Mária igenje által született a Gyermek

Advent idején az életünk könnyebben összekötődhet Isten örök életével.

Hippokratész ösztönösen ráérzett az ember jövőbeni súlyos kísértésére – hogy olyan akar lenni, mint az Isten, mert maga akarja megszabni az emberi élet kezdetét és végét –, amikor az orvosi eskübe belevette: „Magzatelhajtást nem végzek, mérget haldoklónak nem adok.” Tehát rögzítette az abortusz és az eutanázia elvetését orvosi oldalról is. Sajnos e szavakat ma már nem mondják a végzős orvostanhallgatók.

Mária igenje, amit az angyali üdvözletre adott, rávilágít az élet kezdetére, ami nem a születés, hanem a fogantatás. Ennek az örömnek csak a betetőzése Krisztus megszületése, a karácsony ünnepe. Nem hívő testvéreinknek 1960 évet kellett várniuk a bizonyosságig, a DNS leírásáig, hogy minden tisztázódjék.

Akkor hol a baj? Miért van csak Magyarországon napi 122 abortusz, hogy a világról már ne is beszéljünk? Az a baj, hogy nem tanították meg, hogy az élet a fogantatással kezdődik, még az orvosoknak sem! Tudatlanul bár, de súlyosan vétkezünk. Azért nincs helye az ítéletnek, mert sokan nincsenek az életet adó tudás birtokában.

A Názáreti Jézusnak hihetetlenül gyorsak és rövidek a válaszai még a legnagyobb problémákra is. A legfontosabbra a szenvedés pillanatában, akár a halálunkkor, amikor úgy érezzük, hallgat az Isten: „kezedbe ajánlom a lelkem”. És a bizalom meghozta a gyümölcsét a feltámadásban. Vagy: „Bocsáss meg nekik Atyám, nem tudják, hogy mit cselekszenek.” Igen, meg lehet bocsátani, ha nem tudja a bűnös, hogy mit cselekszik. Számíthatunk Isten irgalmára! De mint fentebb már leírtam, spirituális törvényszerűségként a bűn magával hozza a negatív következményeket, amelyeket cipelnünk kell. Megtapasztaltam az életemben én is, ahogy mindnyájan.

Magyarország szerencsére élen jár a bűnbánatban, a lelkiismeret-vizsgálatban. Ennek jele, hogy külön helyettes államtitkárság alakult, amely a legjobban üldözött populációt, a keresztényeket próbálja segíteni a világban. Szinte egyedülálló kezdeményezés. Dráma, ami a Közel-Keleten történik. Naponta akár több száz keresztényt is képesek megölni. De mindez töredéke a naponta legyilkolt magzatoknak, akik ugyanolyan emberi személyek, mint az eleven felnőttek. Kétségtelen, hogy valami fejlődés itt is van. A családbarátabb politika azt hozta, hogy 2015-ben 9000-rel kevesebb gyermeket „dobtunk ki”, mint 2010-ben, de még mindig harmincezret. Európa pedig minimum egymilliót.

Nemrég láttam Szilágyi Andor író Tóth Ilona-darabját. Ahogy előre kitervelt módon lemészárolták a kommunisták ’57-ben ezt az ártatlan orvostanhallgatót, elborzasztó. Kiszédelegtünk a színházból a feleségemmel és gyermekeinkkel. De ennél még gyalázatosabb az abortusz, mert Tóth Ilona – igaz nem sokat, de – valamit mondhatott, védekezhetett. A magzat nem tud védekezni, csak egyet sikolt, teljesen kiszolgáltatott.

Esélytelen Európa talpra állása, amíg ezt a terhet magán hordozza. Csodálatos lengyel barátaink, akiknek hitéről példát vehetünk, nem bírták kezelni törvényileg a kérdés megoldását. A nők kirohantak tüntetni az abortusz mellett. Ennek óriási tanulsága, hogy nem lehet az abortuszt politikai kérdéssé tenni, nem lehet törvényileg betiltani.

Mit lehet tenni? Összefogni és tanítani. Mindenkinek tanítóvá, lelki gyógyítóvá kell válnia. Gyógyítani az abortusz után lévőket, tanítani az előtte levőket, akiket megkörnyékezhet mindez. Ehhez nagy anyagi erőforrás és mérhetetlen lelki erőforrás kell. Hogyan szerezhetjük meg ezt?

Ezzel elérkeztünk a lényeghez. Krisztus karácsonykor nemcsak a földre születik, hanem mindenkibe beleszületik. Ott van a nem hívőben, a muzulmánban, a buddhistában, a hinduban – mindenkiben ott van. Állandóan ott van! Nem csak a vasárnapi misén van ott! Nem csak az oltáriszentségben! Mindenkiben benne van, csak nem ismerjük fel. Nagy felfedezés, amikor felismerjük őt magunkban! Sok nagy felfedezés volt. Földrészek felfedezése, az elektromosságé, a C-vitaminé, és sorolhatnánk. Mekkora örömöt hoztak, csak fel kellett őket ismerni. Mindez semmi ahhoz képest, amikor felfedezzük, hogy bennünk él a megszületett Krisztus! Ezért annyira fontos az advent. Várjuk, hogy ő megszülessen bennünk. Mert mi történik akkor? Egy áramlásba kerülünk vele, és megérezzük, hogy csak egy Élet van. Hogy minden egybe tartozik! Hogy a mi életünk általa összekötődött az Isten örök életével, amelyben elhunyt szeretteink is élnek már. Hogy nincs két élet, csak egy van, őbenne. Megérezzük, hogy a mennyország köztünk van.

Az adventi készülődésben, mély imádságban, böjtben végre megismerhetjük valós énünket, ahol csupa jóság, csupa szeretet, csupa béke van. Most! Nem a múltban, nem a jövőben, hanem most van! És állandóan van, huszonnégy órán át, mindig. Csak kapcsolatban kell lenni a betlehemi gyermekkel, akinek az édesanyja igent mondott az életre. Gondoljunk erre, hogy ebben az adventben megélhessük életünk legnagyobb felfedezését, s az erőforrásunk lehessen legnehezebb élethelyzeteinkben is.