Az orosz–atlanti ellentét újabb fejezete

A nyugati biztonságpolitikai szakértők körében rohamosan terjed egy friss elmélet.

32 476 fő folyamodott menedékjogért. 20 485-en érkeztek Irakból, 5214-en Afganisztánból. Ez a két legnagyobb csoport. Egyik államban sincsenek orosz csapatok. Szíriából 877 (!) fő kért menedékjogot. Ez kevesebb mint fele az 1981 főt kitevő szomáliai kontingensnek, és alig több, mint a 762 albán jelentkező. 2016. január 1-jétől február 29-ig az összlétszám 1878 fő, ebből 136 szír, 326 iraki, 167 indiai (!), 489 afgán.

Tehát Finnországba elsősorban irakiak és afgánok érkeznek. Aszad elnök „terve” nem működik. A két év alatt érkezett 35 000 fő pedig nehezen tudja „elárasztani” az országot. Az is látható, hogy a migrációs nyomás 2016 első két hónapjában enyhül. Tehát az FSZB „embercsempészeinek” ügyfélszáma csökken. Kínos. Jobban tennék, ha Soros Györgyhöz fordulnának az ügyben, akit szintén a migránsáradat szponzorálásával vádolnak. Ő talán sikeresebb. Csak az a gond, hogy a Soros-alapítványok ki vannak tiltva Oroszországból. Ha viszont az FSZB irakiakkal és afgánokkal akarja destabilizálni Finnországot, és ezáltal Európát, akkor nyilván nem jól hallották a német kancellár hívó szavát. Ő ugyanis szírek számára küldött meghívót. Az orosz medvének lehetett volna anynyi esze, hogy magukat szíreknek mondó „menekültek” ezreit dobja át, nemde? 877 szír ellenőrzése a mégoly túlterhelt finn hatóságoknak sem okozhat nagy gondot, pláne, ha pontosan tisztában vannak az orosz szándékokkal.

Ami Európa politikai destabilizálását illeti: a francia Nemzeti Front az évente kétszázezer befogadható bevándorló létszámát tízezerre akarja csökkenteni. Ha esetleg megnyerik a következő választást, hogyan fognak a migránsként pózoló orosz ügynökök beszivárogni? Vagy akkor már erre nem lesz szükség? Persze a Nemzeti Front politikailag „nem korrekt”. Sokan nem szeretik. De attól még Franciaország egyik meghatározó pártja.

E helyütt megjegyzendő, hogy a spanyol Podemos Irántól és Venezuelától kapott támogatást, a Jelcin-érában orosz politikusok amerikai pénzcsoportoktól, magyar konzervatív erők német alapítványoktól, a kubai ellenzék az amerikaiaktól, a lengyel Szolidaritás szintén tőlük, a magyar rendszerváltó pártok egyike-másika a Soros Alapítványtól – a sor a végtelenségig folytatható. Tehát ez sem orosz sajátosság. Inkább érdekérvényesítésnek nevezhetjük.

Külpolitikájában a Nemzeti Front egy francia– német–orosz hármas szövetség megalakítása mellett áll ki, a szuverén államok – beleértve Svájcot és Oroszországot is – részvételével létrehozandó páneurópai unió megalakításával egyidejűleg. Szerintük tehát Oroszország Európa integráns része. A NATO-ról e helyütt nem esik szó. Szó esik viszont arról, hogy francia vállalatoknak fokozniuk kellene afrikai befektetéseiket, a növekvő kínai, indiai és latin-amerikai jelenlétet. Egyik ötlet sem tűnik ördögtől valónak, különösen az afrikai. Ez ugyanis a probléma helyszínen történő kezelését jelentené, ezzel lehet a migráció okait megszüntetni hosszabb távon. Mert a valódi okok nem Soros György működésében keresendők, hanem abban, hogy ma Irak és Afganisztán élhetetlen. S ez sok afrikai országra is érvényes.

Marine Le Pen pártja ugyanakkor globalizációellenes, és késztetést érez alternatíva felmutatására. Ez szuverén államok együttműködésén alapul, volt már ilyen a történelemben. Érthető, hogy Oroszország ezt támogatja. Számára ugyanis egy neokon/neolib vezetésű, az orosz érdekeket semmibe vevő európai modell hátrányos, mert Oroszországot nem egyenrangú, hanem alárendelt félként kezeli a nemzetközi kapcsolatokban. Oroszország viszont biztosan nem ért egyet a Nemzeti Fronttal a schengeni zóna felszámolásában és a gazdasági dezintegrációban. Ez a folyamat ugyanis megnehezítené az orosz nyersanyagok és energiahordozók eladását európai piacokon, és befektetéseik ellehetetlenülésével járna. (Aki azt gondolja, hogy az oroszok szeretnek sok kis partnerrel üzletelni, tévednek. A magyar cégek orosz piaci kudarcainak egyik fő oka, hogy nem tudnak komolyabb mennyiséget folyamatosan jó minőségben szállítani.)

Nem vitatható, hogy Oroszország és az atlantista irányvonalat követő NATO-országok között komoly küzdelem zajlik. Ez a konfliktus a kijevi Majdanon bekövetkezett események hatására lépett új, intenzívebb szakaszába. Mindkét fél átértékelte a másikról alkotott elképzeléseit, és újnak ható eszköztárat vetett be. Így aztán a szó klasszikus értelmében egyik félnek sincs „igaza”, és egyik sem „hibás” valamiben.

A szerző közgazdász