Egy RON hány HUF?

Könnyedén nyerhetné a választást a párt, amely meg tudná győzni a hitelkárosultakat.

Történjen bármi a világban, úgy tűnik, kapcsolatunk román barátainkkal szoros és intenzív. Ezer év Erdélyben, száz év Romániában, ahogy Jeszenszky Géza oly szépen megfogalmazta a minap a Magyar Nemzetben. Meg ilyenek. Ha csak az elmúlt heteket nézzük is. Beszól egy csúnyát a tudós kolléga, aztán kötelességből elnézést kér, de a helyzet ettől még erősen freudi: félárbócon lógnak a székelyek. Megint összefutottunk fociban, ezúttal a Nemzetek Ligája elnevezésű matematikai fejtörő kapcsán. Nem kerültünk ugyan egy csoportba, az első meccsünket viszont ismét zárt kapuk mögött játszhatjuk, mivel legutóbbi találkozásunkkor szokás szerint konkoly került a jó szomszédság tiszta búzájába.

A legszebb talán mégis a román nő története, akinek 2015-ben a fejére zuhant egy könyvespolc, és azóta imádja a magyarokat. Még különösebb metamorfózis történt: magyarrá változott. Csíki sörrel tolja a kürtőskalácsot, kedvenc verse a Szózat, megtanulta a nyelvünket, és leghőbb vágya, hogy egyszer magyar állampolgár lehessen. Hogy mindebben mekkora szerepet játszott, hogy lábadozása során Zámbó Jimmyt hallgatott, egyelőre tisztázatlan, de a dolog spirituális része így is érzékelhető. Ez nem holmi tétova közeledési vagy megbékélési kísérlet, ez megvilágosodás a javából. Maga a zen. Mint amikor a mester váratlanul odasuhint egy tetőléccel az elkalandozó tanítványnak. A továbbhaladáshoz kulcsfontosságú lépés lenne, hogy megtudjuk, pontosan mely kötetek zuhantak a hölgy koponyájára, és okozták a drámai változást a gondolkodásában. Nem mindegy, hogy Hesse, vagy Móricz.

Sajnos azonban komoly különbségek is kimutathatók a két nép jelenkori mentális állapotában. Annak a szövegnek, hogy a puliszka nem robban, már jó ideje meszeltek. Romániában dugig vannak a börtönök korrupt járási és megyei elvtársakkal, államtitkárokkal, miniszterekkel, és ha a parlament egy törvényjavaslattal éppen hülyének nézné az istenadta népet, százezrek vonulnak az utcára. Ennek megfelelően a politikusok egyre ritkábban vetemednek hülyének nézésre.

Nézzük például a devizahitelesek ügyét! A szenátus már 2016-ban egyhangúlag elfogadta a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a bankok eredeti, felvételkori árfolyamon kötelesek visszaváltani a svájcifrank-alapú hiteleket. Ez nem átverés, hanem valódi, komoly segítség az árokparton-útszélen hagyott, átvert tízezreknek. A Román Nemzeti Bank természetesen többször megpróbálta lebeszélni a honatyákat a jogszabály elfogadásáról, sikertelenül. Hogy nálunk minden ígéret ellenére mi történik, azt látjuk. A hatalom részéről mélységes cinizmus és semmi szégyenérzet, az utcákon pedig néha feltűnik pár kisemmizett, házilag barkácsolt táblákkal, a fásult társadalom legteljesebb közönyétől kísérve, a szolidaritás jelei nélkül. Holott. Könnyedén nyerné a közelgő választást az a párt, amelyik képes lenne meggyőzni a károsultakat arról, hogy szavazataikkal őt támogassák. Ez persze ennyi hazugság és átverés után nehéz meló, de korántsem lehetetlen. Mivel különböző becslések szerint félmillió-kétmillió emberről lenne szó.

Egyelőre úgy tűnik, a Jobbiknak és az LMP-nek van értelmes és tisztességes stratégiája. Mindkét párt a felvételkori árfolyamon számolná újra a forintosításokat. A Jobbik a költségeket részben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizaátváltáson keletkezett vagyonából fedezné, a fennmaradó részt a hitelt nyújtó bankoktól szedné össze. Ezenkívül átnézné a közjegyzői, a végrehajtói és a pénzügyi rendszer visszásságait. Az LMP a szükséges több ezer milliárd forintnyi összeget a jegybanki alapítványokba kimentett pénzekből fedezné, valamint megvizsgálná, mi lett a sorsa az MNB-nél felhalmozódott 800-900 milliárdnyi árfolyamnyereségnek, és ezt az összeget is bevonná a kártalanításba. A Jobbikhoz hasonlóan a további összegeket a bankoktól gyűjtené be. Megvizsgálnák a közjegyzők felelősségét, az MNB-ét és a bankfelügyeletét, meg még azt is, hogy vajon miért születtek a bírákat a hitelesek ellen hangoló bírósági vezetői állásfoglalások.

A többi párt részéről vagy néma csend, vagy további maszatolások felvázolása. Így a kérdés ugyanaz marad, mint a hatvanas években: mondd, te kit választanál? Az el nem hanyagolható különbség annyi, hogy most lehet választani. És társadalmi szolidaritás híján minden marad a régiben. Mert senki ne gondolja egy pillanatig se, hogy mindez csak a hitelesek problémája. Tényleg mindenkire sor kerülhet, ha nincs erős érdekvédelem, és nem állnak mellé tömegek. (Ajánlott film: Ken Loach: Én, Daniel Blake.) Utólag nyafogni nem ér.

Az Adóskamara előállt a 12 ponttal, március 11-én délután két órakor tüntetés lesz a budapesti Szabadság téren, a Bankcenter előtt. Itt az idő. Vigyázó szemeket Bukarestre. Oszt bună ziua.