Evolúció 2.0: agyimplantátum

A XXI. században az ember már integrálódik egy információs-technológiai rendszerbe.

Budapest, 2015. április 13. Vizsgálatot végeznek az újonnan átadott, úgynevezett három teslás magnetomprizma típusú mágneses rezonanciás képalkotó berendezéssel (MRI) a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának (MTA TTK) új MRI-laboratóriumában 2015. április 13-án. A készülék révén élvonalbeli kutatási és fejlesztési feladatok megvalósítása válik lehetõvé az agyi képalkotás területén Magyarországon is. MTI Fotó: Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

Ez minőségileg egy teljesen új irány lesz a történelemben, hiszen az ember maga integrálódik egy információs-technológiai rendszerbe, nem pedig az emberhez idomulnak a „buta” eszközök, mint ahogyan eddig. Egyes becslések szerint akár 30-50 milliárd háztartási és személyes, fogyasztási célokat szolgáló digitális eszköz fog az internetre csatlakozni belátható időn belül. Ez pedig az emberi testbe ültethető implantátumok és egyéb, rehabilitációs célú eszközök egyre bővülő sokaságát sem hagy(hat)ja érintetlenül, ráadásul sok esetben ezek az integrált technológiák akár az eredetihez képest még hatékonyabbá is tehetik a pótolt testrészeket, képességeket, amelyek további etikai és morális kérdéseket vetnek fel nemcsak az egyén, hanem társadalmi, munkaerőpiaci mobilitás kapcsán is.

Sőt vannak arra utaló jelek, hogy fejlesztenek olyan, Musk által bemutatott agy–komputer interfészeket (brain–computer interface, BCI), amelyek célcsoportjai a számítógépes játékok használói és a médiafogyasztók. Ennek alapja az, hogy mind a szórakoztatóipar, mind pedig a közösségi érintkezés oly mértékben átalakult, és egyúttal az IT-cégek piaci kapitalizációja (értéke) is olyan történelmi csúcsokat döntöget, amelyek megkérdőjeleznek és felülvizsgálnak olyan társadalmi intézményeket, mint a (közvetett) választások vagy a tulajdonosokon és szerkesztőkön múló sajtószabadság, vagy éppenséggel a közoktatás.

Mivel a nemzetközi jog nem ismeri az emberi faj definícióját, mint ahogy a családét sem, és a technológiai innovációban élenjáró országok jó része eleve nem is csatlakozott a különböző, egyes humángenetikai és emberi jogi egyezményekhez és megállapodásokhoz, így ez a lehetőség nemcsak megnyitja, hanem gyakorlatilag egyenesen sejteti a Homo sa­piens conrectus eljövetelének lehetőségét, ráadásul számos egyéb kérdést is felvet, például az emberi test megváltoztatásában élen járó transznemű közösség céljait és jogainak elismerésével összefüggő következmények tekintetében. A technológia egyre kevésbe ismer határokat és ma még elképzelhetetlen perspektívákat is jelenthet. Mindez lehetetlen lenne? Lássuk, hogy mekkora különbségek lehetnek ember és ember között: ma is élnek halászó-gyűjtögető, lándzsával vadászó törzsek, méghozzá alacsony várható élettartammal, és az ő lemaradásuk a New York-i, okostelefonnal közlekedő és headsettel kommunikáló átlagemberhez képest már-már elképzelhetetlenül nagy.

Ezért ezt a jelenséget aszimmetrikus szingularitásként lehetne jelölni, amely az élet egyre több területén és az egyes társadalmi entitások között lesz egyre nyilvánvalóbb és problematikusabb, így különösen a termelékenység, az individualizált oktatás, a foglalkoztathatóság, valamint az aktív idősödés területén, ideértve a földrajzi megoszlás szerinti aszimmetriát is. Lehet, hogy néhány évtized múlva a mára visszatekintve azt fogjuk mondani, hogy 2012-től az emberiség tulajdonképpen egy globális civilizációs (evolúciós) válságba került, hiszen egyidejűleg több feloldhatatlan ellentmondás is feszíti világunkat, mert egyszerre következik be például a túlnépesedés és a termelékenység, valamint a kormányozhatóság drámai esése a világ egyik részén, míg ezzel pont ellentétes folyamatok zajlanak a másik felén.

Bár Teller Ede azt mondta, hogy „két paradoxon jobb, mint egy, mert lehet, hogy egy megoldást sugallnak”, a megoldás valamennyi opció nyitva hagyása és a saját társadalmi értékeink pontos beazonosítása, valamint ezek mentén a saját nemzeti célok kijelölése, amely nem kis feladat lesz előttünk.

A szerző miniszteri biztos, az ENSZ emberi jogi szakértője