Brexit – kommentárok Oroszországból

A britek nem bölcs döntést hoztak, hanem áldozatul estek hataloméhes politikusaiknak.

Gazdasági szempontból a kép még egyértelműbb. Orosz vállalatoknak, állampolgároknak óriási, talán százmilliárd eurót is elérő befektetéseik vannak az unióban, amelyek értelemszerűen leértékelődnek, ha az euró zuhan. Ugyanez igaz az ingatlanjaikra is, vagy például a Chelsea futballcsapat részvényeire (tulajdonos: Roman Abramovics). Egyebekről – turizmus, export-import – nem is beszélve. Ki gondolja, hogy a Gazprom nem érdekelt egy egységes európai energiapiacban?

Fentiekből következik azon állítások értelmetlen volta, hogy Oroszország Marine Le Pent, Geert Wilderst vagy Norbert Hofert szeretné az unióból kilépett Franciaország, Hollandia és Ausztria élén látni. Még akkor is, ha korábbi hírek szerint a francia Nemzeti Front orosz forrásból kapott hitelt. Az nem a párt EU-ellenességének, hanem a kritikátlan atlantizmust elutasító politikájának szólt.

Paradox módon a brexitet ünneplő politikusok és véleményvezérek egy platformra kerültek az orosz veszéllyel riogató atlantista körökkel. Utóbbiak ugyanis szóban sajnálják Nagy-Britannia távozását, de egyúttal igazolva látják saját álláspontjukat, hogy fokozni kell az elképzelt orosz fenyegetés elleni erőfeszítéseket. Minél több ország lép ki, annál erősebb az orosz fenyegetés, nemde? Ezt a hozzáállást minősítette Lavrov külügyminiszter orvosi esetnek. Egyetértek.

Mindeközben Nagy-Britannia elindult a széthullás és a gazdasági eljelentéktelenedés útján. A szavazás során komoly józanságról tanúságot tévő skótok ugyanis az uniós tagságban látják a jövőt, amihez az önálló skót állam megteremtésén keresztül vezethet az út. Ne legyenek kétségeink: mire Nagy-Britannia jogilag is elhagyja az uniót, addigra önálló Skóciával számolhatunk. A másik törésvonal Észak-Írország, ahol új erőre kapott az Írországhoz való csatlakozás ötlete. Ez pedig felélesztheti a nem túl távoli múltban nagyjából lezárt katolikus–protestáns vallásháborút. Szép kilátások. Az unió megalapításáig Európa történelme a nemzeti érdekek érvényesítésének jegyében telt. Ez a feszültségek növekedéséhez, majd háborúkhoz vezetett. Félreértés ne essék: nem azt állítom, hogy az unió jelenlegi állapota ideális volna vagy ahhoz közelítene. Teljes mértékben osztom az euroszkeptikus britek EU-val kapcsolatos véleményének nagy részét. Például azt, ami a The Daily Telegraphban jelent meg egyes kelet-európai tagországok uniós pénzből megvalósuló értelmetlen beruházásai kapcsán. Rengeteg a hibás döntés, a már bizonyítottan téves álláspontjához presztízsokokból mereven ragaszkodó politikus, a túlbürokratizált intézmény. Az alapelvek azonban együttműködést feltételeznek. Ezzel szemben az uszítás, az unió problémáit kilépéssel megoldani kívánó szeparatizmus áll. De az EU-t megváltoztatni csak belülről lehet.

Már most látható, hogy a kilépés katasztrofális hatással jár a brit nemzetgazdaságra nézve, és olyan kockázatokat hordoz magában, amelyeket – a himlőhöz hasonlóan – már eltűntnek tekintettünk. A brit nép nem bölcs döntést hozott, hanem áldozatul esett hataloméhes, tehetségtelen és demagóg politikusainak. A brit szavazók nem értették meg, hogy az integráció már túl messzire ment, lebontása óriási áldozatokkal jár, és a végeredmény egy széttagolt, konfliktusokkal terhelt maradvány lesz. Ez pedig egyáltalán nem „splendid isolation” (fényes elszigeteltség).

A szerző közgazdász