Ukrán rulett Minszk árnyékában

Magyarországnak fontos lenne szomszédunk gazdasági és politikai stabilizációja.

Csak remélni lehet, hogy ezzel Porosenko elnök is tisztában van, és az ukrán vezetés egyre élesedő hangneme részint belpolitikai célokat szolgál, részint a váratlan washingtoni kihívásnak próbál elébe menni. Bár az ukrán neonáci mozgalmak jelentőségét nem szabad túlbecsülni, kétségtelen, hogy folyamatos nyomás alatt tartják a kijevi vezetést. A minszki megállapodás része lenne a sokmilliós kelet-ukrajnai orosz kisebbség önkormányzatának kiépítése is. Jelenleg azonban az ukrán kormány ha akarná, sem tudná keresztülvinni az ehhez szükséges alkotmánymódosítást a parlamenten.

Bár Ukrajna nagy támogatói – Németország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság – mind szövetségi államok, az ukrán politikai közvélemény képtelen elfogadni Ukrajna szövetségi állammá alakítását. Sajnos az EU vezetésében nincs meg sem a szándék, sem az energia ahhoz, hogy az Ukrajnának adott rengeteg anyagi támogatással párhuzamosan megköveteljék tőle a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. Sőt, Kijevben újból napirendre került a nyelvtörvény szigorítása. Ez nemcsak a sokmilliós orosz közösséget, hanem a kárpátaljai magyarokat is sújtaná. A törvény szélsőséges esetben börtönnel is büntetné az ukrán nyelvvel szembeni „tiszteletlenséget”. Az efféle provokatív javaslat aligha növeli az Ukrajnához való visszatérés vágyát a zömében oroszok lakta Krímben és a Donbasz térségében. A kárpátaljai magyarok pedig joggal várnák el az anyaországi kormánytól és a magyarországi emberi jogi szervezetektől, hogy álljanak ki elemi jogaikért a szélsőséges ukrán nacionalizmussal szemben.

Ami Washingtont illeti, ma még senki sem tudja, hogyan alakul Donald Trump elnök Oroszország-politikája. Kijev mindenesetre láthatóan a Kelet-Ukrajna körüli feszültség növelésével próbálja meg kész helyzet elé állítani az új amerikai vezetést. Ez a taktika lehet sikeres, de visszafelé is elsülhet, ha Trump valóban komolyan gondolja az Oroszországgal való kiegyezést. A hetvenes évek eleje óta az Egyesült Államok belátta: Oroszország és Kína közül az egyikkel jóban kell lenni ahhoz, hogy a másikkal szemben kellő erőt tudjon érvényesíteni. Ha Trump komolyan gondolja Kína visszaszorítását, akkor a kelet-ukrajnai konfliktus miatt aligha taszítja el magától Moszkvát. Oroszország ugyanis – Kínával szemben – semmilyen gazdasági kihívást nem jelent Amerika számára.

Ukrajna a területét és lélekszámát tekintve a legnagyobb szomszédunk. Magyarországnak fontos lenne Ukrajna megerősödése, gazdasági és politikai stabilizációja. Sajnos az elmúlt esztendők ennek az ellenkezőjét mutatják. Az ukrán gazdaság alig tud megküzdeni a káosszal és a korrupcióval, a politikai közegben pedig egyre erősebb a nacionalizmus. De mivel Ukrajna önmagában erőtlen Oroszországgal szemben, az ukrán vezetés arra törekszik, hogy fokozza az EU és a NATO oroszellenes elszántságát. Ez ellentétes hazánk és Nyugat-Európa érdekeivel, hiszen biztonságunk, energiaellátásunk és kereskedelmünk egyaránt az Oroszországgal való partneri viszonyt javallaná. Ráadásul a populista politikusok előretörésével egyre nehezebb lesz a hollandoktól, a németektől vagy a franciáktól újabb áldozatokat követelni azért, hogy a zömében oroszok lakta Krím tartozzon ismét Ukrajnához.

Ráadásul hosszabb távon Ukrajnának is az Oroszországgal való megegyezés lenne az igazi érdeke. Tudom, hogy a magyar politikusoknak és az értelmiségnek kevés befolyása van a mostani ukrán elitre – pedig ezeréves államiságunk tapasztalatait érdemes lenne megosztanunk a huszonöt éve független Ukrajnával. Egy ország biztonsága a belső békéjén, a kisebbségeivel való jó bánásmódon és a szomszédos hatalmakhoz való viszonyán múlik. Ha egy relatíve kis ország a szomszédaival szemben távoli hatalmak jóindulatában reménykedik, könnyen csalatkozhat. Magyarország is vágyakozva tekintett Wilson elnök béketervére 1920-ban és az amerikai segítségre 1956-ban. Sajnos hiába.

Az oroszok és az ukránok ezer éve élnek együtt, és több millió ukrán állampolgár nem is tudja élesen elválasztani magában az orosz anyanyelvet és az ukrán tudatot. A nacionalista szenvedély szítása jól jöhet a moszkvai és a kijevi nacionalistáknak, örömet szerezhet egyes NATO-vezetőknek is, de az ukrán nemzetnek csak árt. Bizony érdemes lenne Kijevben (és persze Moszkvában is) megfogadni a német nagykövet tanácsát: a béke érdekében mindkét félnek engedményeket kell tennie. Az ukrán–orosz konfliktusban az általa emlegetett „száz százalékot” egyik fél sem tudja megszerezni. Ukrajna esélyei erre még romlottak is a Trump-elnökséggel és az EU kifáradásával. Ukrajnának nem az a barátja, aki kardcsörtetésre buzdítja, hanem aki a konfliktus megegyezéses rendezésére beszéli rá.