A Nyugat utáni világ

Régen látott bizonytalanság közepette kezdődik a müncheni fórum.

A II. világháború óta soha nem látott bizonytalanságban leledzik a világ. A Nyugat szép lassan elveszti vezető szerepét, társadalmai a saját problémáikra koncentrálva egyre inkább befelé fordulnak, a liberális világrend recseg-ropog, az inga az ellenkező irányba lendül ki, s a világra mind nagyobb hatással vannak a populista és a keménykezű vezetők. Ebben a helyzetben különösen nagy érdeklődés övezi az 53. alkalommal – A tények, a Nyugat és a rend utáni világ (Post truth, post west, post order) – mottóval összeülő müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferenciát. Mint Wolfgang Ischinger, a konferencia fő szervezője fogalmazott, a kelet–nyugati konfliktus vége óta egyetlen pillanatot sem tudunk felidézni, amikor olyan sok dolog kérdőjeleződött meg, mint most. Eljött a tények utáni politizálás ideje, az információs térben az érzelmek felülírják az igazságot.

A konferencia vitaindítója megerősíti a nyugati demokráciák és a nemzetközi szervezetek befolyásának gyengülését, és a globalizáció hasznát szintén élvező, ám azt sok tekintetben bíráló antiliberális erők előretörését. Önkritikusan megállapítja azt is, hogy a nyugati országok mértéket nem ismerve erőltették rá értékeiket másokra, kiváltva ezzel nemcsak a világ egy részének, de saját társadalmaik meghatározó hányadának tiltakozását is. A Nyugat megszűnt globális vezér lenni, a világpolitika döntései sokszor már nélküle születnek meg, a régi rend összeomlása ugyanakkor ijesztő bizonytalanságot hozott a világra. S hogy ez a helyzet ne fajuljon el, a nagy nemzetközi játékosoknak minél előbb le kell vonniuk a következtetéseket ebből a paradigmaváltásból. Ám – jegyzi meg a vitaindító szöveg – amíg az úgynevezett Nyugat gyengeségében hibát hibára halmoz, így a szíriai válság kapcsán évekig csak azt szajkózta, hogy annak nincs katonai megoldása, mások, adott esetben Oroszország és Törökország léptek, lépéskényszerbe hozva mindenkit. A világ állapotát tekintve sokan „geopolitikai recesszióként” írják le a mai helyzetet, amelyben még nyitott kérdés, hogy a nacionalizmus visszatérése előtt a liberális értékek II. világháború utáni kiteljesedése csak átmeneti volt-e.

Ebben a helyzetben mindenki érdeklődéssel várja az amerikai alelnök felszólalását, nem véletlenül hívták meg az európai fősodor szemében „fekete bárány” Orbán Viktort (aki a szervezők szerint részvételi szándékát lapzártánkig nem erősítette meg), s bizony, sokaknak eszébe jut Vlagyimir Putyin tíz évvel ezelőtt elhangzott híres müncheni beszéde, amely sok tekintetben előrevetítette a világ átalakulását és Oroszország felértékelődését. (Azóta nem vett részt a konferencián, Lavrov külügyminiszter képviseli Oroszországot.) Az akkori, sokakat megdöbbentő, új hidegháborút említő felszólalást többen egyenesen Churchillnek a hidegháború nyitányát jelentő fultoni beszédéhez hasonlították. Putyin a Szovjetunió szétesése után az első orosz vezető volt, aki egyértelműen kinyilvánította véleményét a világrendről. Keményen bírálta az egypólusú berendezkedést, az erő megalapozatlan és a nemzetközi jogot sértő alkalmazását, a NATO keleti terjeszkedését, az amerikai külpolitikát, s értésre adta Oroszország globális ambícióit, szerepének változását a világban. Nevezhetjük így ezt a szuverén orosz külpolitika programadó beszédének is. Az orosz elnök rámutatott a nyugati politikai rendszer gyenge pontjaira, s tíz év elteltével szavait sok tekintetben igazolta az idő. A világ s benne Oroszország helye, ezzel együtt a Moszkvához viszonyulás is radikálisan megváltozott.

Putyin legélesebben az Amerika dominanciájára épülő egypólusú világrendet kritizálta. Elfogadhatatlannak és működésképtelennek nevezte. Azóta bebizonyosodott, hogy Amerika egyedül képtelen irányítani a világot. A világ feltörekvő pólusainak gazdasági potenciálja elkerülhetetlenül politikai befolyássá konvertálódik, s ez erősíti a világ többpólusúvá válásának tendenciáit – fogalmazott Putyin, s mára látjuk, hogy az új erőközpontokkal, Kínával, Indiával vagy Oroszországgal komolyan számolni kell. Senki nem vitatja ma már az agresszív amerikai külpolitika kudarcát. Trump is azt vallja, hogy Amerika nem lehet felelős az egész világért. Putyin szavait a terrorizmus globális fenyegetéséről sajnálatosan igazolta az Iszlám Állam megjelenése, de jól látta azt is, hogy a NATO keleti terjeszkedése nem fog leállni. Erre volt válasz a grúziai, majd az ukrán konfliktus, s a Krím elcsatolása.

A müncheni beszéd magyarázat az elmúlt évtized kérdéseire. Putyin nemcsak a világban zajló átalakulásokat érezte meg, de azt is megértette, hogy a játékszabályokat felrúgók ebben az átmenetben sokat nyerhetnek. Oroszország felhagyott a nemzetközi jog folyamatos amerikai megsértésének és a határaihoz közeledő NATO bírálatával, 2014-ben figyelmen kívül hagyta a régi játékszabályokat, s lépett. Erre jöttek válaszul a szankciók, ám már ez sem változtathat Moszkva megnövekedett befolyásán.