Természetesen nem arról van szó, hogy az abszurdot ne lehetne akként bemutatni, ami: Chaplintől A diktátor, Benignitől Az élet szép vagy Sascha Baron Cohen ugyancsak A diktátor című filmje remek példái annak, miként lehet ábrázolni az efféle iszonyatok szürreális voltát. A XXI. század Európájában azonban nem ezzel állunk szemben, amikor az egyik legvéresebb diktatúráról van szó. Észak-Korea csak amolyan poénforrás, amin jót derülünk-hitetlenkedünk, majd megyünk tovább. Amikor egy újabb rabot égetnek halálra, mi már a vacsoránkat fogyasztjuk jóízűen, a Laibach meg lenyilatkozza, hogy félreértik ezt a szegény Kim Dzsong Unt.
Pedig Sin Dong Hjuk elég félreérhetetlenül fogalmazott, amikor azt mesélte el, miként élt két évtizedig egy észak-koreai koncentrációs táborban. A férfi azon kevesek egyike, akiknek sikerült megszökniük a sztálinista diktatúrából, és akiknek elbeszélését a közép-európai átlagpolgár rendszerint hitetlenkedéssel fogadja: „hát, nem is tudjuk, mi van ott igazából”, majd bosszankodik egy sort, hogy megint milyen sokáig kellett sorban állni a postán. A 14-es táborban, ahol Sin Dong Hjuk élt, közel két generáció nőtt már fel, nőket és gyerekeket egyaránt kínoznak ugyanis. A férfi elmondása szerint lelőtték a szökni próbálókat, őt pedig megkínozták, miután anyját és bátyját is ezzel vádolták. Utóbbiakat persze kivégezték, méghozzá Sin szeme láttára, aki ekkor úgy gondolta: megszegték a börtönszabályokat, így biztos megérdemelt volt a büntetés. Mert a férfi ebben nőtt fel, ezt tartotta a normalitásnak. Hogy valaki előtt felakasztják az édesanyját, mert az menekülni próbál.
Még ha vannak is, akik megkérdőjelezik Sin Dong Hjuk beszámolóját, ez kedvelt helyi gyakorlatnak tűnik: Kim Dzsong Un volt barátnőjét is így végeztette ki, s ezt végignézették családtagjaival, majd utóbbiakat munkatáborba küldték. A vádak egyébként egyszerre szóltak szexfilmek készítéséről és Biblia rejtegetéséről – az ember ismét csak nevetne az abszurditáson, ha nem ismételné el, ezért embereket végeztek ki a családjuk szeme láttára. Persze lehet, hogy nem is így történt, lehet, hogy a popkarriert is befutó barátnő nyaral valahol, esetleg csak az unokatestvérekkel nézették végig a kivégzést, a szülőkkel nem. Lehet, hogy Észak-Korea nem is működtet munkatáborokat, nem tartja a népét elnyomás alatt és nem érte el, hogy az emberek többsége ötven éve semmit se tudjon a külvilágról. Nyilván. Az mondjuk biztos, hogy Kim Dzsong Un nem igazodik a kommunista propagandához: svájci iskolába is járt, és élvezi a nyugati javakat, ahogy ez ilyen esetekben szokás.
