulatban hozott döntéseket.”
2005 őszére? Hol élt Gyurcsány Ferenc 2003. augusztus 20. óta? Hiszen ezen a napon jelentette be Medgyessy Péter a hagyományos jóléti állam végét, és menesztette utóbb László Csaba pénzügyminisztert, mert nem volt képes kordában tartani a költségvetést.
A politikai gyávaság jele, ahogy ellentmondásba keveredik. Az „indokolatlanul optimista hangulatban hozott döntésekről” ugyanis azt írja korábban, hogy „2002 és 2006 között sokat törlesztettünk szociális adósságainkból”, és egy tollvonással tagadja meg vallomását arról, hogy „világosan láttak”, és „szembesültek” súlyos dolgokkal: „Kétségtelen, hogy a sokak által kritikusnak tartott költségvetési helyzettel szembenézést kerültük”! És bölcsen kerüli is, hogy itt, a harmadik oldalon művének legelső mondatára (Magyarország veszélyes útra tévedt) visszautaljon.
A köztársaság miniszterelnökének a Szembenézés című dolgozatát azzal kellett volna kezdenie, hogy Magyarországot veszélyes útra kormányoztam. Hivatalba lépésem óta, 2004 őszétől szembesültem a költségvetési helyzettel, de választási megfontolásból kerültem a szembenézést az ország érdekét szolgáló döntések meghozatalával.
De nem, ehelyett a Fidesz elleni vádaskodásba menekül: „arra egyszerűsödött [sic!] az előttünk álló választás, hogy Magyarország vagy európai demokrácia lesz, vagy antiparlamentáris, nemzeti radikális fordulat következik be”. Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy a köztársaság miniszterelnöke arra egyszerűsítette le az előttünk, polgárok előtt álló választást, hogy ha nem a kormánypártok győznek, antiparlamentáris, nemzeti radikális fordulat következik be.
A kormányfő elismeri, hogy „más pártok”, köztük az MSZP is sértettek meg demokratikus normákat, használtak meggondolatlan és bántó érveket, és követtek el olyasmit, amit utólag legalább szégyellniük kellene, de 1. az ellenzéki MSZP és SZDSZ a Fidesz 1998-as győzelme után négy évig kampányolt azzal, hogy Magyarország vagy európai demokrácia lesz, vagy antiparlamentáris, nemzeti radikális fordulat következik be; 2. ugyanez volt Medgyessy Péter 2002-es kampányának gerince is; 3. Gyurcsány Ferenc volt Medgyessy Péter stratégiai főtanácsadója; 4. Gyurcsány Ferenc szellemi terméke volt a huszonhárommillió román beözönlésének sulykolása, illetve a Kövér László „köteles beszéde” elleni hecckampány; 5. Gyurcsány Ferenc ötlete volt a Fidesz módszeres lekommunistázása és lebolsevikozása, valamint megvádolása kettős hatalom kiépítésével.
A kormányfőnek úgy kellett volna fogalmaznia, hogy én is megsértettem a demokratikus normákat, és nagyon is kivettem a részt pártomnak a legitim politikai ellenzékkel szembeni, sztálinista időket idéző és választási győzelmet szolgáló ideológiai támadásokból.
A Fideszt a Haider-féle osztrák Szabadságpárt pozíciójába tolja, és úgy tünteti fel Csurka István örökösének, hogy az MDF-nek – átlátszó – gesztusokat tehessen. Az nyilván a köztársaság miniszterelnöke és a baloldali sajtó közötti szervezett (és a balatonőszödi beszédben elismert) egyeztetésnek tudható be, hogy Gyurcsányhoz hasonlóan a balsajtó meg a balliberális értelmiség jó ideje már nem szélsőjobboldalizza le a Fideszt, hanem populistának és radikálisnak írja le, ahogy azt az osztrák Szabadságpárttal szokás tenni. Gyurcsány is azt állítja a Fideszről, hogy „se jobb, se bal, radikális és populista”, ami hajaz a MIÉP ismert szlogenjére (Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar), és egybevág az MDF Fidesz-ellenes ideológiai támadásával, miszerint a Fidesz már nem konzervatív és nem jobboldali, és Dávid Ibolyáék építik az új jobboldalt.
A kormányfő magához öleli az MDF-et azzal, hogy a liberálisokkal és a baloldaliakkal együtt emlegeti, mint akiknek „meggyőződésévé vált, hogy a Fidesz 1998 óta [sic!] egyre nyilvánvalóbban megsérti a parlamentáris demokrácia […] alapkonszenzusát”. Túl azon, hogy ez az 1946-os Baloldali Blokk logikájára (a kommunisták vezette demokratikus erők harcolnak az antidemokratikus kisgazdapárt ellen a demokráciáért) emlékeztet, merőben átlátszó. Az MDF ugyanis 1998 és 2002 között Orbán Viktor koalíciós kormányának tagja volt, ezért a kormányfő hiába írja a Fidesz rovására a szerinte antiparlamentáris háromhetes ülésrend bevezetését, ha az MDF is megszavazta, és Dávid Ibolya volt az, aki a nyilvánosságban a legintenzívebben vette védelmébe a döntést.
Gyurcsány Ferenc nemcsak önmagával, hanem a tényekkel sem nézett szembe.
A szerző politológus
origo.hu
Otthoni módszerek, amivel felfrissíthető az ágynemű
