A túlértékelt Putyin

Washingtonban eltúlozzák a Kreml hatalmát, ezáltal az orosz elnökből óriást csinálnak.

A konkrét amerikai vád az, hogy Oroszországhoz köthető hekkerek behatoltak a demokrata párt országos központjának számítógéprendszereibe és John Podestának, Clinton kampányfőnökének e-fiókjába, ahonnan a pártvezetést és Clintont erősen kompromittáló információkat szivárogtattak ki a WikiLeaks nevű portál számára. Bizonyos washingtoni vélemények szerint ez elég lehetett ahhoz, hogy Trump – ha csak hajszállal is – győzzön a választás végső kimenetelét eldöntő olyan fontos államokban, mint Michigan, Wisconsin és Pennsylvania. Putyin közvetlen beavatkozását látják a dologban, akit már korábban is meggyanúsítottak azzal, hogy a digitális térben kiberháborúval akarja gyengíteni Oroszország nyugati ellenfeleinek demokratikus rendszerét (közte a választások tisztaságát), a NATO-t és az Európai Uniót. Ukrajna és Szíria ügyében az orosz elnök már megmutatta, hogy képes váratlan, a vakmerőség határát súroló lépésekre.

Washingtonban valóságos oroszellenes hisztéria alakult ki a Kremlnek a választási rendszerbe való állítólagos beavatkozásával kapcsolatban. (Korábban Pekinggel szemben volt hasonlóan nagy politikai felhajtás a katonai és ipari titkok illegális megszerzését célzó kínai kibertámadások miatt). Az „állítólagos” szót nem Putyin védelmében használom, akinek KGB-s múltjával kiválóan összevágnak a kiberháborús akciók. Ő maga mondta, hogy a hírszerző ügynök két dologgal foglalkozik: az ellenfél gyengéinek kitapintásával és információkkal.

Tény azonban, hogy eddig sem a Fehér Ház, sem a titkosszolgálati szervek semmilyen konkrét bizonyítékot nem produkáltak az orosz kiberbűnösségre vonatkozólag. Csupán célozgatások és gyanúsítások hangzottak el. A helyzet iróniája, hogy ennek ellenére sokan a Kremlt máris bűnösnek tekintik, olyannyira, hogy némely politikusok újabb oroszellenes szankciókat sürgetnek. A Washington Post minapi vezércikke szerint Oroszország „megkísérelte, hogy számítógépes hekkeléssel, hamis hírek terjesztésével, esetleg más módszerekkel aláássa az amerikai választási kampány integritását, és előidézze Clinton vereségét”. Ennyi egyelőre a „bizonyíték”. Nem meglepő, hogy ezzel nem mindenki elégedett. Obama elnök már elrendelt egy részletes vizsgálatot, amelynek eredményeit még hivatali ideje lejárta (január 20.) előtt az asztalára kell tenni. A szenátus is külön vizsgálat indítását tervezi az ügyben. Remélhetőleg ezek bizonyítékértékű adatokkal szolgálnak, de a kérdés túlpolitizáltsága és Washington erős oroszfóbiája miatt ebben senki nem lehet biztos.

Megszólalt a kérdésben Fiona Hill, a Brookings Institution igazgatója, az egyik legtekintélyesebb oroszszakértő, aki korábban a Nemzeti Hírszerzési Tanács alkalmazottja volt. Szerinte Washingtonban eltúlozzák a Kreml ambícióit, nagyobb hatalmat és befolyást tulajdonítanak neki, mint amivel valójában rendelkezik. Legfeljebb a bizonytalanság keltésére való törekvésről, nem pedig az elnökválasztás kimenetelének eldöntéséről lehet szó Moszkvával kapcsolatban. Hillhez hasonló szellemben nyilatkozott maga Putyin is: „Komolyan gondolja bárki, hogy Oroszország befolyásolni tudja, hogy az amerikai nép kit válasszon meg elnöknek? Talán az USA nem egy nagyhatalom, hanem banánköztársaság?” Trump tagadja a választásban való orosz érintettséget. „Bizonyítékok hiányában nem tudunk semmit. Lehet, hogy az oroszok voltak, lehet, hogy a kínaiak, vagy éppen valaki New Jersey-ből” – mondja. Nem meglepő módon, a másik oldalon Clinton és Podesta az elnökválasztás Trump javára történő orosz eltorzításáról beszélnek.

Több okból kifolyólag – főként a katonai kiadások növelése céljából – Washingtonban régi hagyománya van a szovjet/orosz „veszély” tudatos fölnagyításának. Például a CIA négy évtizeden keresztül túlbecsülte – olykor háromszorosan – a szovjet GDP-t. Daniel Patrick Moynihan, a néhai New York-i szenátor a CIA megszüntetését követelte az amerikai elnökök tudatos és sorozatos félrevezetése miatt. Egy évtizeddel a Szovjetunió teljes szétesése előtt a Pentagon egy jelentéktelen szovjet lézerprogramot hatalmas veszéllyé nagyított az amerikai csillagháborús program igazolásához, amely azután hozzájárult a Szovjetunió bedöntéséhez. Ma pedig az ímélbotrány okán „öt méter magas óriást csinálnak Putyinból” – Fiona Hill szavaival élve.

Mivel egyelőre semmi bizonyosat nem lehet tudni az orosz kiberbeavatkozás tényéről, méretéről és hatásáról, milyen alternatív elméletek jöhetnek még szóba a hekkelési botránnyal kapcsolatban? Az egyik magyarázat szerint a vesztes Clinton-kampánystáb még halványan pislákoló esélyt látott arra, hogy az „orosz kártya” kijátszásával, a választás integritásának kétségbe vonásával – „Trump Putyin bábja” – visszafordítsa a választást az elektori kollégiumon keresztül, kijátszva azt az érvet is, hogy 2,9 millióval több szavazattal a birtokában Clinton a választás tényleges politikai győztese. A The Washington Post nemrég közölte, hogy számos államban rendkívül erős politikai nyomással győzködték a republikánus elektorokat az átszavazásra. Az akció azonban nem volt sikeres, mert a december 19-én lebonyolított elektori szavazás 304:169 arányban véglegesen megerősítette Trump elnökségét. (Csupán elenyésző mértékű átszavazás történt.)

Egy másik magyarázat szerint az orosz hekkelés témájának magas politikai szinten tartása elsősorban Trump elnökségének delegitimálását és diszkreditálását célozza a titkosszolgálati szervek maximális bevonásával. Máris sikerült éket verni az új elnök és a CIA közé. Végül nem zárható ki az orosz fenyegetés vádja mögötti klasszikus mozgatórugó: a Trump-elnökség alatt várható nagyszabású fegyverkezési – közte titkosszolgálati – programok finanszírozásának igazolása. Ehhez mindig jól jöhet az ellenség erejének és fenyegető mivoltának eltúlzása. Márpedig Washingtonban – Trumpon kívül – szinte mindenki Putyin Oroszországát tekinti Amerika legfőbb ellenségének.

A szerző főtanácsadó, a Világbank volt vezető közgazdásza