Mindezt nem azért idéztem fel, hogy kijátsszam egymás ellen a két Lászlót, Királyt és Nemes Jelest, mintha választani kellene közülük. Csak így talán jobban megmutatkozik a helyzet fonáksága. Egyfelől ugyanis teljesen egyetértek Kardos Gáborral: a Kossuth-díjnak életművek elismerésére kellene szolgálnia. Csakhogy másfelől semmi jele annak, hogy képesek lennénk művészi teljesítmények, pláne teljes életművek viszonylag objektív, szekértáboroktól független elismerésére.
Amúgy kíváncsi volnék, mit érzett Röhrig Géza, amikor a sors fintoraként előbb kapta meg a Kossuth-, mint a József Attila-díjat. A költőként „államilag” még nem, színészként viszont immár elismert Röhriget persze – aki szimpatikus nyilatkozatainak egyikében tizenötmillió magyar Sauljaként aposztrofálta magát – jól láthatóan nem a kitüntetések foglalkoztatják elsősorban. Talán azért, mert tudja: az igazán fajsúlyos (élet-) művek anélkül is jótállnak magukért.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!