A Momentum nagyképű, önmagát már miniszterelnöknek képzelő elnökének minapi fenyegető kijelentése felvázolta az általa propagandistáknak tartott újságírók szomorú jövőjét. Ez azért érdemel különös figyelmet, mert balliberális politikus szájából hangzott el. Fekete-Győr újságírókat tiltana el a foglalkozásuk gyakorlásától, míg tanítómestere, Gyurcsány Ferenc a neki nem tetsző színházi vezetőket tenné földönfutókká.
A balliberális oldal vezető politikusai nem viccelnek. Amennyiben hatalomra kerülnének, és beváltanák fenyegetésüket, a velük szimpatizáló orgánumok, újságíró- és jogvédő szervezetek cinkosan hallgatnának, vagy egy-két ejnye-bejnyével gyorsan napirendre térnének a történtek felett. Volt már erre példa a rendszerváltozás után.
Ki emlékszik az egykori, 1992 és 1995 közötti Pest Megyei Hírlapra (PMH)? Markáns hangvételű, nemzeti-keresztény arcéllel megáldott napilap volt – egyedüli az akkori megyei sajtópalettán. Ma már csak az idősebb újságolvasók emlékezetében él, de még köztük is akadnak, akik olykor összekeverik a kortárs Pesti Hírlappal. A PMH története azért kívánkozik ide, mert jó példája annak, hogyan viselkedik a balliberális politikai hatalom a neki nem tetsző sajtóval.
Ez esetben olyan napilapról van szó, amely a szocialista–szabaddemokrata kormányzat idején az egyetlen konzervatív-keresztény irányultságú megyei napilap volt az országban. Korábban az MSZP eladta a többit az Axel Springer német lapkiadó vállalatnak, illetve francia, osztrák és angol befektetőknek. Egyedül a Pest Megyei Hírlap nem került idegen kézre, s a szerkesztőségben − 1992 végétől − sikerült is végrehajtani a rendszerváltást.
Horn Gyula okosabb politikus volt, mint Gyurcsány és Fekete-Győr együttvéve. Hatalomra kerülése előtt nem fenyegette a neki nem tetsző jobboldali színészeket és újságírókat. Nem volt szüksége rá. Egyrészt azért, mert az írott és az elektronikus sajtó túlnyomó többsége a balliberális erők kezében volt, másrészt azért, mert ezek az erők a médiaháborúból is jól jöttek ki.