Quaestor-kötvények: hol a pénz?

Húsvét után az első munkanapon az Országgyűlés „Quaestor-napot” tartott.

Ha viszont utalások történtek, akkor a pénz útja követhető. Itthon és külföldön egyaránt. Még akkor is, ha külföldi, akár offshore számlákról, vállalatokról van szó, amelyekkel a Quaestor tulajdonosai bőven rendelkeztek a hírek szerint. Ezeket úgy a pénzügyekkel foglalkozó média, mint a döntéshozók sok esetben misztifikálják, az odautalt vagyonokat mint követhetetlen, és a hatóságok számára elérhetetlen értékeket kezelik. Ez azonban hosszú évek óta nem igaz. Mind az országgyűlési képviselők, mind az érintett nyomozó hatóságok, mind az MNB figyelmébe ajánlom a tárgyban Az offshore halála című igen alapos művet (további információ: Azoffshorehalala.com), amely a mai napig kapható. Az említett könyvben részletes útmutatás található az offshore országok hatóságaival történő együttműködésről, amelyek a közvélekedéssel ellentétben igenis együttműködnek bűncselekményből származó pénzek felderítésében és zárolásában, mivel ez elemi érdekük – szintén a közvélekedéssel ellentétben. Esetünkben pedig egyértelmű, hogy a 150 milliárd forint bűncselekményből származik, mégpedig csalásból, ami mindenütt bűncselekmény (nem úgy, mint az adócsalás).

Ehelyett az Országgyűlés kormánypárti és ellenzéki képviselői egymásra licitálva követelik az elérhető vagyontárgyak, mint például nagy értékű autók, sportlétesítmények és egyebek zárolását, amelyek összértéke a Quaestor esetében az ügyészség szerint eléri a 160 milliárd forintot könyvértéken. A Buda-Cashnél a becsült kárérték 62, a lefoglalt vagyon 68 milliárd forintnyi.

Figyelje meg a kedves olvasó, milyen precíz az ügyészség!

Arra, hogy ki határozta meg az említett könyvértékeket, és mitől elfogadható ez olyan cégcsoportok könyveiben, amelyek a magyar történelem legnagyobb csalását követték el, az ügyészség nem tér ki. Azon is ötletel a kormánypárt – az MNB-vel egyetértésben –, hogyan terheljék a kárt a pénzügyi szektorra, és ezáltal végső soron a bankok és befektetési szolgáltatók ügyfeleire. Erre a hozzáállásra megfelelő jelző például a „demagóg”, „lusta”, esetleg a „szakmaiatlan”, szép magyar szóval „kontár”. A kötvényvásárlók más pénzéből történő kártalanítására törekvés közben konszenzus mutatkozik abban a tekintetben, hogy az alapkérdést, azaz hogy hová is tűnt az elcsalt pénz, nem kell megválaszolni. Ez újabb kérdést vet fel.

Vajon miért?

A szerző közgazdász