Hallgass a szívedre!

Hogy a Fidesz mit tanult a baloldal csúfságából, a Tiborcz-, a Mészáros-, a Habony- és a Rogán-ügyek mutatják.

Szentségtörés vagy sem: éppúgy libabőrös leszek, ha meghallom valahol a svéd Roxette együttes Hallgass a szívedre! (Listen to Your Heart) című dalát, mint amikor felcsendül a Himnusz vagy a Szózat. A rendszerváltoztató korosztályok számára a Fidesznek a dal címéből átvett 1990-es kampánya – attól függetlenül, hogy ki hova, melyik egykori ellenzéki pártra szavazott – egybeforrt a magyar szabadság érzésével. Kár, hogy vége, ennyi volt, ma már csak nosztalgia, legfeljebb időnként meghallgathatjuk a YouTube-on. Megtehetjük ezt a nyolcvanas évek végén kazettákról agyonjátszott Mocskos időkkel az Európa Kiadótól is, ha már nosztalgiázunk.

A Fidesz mai, az ellenzéket, a kritikus sajtót legszívesebben elhallgattató, hamisságokra épülő, rágalmazó, lejárató, az embereket félelemben tartó, Magyarország valós kérdéseivel alig foglalkozó, annál inkább migránsozó és sorosozó politikája részben hatásos volt. Az irántuk táplált érzéseket sokunkban kiölte. A Fidesz elvesztette Fidesz jellegét. A szabadságunk – ha fenyegetve is – még megvan. Csak rajtunk múlik, hogy április 8. után is megmarad-e.

A megoldás egyszerű: el kell menni szavazni. Ezen a téren valóban a legjobb tanácsadó a szívünk. Hallgassunk tehát rá! Hallgathatnánk Orbán Viktor évértékelő beszédeire is. De ne a mostanira, azzal nem sokra megyünk. Hanem mondjuk a 2002-esre, amikor még kormányfőként arra szólított fel: „Fontos dolog következik az életünkben, ismét döntenünk kell. Annak érdekében, hogy ez a jövő közös jövő legyen, és senki ne maradhasson ki belőle, arra kérek mindenkit, hogy éljenek a jogukkal, és vegyenek részt a parlamenti választáson. Jöjjenek el szavazni, és hozzák el magukkal családjukat is. Higgyék el, egy vasárnap délelőtt megér négy évet!” Előzőleg a jelenlegi kormányfő emígy értékelte első kormányzását: „Önök azzal bíztak meg bennünket, hogy közös terveinket váltsuk valóra. ( ) Saját sorsunk bizonyította be mindenki számára: amiben a polgárok bíznak, az meg is valósul.”

Akkor még nem sejthettük, hogy semmi sem úgy valósul meg a következő évtizedekben, ahogy elképzeltük. Pedig bíztunk benne. De lépjünk tovább, szemezgessünk Orbán Viktor ellenzéki politikusként elmondott 2007-es évértékelőjéből is: „Kiderült az is, hogy a történelemből jól ismert jelenség is felütötte a fejét Magyarországon. A háttérből a nyílt színpadra lépett egy kiváltságos csoport, egy új arisztokrata klikk.”

Helyben vagyunk: az óra körbejár. Ahogy maga a fideszes vezető is élesen bírálta az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc klikkjét: „Megértettük, hogy a kapzsiság politikája vitte válságba az országot, a kapzsiság politikájának esett áldozatául először az MSZP, a régi baloldal, azután egész Magyarország. A kapzsiság politikája termelte ki az új arisztokráciát, amely a rendszerváltás során izmosodott meg, és most azért lépett a politika és a kormányzás nyílt színpadára, hogy újabb és újabb kiváltságokat szerezzen magának. Ma már a törvények felett állnak. Következmények nélkül vehetik semmibe a szabályokat. A felelősségre vonás kockázata nélkül tüntethetnek el százmilliárdokat. Ellenőrzés nélkül rendelkeznek az unióból érkező pénzek felett. Akadálytalanul használhatják hatalmi céljaikra a rendőrséget és a titkosszolgálatokat a demokrácia és a szabadság magyar hívei ellen.”

Tükörbe nézés, önvizsgálat és alázat – ami az akkori klikkvezetőkből teljesen hiányzott – ma is elejét vehetné egy 2006 utánihoz hasonló, további négy évig tartó szenvedésnek Magyarországon. Ugyanabban a beszédben Orbán Viktor meg is erősítette: „Az új többség nem tulajdona a polgári oldalnak, és ez fordítva is igaz. A polgári oldal inkább az új többség reménye. S ezt a reményt csak alázattal és szolgálattal lehet beteljesíteni.”

Itt az idő, hogy megfogadja a harmadik Orbán-kormány az egykori orbáni figyelmeztetést: „Nem kell félni az alázat szótól, kedves barátaim! Félni azoktól kell, akik egyik percben gőgösen kioktatnak, másokat megaláznak, és a következő percben ripacs módjára alázatoskodnak. Az igazi alázat azt jelenti, hogy a munka nem egyszerűen a magam részére kitalált tevékenység, hanem megbízatás. A megbízók dolga, hogy számonkérjék rajtunk a teljesítést. Aki tudja, hogy neki számot kell adnia, aki tudja, hogy megbízatása csak addig érvényes, amíg a megbízó fönntartja, abban van alázat a megbízó és a feladat iránt. Ez a fajta gondolkodás kiszorult a magyar államéletből. Ideje, hogy visszatérjen. A bizalmat és a reményt csak alázattal lehet megtartani. Ez az új többség kulcsa. Tanuljunk a baloldal csúfságából. Ha jön a kevélység, jön a szégyen is.”

Azt, hogy a Fidesz miket tanult a baloldal csúfságából, az Elios–Tiborcz-, a Mészáros-, a Habony- és a Rogán-ügyek mutatják.

A kevélység jött, a szégyen itt van. Kezdjük újra!