Váratlanul érte az ország közvéleményét a jászberényi Electrolux gyár bezárása, különösen az ezzel járó mintegy nyolcszáz fő elbocsátásának bejelentése. Vajon ez trendfordulót jelent a versenyszféra ma már akuttá váló munkaerőhiányos helyzetében? Ennek az izgalmas fejleménynek járok most utána, s azt boncolgatom, hogy milyen folyamatok zajlanak a felzárkózó magyar gazdaságban, annak munkaerőpiacán.
A konkrét helyzet megfelelő kezelése kapcsán nincs miért aggódni, egyrészt mert a környéken van annyi foglalkoztatási lehetőség, amely kezeli a problémát, másrészt azért, mert a kormány részéről a Pénzügyminisztérium deklarálta, hogy figyelemmel követi az eseményeket.
Nincs fordulat a hazai munkaerőpiacon, a KSH legutóbbi adatai azt mutatják, hogy a versenyszférában (különösen a feldolgozóiparban) immár jó ideje csökken a munkaerőhiány. Annál inkább nem kell aggódnunk, mert szinte hetente kapunk hírt olyan multiberuházásokról, amelyek újonnan kialakított gyárkapacitásokat hoznak létre vagy meglévőket bővítenek úgy, hogy ezzel egyben munkahelyeket is teremtenek.
Ám a feldolgozóipar munkaerő-keresletének visszaesése mögött több dolog is meghúzódik. Egyrészt nyilvánvalóan hat a magyar iparra a külső kereslet (leginkább a német piac) csökkenése. Másrészt látni kell azt is, hogy a svéd cég is folyamatosan, nagy ütemben automatizál, melynek révén sokkal tőkeintenzívebb s kevesebb foglalkoztatással járó munkaszervezésre, illetve működésre áll át.
Az sem elhanyagolandó tényező, hogy az Electrolux az egyik első fecske volt a külföldi nagyberuházások köréből, s ez azt is jelenti, hogy az akkori gépek és munkakörülmények ma már nem versenyképesek, s ilyenkor egy multi az egész gyárat könnyen összecsomagolja, azaz megszünteti. Ezek könnyűszerkezetes építmények, s ha az állóeszközök már amortizálódtak, akkor nem nagy értékről kell lemondania.
Így e mögött a bezárási döntés mögött az első generációs beruházások veszélyezettsége húzódik. Ne felejtsük el azonban, hogy Magyarország újraiparosítása az elmúlt hat-nyolc évben kapott nagyobb lendületet, ezért a hazánkban lévő gyáregységek többnyire a legújabb, legmodernebb technológiát jelentik. Ezért a bezárások nálunk nem jellemzők, hanem inkább a cégek a fejlett országokban lévő régi kapacitásaik esetében – ezekről sokat olvashatunk, ha figyelemmel követjük az unióban zajló történéseket.
Az ipar júliusban két számjegyű növekedést produkált, ami egyértelműen bizonyítja, hogy nincs nagy baj. Ám nem árt a negatív hírekre, a kedvezőtlen tendenciákra is figyelni. Előre kell menekülni, ami ebben az esetben a gépberuházások, az automatizálások és digitális technológiák kiterjedtebb és hatékonyabb használatát jelenti. Ehhez azonban képzettebb, felkészültebb munkaerő szükséges. S persze intenzívebben kell támogatni a hazai vállalkozásokat (kkv-kat) azért is, mert a magyar gazdaság új korszakába lépett. Integrálódtunk a világpiacba, elértünk egy bizonyos fejlettséget, ám a továbblépéshez két szegmensben is komoly fejlődést kell produkálnunk.
Az egyik ilyen terület a hazai kkv-k versenyképessé tétele, a másik pedig a magyar multik kialakulásának, megerősítésének elérése. Kisvállalkozásaink jelentős része nem fejlődőképes, nem törekszik exportra. Ez különösen bizonyos ágazatokban gond, s a verseny erősödésével, a globalizáció fokozottabb megjelenésével a kkv-szektornak is sebességet kell váltani.
Ebben a kormány úgy tud segíteni, ha célzott uniós pályázatokat ír ki, ha monetáris politikája segítségével hozzáférhető hiteleket lehetővé téve ösztönzi a beruházásokat, de a kamara is sokat segíthetne az információáramlásban képzések, tanácsadások formájában, hiszen van erre infrastruktúrája. A kkv-ink fejlődése, megerősödése fokozza a versenyt, javítja a magyarok vállalkozókészségét, illetve bizonyos esetekben az importot is kiválthatja.
Ha körülnézünk a világban, akkor azt látjuk, hogy a fejlett országokban nemcsak a kkv-k prosperálnak, hanem hazai piacról kinőtt multikat is találunk. S ez még akár olyan országokban – például Ausztria – is igaz, melyek nem nagyobbak nálunk. Akkor lesz egészséges vállalati szerkezet Magyarországon, ha a középvállalkozásaink izmosabbak és számosabbak lesznek, illetve lesz legalább öt-tíz olyan nagyvállalatunk (jelenleg a Mol, a Richter és az OTP ilyen), amelyek nemzetközileg abszolút versenyképesek, s ezért nagyobb tőkeerejükkel előbb a visegrádiak körében, majd az unióban, s utána pedig a világban is képesek megjelenni.
Ez persze nagyon ágazatfüggő, hiszen például a Molnak és az OTP-nek olyan tőkeerős ágazatokban kell helytállnia, ahol már az uniós fokozottabb jelenlét is szinte bravúrnak mondható. Ezekben az esetekben viszonylag rövid idő alatt olyan versenyképességre van szükség ezen cégek részéről, amivel már meg tudnak állni a lábukon, illetve az kell, hogy tőkevonzók legyenek. (Ez utóbbi a terjeszkedéshez nagyon szükséges.)
A mai kormány politikájában látom azokat a jeleket, felismeréseket, amelyek mind a kkv-k, mind a magyar multik fontosságára vallanak. Ez stratégiai gondolkodásra vall. Mert a napi gondok kezelése és a válságállóság erősítése mellett szükség van hosszú távú építkezésre is. A munkaerőhiányra röviden visszatérve: ez a mai viszonyok közepette olyan, mint a testben vándorló fájdalom.
A versenyszférából most egyre inkább a közszférába tevődik át, vagyis az egészségügyben, az oktatásban, a tömegközlekedésben és a postai szolgáltatásoknál üti fel a fejét. Szép kihívás ennek a kezelése! De hát a gazdaságpolitika már csak ilyen. Folyamatosan munkát ad, s állandó megújulást igényel. Ezért szép.
A szerző közgazdász, főiskolai tanár
