Elkoptatás mesterfokon

Mint minden nagy szervezetben, a Fidesz felső szintjein is jelen van a rivalizálás.

Orbán Viktor ereje nem pusztán olyan, számunkra látható tényezőkön nyugszik, mint a Fidesz népszerűsége, politikusi karizmája, a politikájának ideológiai alátámasztása, a párt aktivistahálózata. Létezik egy a politikának a közvélemény számára zártabb területe: a kormánypárton/kormányoldalon lévő belső hatalmi harcok, azokon belül is a kormányfő-pártelnöknek az a célja, hogy senki se erősödjön meg a Fidesz hatalmi gépezetében annyira, hogy komoly veszélyt jelentsen pozíciójára. A továbbiakban felvázolom, hogyan semlegesíti Orbán a potenciális trónkövetelőket. Mert kétségünk ne legyen: mint minden nagy szervezetben, a Fidesz felső szintjein is jelen van a rivalizálás, olyannyira, hogy érzésem szerint akadnak olyan fideszes politikusok, akik ugrásra készen várnak Orbán végzetes meggyengülésére és bukására.

A miniszterelnök párton belüli domináns szerepe meglehetősen tagolt szervezeti kereteken belül megy végbe. Ez azt jelenti, hogy bár a Fidesz erősen hierarchikus szervezet, és a tagságnak nem sok szava van a párt fontos döntéseiben (nincs például pártszavazásra lehetőség), de a pártelnök korántsem dönthet mindenben. A Fideszben több testületnek is jelentékeny szerepe van, amelyek adott esetben, hatáskörüket felhasználva kitermelhetnék a párton belüli ellenzéket.

Kezdjük rögtön az országos elnökséggel, amelynek hatásköre jelentősnek mondható. Az elnökség jogosult egyebek között a párt folyamatos tevékenységének, külkapcsolatainak irányítására, a párt vagyonának kezelésére, a tulajdonosi jogok gyakorlására. A pártigazgató felett az elnök csak részben gyakorolja a munkáltatói jogokat, kinevezni és felmenteni már nem ő, hanem az elnökség jogosult. Kár, hogy mostanában nem szivárognak ki izgalmas belső információk a Fidesz elnökségi üléséről, pedig akkor esetleg kiderülne, hogy olykor előfordulnak belső villongások a vezetők között. Még a második Orbán-kormány idején lábra kaptak olyan sajtóértesülések, miszerint Kövér László éppen a Fidesz elnökségi üléseit használta fel arra, hogy kritizáljon szerinte negatív folyamatokat, hibás személyi döntéseket (Schmitt Pál köztársasági elnökké választását állítólag ellenezte, mert alkalmatlannak tartotta őt a tisztségre). A Fidesz elnöksége legutóbb Áder János újbóli köztársasági elnökké jelölése kapcsán fordult elő a hírekben, de amúgy nagy a csend e testület körül. Lehet, hogy nem is szokott mostanában rendszeresen ülésezni?

A párt választmányáról meg semmit sem lehet hallani, pedig az elnöke Kövér László. Ha például itt megerősödnének a pártelnökkel szembeni erők, a választmány komoly fejfájást okozhatna neki. Ez a testület összehívja a kongresszust, dönt a képviselőjelöltekről (igaz, a jelöltek előzetes kiválasztása folyamatában a pártelnök kiemelt jogot kap), dönt a tagdíjak felhasználásáról, egyetértési joga van a koalíciós megállapodás megkötésekor. A párt elnöksége és választmánya a jogköreit tekintve tehát elvileg alkalmas arra, hogy valamiféle ellensúlyt képezzen. Ez még akkor is így van, ha az alapszabály az egyszemélyi vezetőknek viszonylag tág mozgásteret ad, de korántsem korlátlant. Ezért nem pusztán szervezeti, hanem hatalmi kérdés is, hogy érdemben működnek-e a párt testületei, vagy nem töltik be funkcióikat, és így eleve alkalmatlanok a párt vezetőjének ellenőrzésére.

De bármit is írjon a szabályzat, a politikai realitás jelenleg az, hogy Orbán Viktoron kívül nem látszik olyan fideszes politikus, aki ennyi szavazót tudna a párthoz kötni. Ez kulcskérdés, mert a Fidesz elsősorban a jelenlegi választói támogatottságának (a választások megnyerése képességének) köszönhetően van hat és fél éve kormányon, és így a párt számos pozíciót tudott biztosítani, elintézni a hatalomhoz hűeknek: kormánybiztosi, kormánymegbízotti, járási hivatalvezetői, osztályvezetői állásokat. Amíg viszonylag jól megy a kormány szekere, e személyek támogatására – akár a párton belül is – lehet számítani. Ezt a hatalmi technikát persze nem Orbán Viktor találta ki (a 15 évig miniszterelnökösködő Tisza Kálmán is gyakorolta), s ezzel sokak hűségét meg lehet vásárolni.

Van azonban egy körmönfontabb módszer az esetleges belső ellenzék leszerelésére. Ez pedig a párton, kormányon belüli „erős emberek” fokozatos elkoptatása. Figyeljük csak meg, hogy előbb-utóbb kikerülnek vagy távolabbra kerülnek Orbán környezetéből a közeli munkatársak. Először a Fidesz hőskorszakának tagjai (Áder János, Deutsch Tamás, Szájer József), majd az első Orbán-kormány időszakának egyes fontos személyiségei (Stumpf István) jártak így, de a második Orbán-kormányból is találunk olyan politikust, aki a 2000-es évek második felében a pártelnök tanácsadója, majd egyik fontos minisztere lett, hogy aztán 2014-től Brüsszelbe kerüljön (Navracsics Tibor uniós biztos).

Mostanság pozícióik nyomán Lázár János és Rogán Antal fordulnak meg viszonylag gyakrabban a miniszterelnök közelében a kormányzaton belül. Mindkettőjük lehetséges trónkövetelőnek számított korábban – ám ma már nehéz róluk elképzelni, hogy komolyan veszélyeztethetnék a miniszterelnök pozícióit, aki tudatosan elkoptatta őket, így ma már a közéletnek nem túl rokonszenves figurái. Pedig eleinte mindketten tehetséges, fiatal politikusnak számítottak a 2000-es évek elején, a pártelnök magához is emelte őket: Rogánt már az első Orbán-kormány idején foglalkoztatta, Lázárt meg váratlanul frakcióvezetővé választatta 2010-ben, holott addig ő elsősorban hódmezővásárhelyi polgármesterként volt ismert. Egyikük sem tudott ellenállni a magasabb pozícióknak, az országos rivaldafénynek, és egy ideig összességében őket látszott igazolni az idő. A 2014-es netadós tüntetések idején, ahogy kicsit megbillent a Fidesz támogatottsága, úgy felröppent a spekuláció Lázár és más fideszes politikusok esetleges miniszterelnökségéről. Csakhogy a miniszterelnök tudatosan olyan pozíciókba helyezte őket (frakcióvezető volt Rogán és Lázár egyaránt, majd miniszter), amelyekben nemcsak a napi aktuálpolitika vitte őket konfliktusokba, időnként népszerűtlen döntések vállalásába, hanem olyan állásokba tette ezt a két politikust, amelyekkel nemcsak nagy befolyást, de sok pénzt lehet szerezni, például szívességek révén – legalábbis erős a kísértés erre. Lázár és Rogán is nem egy ízben szereplője volt furcsa vagyonosodási ügyeknek és más botrányoknak, vagyis ha Orbán Viktor megint nehéz helyzetbe kerülne, Rogán és Lázár nem tudna fellépni „tiszta erőként”, akiket nem járattak le a kétes ügyek. Még az is lehetséges, a miniszterelnök előre számolt azzal, hogy ez a két politikus különböző ügyekben fogja megégetni magát – elvégre ismerte a képességüket, de a jellemüket, így a pénz iránti szeretetüket is.

És ez csak a legmagasabb szint, se vége, se hossza a különféle botrányhős fideszes politikusok listájának, akik sakkban tarthatók. Aki meg már végképp vállalhatatlannak és védhetetlennek tűnik a közvélemény előtt, azt félre lehet dobni (lásd Mengyi Roland ügyét).

Aki vezetőként így képes (el)bánni politikustársaival, az vélhetően meggyőződött arról, hogy a hatalmat nem szégyellni, hanem használni kell. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor a Fideszen belül eddig verhetetlennek bizonyult.