Így a sajtó a legszabadabb a NATO-tagállamokban (kivétel: Albánia, Bulgária, Görögország, Horvátország, Magyarország, Románia, ahol csak részben szabad, és Törökország, ahol nem szabad). Latin-Amerikában a baráti diktatúrákban (például Jamaica, Grenada, Uruguay, Dominika) szabad a sajtó, a kevésbé baráti országok (például Mexikó, Ecuador, Honduras, de különösen Venezuela és Kuba) viszont a „nem szabad” kategóriákba esnek. Ázsiában szabad a sajtó Japánban, Ausztráliában vagy Új-Zélandon, míg a legrosszabb a helyzet Kínában, Laoszban és Észak-Koreában. Persze ez alól a hüvelykujjszabály alól vannak kivételek, így a közel-keleti és közép-ázsiai mozlim országok (például Szaúd-Arábia) Amerika-barátságuktól függetlenül általában a „nem szabad” kategóriába tartoznak. Oroszországban a sajtó természetesen nem szabad, míg Ukrajnában részben szabad. A balti államokban (ahol jelentős számú orosz kisebbség él) az orosz adásokat vagy betiltják, vagy büntetik a „történelmileg hamis információ” terjesztéséért, ennek ellenére – a Freedom House értékelése szerint – a sajtó szabad.
A sajtó szabadságát az egy főre eső GDP-vel összehasonlítva általános szabályként fogalmazható meg, hogy ahol az nem éri el az Egyesült Államok szintjének 40 százalékát, ott nem szabad a sajtó, ahol viszont meghaladja, ott kevés kivételtől eltekintve szabad. Mindebből következik, hogy egy ország akkor éri el leggyorsabban a sajtószabadságot, ha Amerika-barát lesz, de emellett az sem árt, ha valahogy meggazdagodik. Érdekes kérdés, hogy milyen eredményeket hozna, ha egy pekingi székhelyű nonprofit és természetesen pártfüggetlen szervezet végezne hasonló értékeléseket, mint a Freedom House.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!