A Fidesz-jelenség elmúlt harminc éve

Világosan kirajzolódik: a Fidesz politikai útját, felemelkedését egy „akarati” kérdés döntötte el.

A racionális megközelítés szempontjából a magyar demokrácia fundamentális értéke a liberális demokrácia intézményrendszerének és értékének védelmezése, ám a jobboldal felfogása egészen más. A hazai elemzők túlnyomó többsége a „másság” értelmezése helyett a liberális demokráciától való eltávolodást tekinti végső magyarázatnak, ezt rögzítve megállapítja a Fidesz populizmusát, majd az általa kialakított új rendszer kapcsán a rezsim autokratikus vagy ahhoz közeli jellegét. Ez azonban nem egzakt értelmezés. Ha másért nem, azért, mert nem veszi tekintetbe a kölcsönhatásokat és a dinamikát. 

Ami a rendszerváltás idején (egyebek között a Fidesz politikai tapasztalatlansága és általában a politikai aktorok járatlansága miatt) nem volt egyértelmű, az az, hogy milyen a Fidesz demokráciaértelmezése. Az átmenet idején a demokrácia fogalma volt az uralkodó (ahogy a nemzetállamé is). Később megjelent önálló pólusként a liberális demokrácia (a nemzetállammal szemben pedig a globalizáció). A Fidesz változása mögött tehát észlelnünk kell a helyzet, az induló állapot változását is. Ha a demokráciát nem fix állapotnak tekintjük, hanem folyamatnak, ebből az következik, hogy a politikai aktorok mindegyikének reagálnia kellett a részben általuk, részben a külső környezet által kreált változásokra.

Ma már világos, hogy a Fidesz a népszuverenitás, a demokrácia oldalán áll, és országátalakító tevékenysége mindenekelőtt arra irányul, hogy ezt az elemet erősítse. Akár a másik alkotóelem, a liberalizmus rovására. Ugyanakkor a Fidesztől függetlenül is reálisan fönnáll a lehetőség, hogy a két alkotóelem szétválik, és a pártpolitika ezek alapján tagolódik újra. Ennek oka a korábbi egységet biztosító nemzetállami stabilitás helyébe lépő globális keretrendszer. Ritkábban beszélünk róla, de a második világháború utáni demokratizálódás fontos összetevője az, amit a szakirodalom a nemzet- vagy az államépítés kifejezésekkel aposztrofál. Liberalizmus és demokrácia sokáig nemzetállami keretek között alkothatott harmonikus egységet. A „negyedik típusú” 1989–1990-es demokratizálódás már nem feltétlenül a nemzetépítéssel, inkább a nemzetállami szuverenitás csökkenésével és a globális struktúrák erősödésével fonódott össze.

E változások miatt napjaink egyik legújszerűbb és legizgalmasabb kihívásaként a globalizáció nemzetállamokra gyakorolt hatásainak következtében az alkotóelemek egymás ellen is fordulhatnak. Természetesen nem mindenütt, és nem egyforma hevességgel. Abban a Nyugat-Európában, ahol a nemzetállami fejlődésnek hosszú és zavartalan kifutása volt, és a globalizáció erre építkezett, alig van valószínűsége annak, hogy a liberális demokráciák másfajta demokráciákká alakuljanak át. Ott ellenben, ahol a globális folyamatokba való bekapcsolódást megelőzően a nemzetállami struktúrák nem voltak eléggé fejlettek, ennek hiánya érezteti hatását a demokratizálódás idején, hátrányára van az új demokrácia stabilizálódásának.

A Fidesz tehát a demokráciára és a nemzetállamra, a baloldali-liberális ellenzék inkább a liberalizmusra és a globalizációra helyezi a hangsúlyt. Korábban szervesen összetartozónak tűnő értékek kerültek így szembe egymással. 

A Fidesz ráadásul támaszkodni tud történelmi faktorokra, folytonosságokra is. Azt is mondhatnánk: az egész Fidesz-projekt újraformálódásának, elmozdulásának hátterében a történelem–jelen viszonyrendszerben bekövetkező változás áll. Ha szemügyre vesszük a magyar rendszerváltás korai folyamatát, megállapíthatjuk, hogy arra a történelemmel való szembefordulás nyomta rá a bélyegét.

Ez nem magyar specifikum. Más országok demokratizálódásában – például az 1970-es évek közepén bekövetkező spanyolországiban – is hasonló módon szorult vissza a történelem, hogy később nagy erővel térjen vissza. Magyarországon a történelem másfél évtizedes tetszhalál után, a 2000-es évek közepén kezd újra megjelenni a politikai hivatkozásokon túl a politikai gyakorlat szintjén is. A Fidesz 2010-es, kétharmados társadalmi beágyazódása a társadalmi igények alulról történő megfogalmazásának is betudható. Tegyük hozzá: ebben a tekintetben a párt hatalmas utat járt be, hiszen az 1990-es években társadalmi beágyazódása még elenyésző volt. Itt is születik egy „akarati” döntés: ezt a hiányzó beágyazódást meg kell teremteni. Bármit gondolunk is ennek módjáról és következményeiről: megteremtették.

Ahhoz, hogy a Fidesz képes legyen egy ilyen szerepre, az is kellett, hogy az 1990 utáni sikeres demokratizálódás megrekedjen, ne forduljon át sikeres stabilizálódásba. Az egész demokratizálási projekt azon az axiómán nyugodott, hogy a demokratikus intézményeket nem csupán létrehozzák, meg is szilárdítják. Az 1990-es évek végéig úgy tűnt, ez sikerül, de a 2000-es évtized már az intézményes normák lazulását és a demokratikus rendszerbe vetett hit csökkenését hozza. 

A történelem e „váratlan” visszatérését a baloldali-liberális oldal sem akkor, sem az óta nem a súlyának, jelentőségének megfelelően kezeli. Mondhatni: hadakozik ellene. Pontosan úgy viselkedik, mint a mainstream elemzők, akik nem tekintenek túl a jelenen, elemzéseikbe nem vonják be a történelmi folyamatokat. A Fidesz viszont a 2010-ben meghirdetett „új politikáját” már erre a trendfordulóra alapozta. A történelem visszatérése nem „normális” kormányváltást, hanem „rendszerváltást” vont maga után. De azt is látni kell, hogy az ilyen radikális változást (a kormánypolitika több ciklusra érvényes stabilizálását) a közönség először az MSZP-től várta 2006-ban.

A 2000-es években kialakuló trendváltás nélkül a Fidesz Európa-politikája sem lenne érthető. A változásról tudomást sem véve a baloldali-liberális pártok és kormányok Európát és az Európai Uniót olyan fix pontoknak tekintették, amelyekhez a magyar kormányoknak pusztán csak alkalmazkodniuk kell – emlékeztetve a régi elméletre, miszerint a „periféria” országainak ugyanazt az utat kell bejárniuk, amelyet a „centrum” országai bejártak.

Úgy tűnik, a baloldali-liberális oldalt kevéssé izgatja a „változó” Európa, és nemigen van mondanivalója a válságáról. A válság számukra nem igazán megismerendő és tanulmányozandó. Nem úgy a jobboldalnak, amely egyrészt nem tekinti fixnek az európai intézményeket, másrészt élénken reagál azok „demokratikus deficitjére”. Mindez megint csak nem váratlan fejlemény, hanem a jobboldal „nemzeti” alapállásából vezethető le. Váratlansága abból fakad, hogy bár a nemzeti gondolat a rendszerváltás idején is jelen volt az akkori jobboldal, az MDF retorikájában, tartalma és jellege nagymértékben tisztázatlan maradt. Mára viszont egyértelmű – éppen a Fidesz jobboldali ténykedésének következtében –: a mai magyar jobboldaltól nem áll távol, hogy Európát ugyanolyan „közjogi” entitásnak kezelje, mint a Magyarország sorsát korábban meghatározó birodalmakat. A magyar jobboldal azokkal a történelmi pártokkal és irányzatokkal rokon, amelyek mindig konfliktusosnak tekintették a „külső hatalmakkal” való együttélést. Ennyiben az Osztrák–Magyar Monarchia vagy a szovjet birodalom után az EU-ra is ezt a nézőpontot alkalmazzák.

A konfliktusban a Fidesz azt a közönséget mondhatja magáénak, amelynek számára élesen szemben állnak egymással a nemzeti érdekek és a „külső” hatalmak szempontjai. A mai magyar jobboldal tehát a jelenlegi külpolitikai konstellációt – a baloldali-liberális oldaltól eltérően – a történelmi tradíciók és tapasztalatok felől nézi, és roppant érzékeny hazánk nemzeti szuverenitására. Ebből ered, hogy Brüsszelt szinte ugyanolyan „közjogi” entitásnak tekinti, mint a korábbi központokat, és „szabadságharcokat” hirdet. Az ellen a központ és status quo ellen, amely szerinte szinte mozdíthatatlan – és amely „elnyomja” Magyarországot.

Bármit gondolunk róla tehát: a Fidesz „történelmi” képződmény. Ezért nem (nagyon) fog rajta a jelen. 

(A L’Harmattan Kiadó gondozásában jelenik meg a Méltányosság Politikaelemző Központ: A történelem fortélya. Magyar demokrácia az átmenettől napjainkig című kötete. A cikk a szerző e kötetbeli hosszabb tanulmányának a Magyar Nemzet számára átdolgozott változata. A könyvet szerda este 18 órakor mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.)