Nem billegő választókörzet a hódmezővásárhelyi. Maga a város, amely vasárnap polgármestert választott, szintén nem számít annak. A rendszerváltás óta csak a jobboldalnak termett itt babér. Tegnap sem billegett: a Fidesz jelöltjét, Hegedűs Zoltánt simán elverte független kihívója. A demokrácia ünnepe volt a választás: döntött a nép, és megtörtént a csoda. Persze ennek a csodának nem is volt olyan bonyolult a receptje. Miután a korábbi kormánypárti polgármester halála miatt időközi választást kellett kiírni, az ellenzék az egyetlen olyan stratégiát választotta, amely egy ilyen helyen a győzelem – akkor még – halvány reményével kecsegtetett. Pártjai beálltak egy köztiszteletben álló független jelölt mögé. Márki-Zay Péter azért is volt jó választás a komoly antikommunista hagyománnyal rendelkező alföldi városban, mert előélete, családi körülményei és a katolikus közösségben elfoglalt helye alkalmassá tették a Fideszből kiábrándultak megszólítására is.
Az elemzőkben volt némi bizonytalanság abban, hogy a polgármester személyéről szóló döntés tekinthető-e a közelgő parlamenti választás főpróbájának, s a történtekből lehet-e országosan is érvényes következtetéseket levonni. Nos, a kérdést a város polgárai hamar megválaszolták: már reggel látszott, hogy az ilyen típusú választásokon megszokottnál lényegesen nagyobb a szavazási kedv. A hatvan százalék feletti részvétel parlamenti választást idézett. Ami azt jelenti, hogy a hódmezővásárhelyiek üzenni akartak. A hatalomnak és az országnak.
Ez a választás más szempontból is főpróba volt: a kormánypárti kampánymódszerek tárházát, seregszemléjét „csodálhatta” meg nem csupán a helyi közösség. A Fidesz egész egyszerűen devianciaként kezeli az ellene irányuló, rá tényleges veszélyt jelentő politikai tevékenységet, ami egy többpártrendszerre épülő demokráciában különös, mondhatni deviáns jelenség. A brutális kampányban megkérdőjelezték Márki-Zay Péter hitét, tisztességét, hazugságokkal vádolták, bolondnak nevezték, a helyi nyilvánosságból lényegében kizárták, a szavait kiforgatták, egyesek a támogatóit is listázták, ráindítottak egy kamujelöltet, s a hatalmi pozícióval visszaélve a szavazatvásárlás eszközét is bevetették. Lehet persze erre azt mondani, hogy egy közszereplőnek, politikai tisztségre jelentkezőnek sokat el kell tűrnie, de ezt a fajta lejárató hadjáratot már nehéz másként, mint az egész társadalomnak szóló fenyegetésként értelmezni. És az üzenetet a hódmezővásárhelyiek megértették, a válaszuk pedig csattanós lett. Ha a hatalomban nincs önmérséklet, csak a választó parancsolhat megálljt a közéletet lealjasító politikának, a mecsettel, rovarevéssel riogató őrületnek.
A választási küzdelem helyi ízét Lázár János személye adta. Az eredmény befolyásolhatja a kancelláriaminiszter politikai jövőjét, amit ő is érzékelt, ezért is volt oly kíméletlen a küzdelem. Ráadásul az Elios-botrány és a különös kastélyügy eleve sebezhetővé tette a pártján belül is. A hírek szerint a parlamenti választás után a Fidesz győzelme esetén is – az eddig – stabil hátországának tekintett szűkebb pátriájába „vonulna vissza”.
Ami vasárnap történt, engem arra emlékeztet, amikor 2009-ben, egy évvel a kétharmados diadala előtt a Fidesz győzni tudott az addig szocialista fellegvárként számon tartott Pécsett. Ám tegyük világossá: az ellenzék nem nyerte meg, a Fidesz nem veszítette el az áprilisi választást Hódmezővásárhelyen. Mindkét oldalt mozgósíthatják a városban történtek, hiszen kiderült, valóban van tétje április 8-ának. A legfontosabb következmény az, hogy a küzdelem nyílttá vált, ami rég nem tapasztalt érzéssel, reménnyel töltheti el a kormányváltást akaró sokaságot. Oda a Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza. Nem igaz, hogy ne lenne leváltható az Orbán-kormány. Ehhez csupán annyi kell, hogy az abban érdekeltek menjenek el szavazni, az ellenzéki pártok pedig nőjenek fel a feladathoz. Van még rá néhány hetük.
