El is feledkeztem volna a történetről, ám nemrég ugyanebben az intézményben jártam, időszaki kiállításon. Délután fél öt körül érkeztünk, tudtuk, hogy sietnünk kell, a múzeum 6-kor zár. Tempósan vonultunk végig a termeken, de nem lehettünk elég fürgék: 17 óra 15 perckor megszólalt a hangosbemondó, azzal, hogy a felsőbb emeletek tereiből kezdjenek távozni a vendégek, mert a kiállítás hamarosan bezár. Így fejezték be a tájékoztatást: „Kérjük tisztelt látogatóinkat, hogy a múzeumi bizottság megjelenésekor legyenek szívesek elhagyni a kiállítótermeket.”
Ezután már szorongva szaladtunk helyiségről helyiségre, lesve, mikor tűnik fel a bizottság, amely majd távozásunk siettetése felől intézkedik. Közben a hangosbemondó időről időre megismételte a felszólítást. Végül 17 óra 40 körül szerencsésen leértünk a ruhatárhoz, ahol ideges teremőr fogadta a zilált kultúrafogyasztókat: maga már kivette a kabátját?!
Az 1980-as évek elején viccből indult szabadidő-zenekar, az A. E. Bizottság már a nevével is felhívta a figyelmet az akkori rendszer bornírtságára. Először csak Bizottság volt a nevük, az Albert Einsteinre utaló előtagot a szocialista lemeztársaság kifejezett óhajára biggyesztették elé. Az együttest hamar szétrobbantotta a tagok kreativitása, nem érte meg a rendszerváltozást. Nem úgy, mint bennünk szunnyadó bosszantó berögzültségeink, szorongásaink, bizottságaink.
