Értekezés a vadászatról 2. rész

Az eltelt tíz évben jelentősen nőtt a hazai nagyvadállomány és a terítékre került vadak száma.

Barcs, 2018. szeptember 29. Gímszarvas bika (Cervus elaphus) fut dagonyázás után szarvasbõgés idején a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészetének területén 2018. szeptember 18-án. MTI Fotó: Kovács Attila Fotó: Kovács Attila

Jómagam hatéves koromban határoztam el, hogy vadász leszek, ebben a fő bűnös Kittenberger Kálmán éppúgy, mint Fekete István vagy éppen Karl May, vagyis gyermekkorom első olvasmányai. Ehhez képest ötven is elmúltam, amikor letettem a vadászvizsgámat, s azóta szenvedélyesen vadászom, többek között Semjén Zsolttal, aki első gimnazista korunk óta a barátom, ha valaki még nem tudná.

Ha megengedik, nem térek ki most a vadászat ethoszára, nagyszerűségére, tradíció­jára, Kittenberger, Fekete István vagy éppen Széchenyi Zsigmond csodájára, az elejtett vad fenségességére és szakralitására, a vadászat és a vadvédelem, természetvédelem magától értetődő összetartozására. Ellenben el kell mondjam a kedves olvasónak, engem annyira beszippantott mindez, hogy vénülő fejjel beiratkoztam az Eszterházy Károly Egyetem Agrártudományi és Vidékfejlesztési Karának (EKE AVK) vadgazda mérnöki szakára, sikeresen abszolváltam az első évet, hátravan még két és fél, amelynek végén tehát vadgazda mérnök leszek s mint ilyen, hivatásos vadász is egyben. Még rengeteg tanulnivalóm van, de talán mégis kicsit többet tudok erről az egészről, mint például a Tóta Winding, amivel persze nem tettem magasra a lécet. S ha a vadászat ethoszáról nem is, de néhány adatról mégis beszámolok önöknek, már csak a vadászati világkiállítás hasznossága, értelme, megtérülése miatt is.

Vessünk egy pillantást először a vadászati turizmus jelentőségére.

Ehhez hívjuk segítségül a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézetének Vadászatszervezés, vadászati turizmus, vadászetika című egyetemi jegyzetét (írta/szerkesztette: dr. Barta Tamás). Ebben egyebek mellett a következőket olvashatjuk: „A turizmus egyik speciálisnak tekinthető területe a vadászati turizmus, olyan utazás, ahol a fő cél a vadászat, a hobbiturizmus kategóriába sorolható. Befolyással van rá a gazdasági viszonyok fejlettsége, a közlekedési lehetőségek, továbbá a vadászok számának alakulása. A vad óvása, életének tiszteletben tartása mellett a vadászok fő motivációja a vad megfigyelése, az élményszerzés, amelyhez nem mindig, de hozzátartozik a vad elejtése is. Eközben mind a külföldi, mind a belföldi vadászok a hagyományos értelemben vett turisztikai szolgáltatásokat is igénybe veszik. Annak ellenére, hogy csak kis szegmensét adja az általános turisztikai bevételeknek, jelentősége nem elhanyagolható. Egyrészt az exkluzív igények kielégítésével hazánk idegenforgalmi kínálatának sokszínűségét bővíti, másrészt a vadászok az ország egész területére érkeznek, nem csak egy-egy ismertebb településre.”

Mindehhez talán nem kell semmit hozzáfűzni. Olvassuk tovább a doktor úr jegyzetét: „Magyarországon a vadászturizmus több mint százéves hagyománnyal rendelkezik. Jó piacképességű turisztikai terméknek minősültek a magyar vadászatok az elmúlt ötven évben. A magyar vadászati lehetőségek kiemelkedők Európában, és a vendégvadászok fogadásának megfelelő színvonalú körülményei is adottak. Ez betudható annak, hogy a szocializmus éveiben a vadászterületek – a vendéglátói infrastruktúra, hotelek, panziók, éttermek hiánya miatt – kénytelenek voltak kiépíteni a vadászházi szolgáltatások körét, s ez ma is előnyt jelent a környező országok ajánlataihoz képest. Ezekben a házakban a vadászterületen kevésbé érzi a bérvadász a vendég mivoltát (Feiszt, 2007). Külföldi bér­vadászok először 1957-ben jöttek hazánkba. Napjainkban évente mintegy 25-26 ezer külföldi vadász hódol szenvedélyének és tölti el szabadidejét hazánkban, emellett egyre nagyobbak a hazai igények.”

25-26 ezer külföldi vadász évente – azért ez nem elhanyagolható szám. S vajon mennyi pénzt hagynak nálunk? A jegyzetben erről is találunk adatot: „A vadászati turizmusban nyújtott szolgáltatások árait a vadászati irodák vagy az állami erdő- és vadgazdaságok árjegyzékei tartalmazzák, amelyek egy vadászati szezonra készülnek. A vendég számlája három részből tevődik össze. Az egyik a lelövési díj, amely az elejtett vad (vagy trófeája) minőségétől és mennyiségétől függ. A másik összetevője a vadászati, a harmadik pedig az egyéb szolgáltatások díja. Manapság bevált szokás, hogy a vadászatszervező iroda a vendég, illetve vendégkör igényeinek megfelelő programcsomagot készít, amely tartalmazza az alapvető vagy általánosságban igénybe vett szolgáltatásokat. […] Attól függően, hogy az adott szolgáltatáshalmazból a külföldi vadász mit vesz igénybe, egy átlagos, 3 vadásznapot tartalmazó programcsomag díja 300 és 1000 euró között változhat.”

Tapasztalataim szerint ez inkább a felső, ezereurós határ felé tendál, ami évi 25-26 ezer vadász esetében nem kevés összeg (közel tízmilliárd forint!).

Mindezeken túl Barta doktor úr jegyzetéből ezt is megtudhatjuk: „A vadászturisták fajlagos költése magas, az »átlagos« turistánál hússzor többet is hajlandóak az országban elkölteni (135 euró/fő/nap helyett 2800 euró/fő/nap) (Vajdics, 2003). Itt-tartózkodásuk alatt gyakran komplex szolgáltatásokat vesznek igénybe. Sokszor presztízsokok ­miatt is költekeznek. A vendégek döntő többsége konvertibilis valutával fizet. A vendégeknek csupán 1%-a nő (Vajdics, 2003). Életkorukat tekintve zömmel 40–70 év közöttiek (Gereczi, 2004). A vendégek átlagos itt-tartózkodási ideje néhány nap (3-5 vendégéjszaka), ami eléri az országos átlagot. Ennek meghosszabbítását célul kell kitűznünk. Idegenforgalmi és egyéb programokkal, valamint a vakációs turizmus motívumaival bármikor kiegészíthető. Reklám- és propagandahordozó szerepe nem elhanyagolható. A külföldi működőtőke-beruházások jelentős részét olyan emberek tették, akik korábban Magyarországon vadásztak, így kerültek kapcsolatba az országgal. Mindezeknek köszönhetően a vadászati turizmus a gazdaság egészét élénkíti, termelési, foglalkoztatási és jövedelmi multiplikátor hatása számottevő.”

Nos, nagyjából ezek a vadászati turizmus fontos elemei. Ezek a számok, amelyek segítenek az éhező gyerekek etetésében. S persze ma azt a világot éljük, amikor gyakorlatilag minden (éhező) gyerek ingyen jut hozzá napi háromszori étkezéshez és ingyen jut hozzá a tankönyvekhez, szemben a „nincsen ingyenleves” világával, amikor mindez nem létezett, de legalább a tankönyvekből egy hajdani belügyminiszter családja gyarapodott szépen.

S ha már a vadászat és a vadászati turizmus nemzetgazdasági jelentőségét taglaljuk, ne feledkezzünk meg vetni egy pillantást a hazai trófeaárakra. Néhány kiemelkedő hazai vadászterület árait megvizsgálva a következőket látjuk.

A Gyulaj Vadászati és Erdészeti Zrt. árai a következők, egy dámbika elejtési ára trófea­tömeg szerint, vadászati idény október 1-jétől február 29-ig:

Vagyis egy négy és fél kiló feletti dámbika trófeája hárommillió forint feletti összegbe kerül Gyulajon.

Ugyanitt a gímbika trófeaárai így alakulnak: Elejtési ár trófeatömeg szerint, vadászati idény szeptember 1-jétől január 31-ig:

Ezek bizony csillagászati összegek.

De például az egyik legjobb hazai gímszarvas-vadászati helyen, Gemencen ennél is magasabbak az árak!

Gímszarvasbika, trófeasúly 10 grammonként:

Mindezek ismeretében pedig még egy kérdést kell tisztáznunk: vajon a magas bevétel érdekében és a külföldi, valamint egyre növekvő hazai vadászati igények érdekében feláldozzuk az európai viszonylatban is kiemelkedő magyarországi vadállományt? Magyarán: a pénz felülírja a vad- és természetvédelmet?

Ez a kérdés nyilván a legfontosabb, különösen egy laikus, de még inkább egy Tóta ­W.-féle vadász- és vadászatgyűlölő számára. Éppen ezért álljon itt a tavalyi évben használt Vadbio­lógia alapjai jegyzetemből egy táblázat, amely eléggé pontosan foglalja össze a lényeget.

Mi derül ki ebből az izgalmas adatsorból?

Például az, hogy 2009 és 2019 között eltelt tíz évben jelentősen nőtt a hazai nagyvadállomány, miközben ezzel egy időben jelentősen nőtt a terítékre került vadak száma. Önök is ellenőrizhetik: például gímszarvasállományunk a 2009-es 87 100-ról 2019-re ­114 500-ra gyarapodott, miközben a kilőtt példányok száma a 2009-es 39 300-ról 2018-ra 65 ezerre nőtt. És ez az összes nagyvadunk esetében így történt, a vaddisznóállomány kivétel, ahol 2018-ig szintén töretlen a növekedés, ám az afrikai sertéspestis miatt azóta az állomány tudatos és lehetőség szerint szervezett irtása zajlik, lévén nincs más védekezési mód.

Éppen ellenkező tendencia figyelhető meg az apróvadállomány területén, ahol mind az állomány, mind a kilőtt példányok száma csökken. Ennek oka azonban a mezőgazdasági termelésben keresendő, mivel az erdősávok, mezsgyék elszántásával, hatalmas területek összeszántásával és a növényvédő szerek alkalmazása miatt drasztikusan csökken apróvadállományunk élettere és táplálkozási lehetősége – erre a vadászok rendszeresen felhívják a figyelmet.

Összefoglalva mindezt, annyit mondhatok, hogy ezt nevezik felelős vadgazdálkodásnak. És abban még el sem mélyedtünk, hogy mit jelent egy terület vadeltartó képessége, vagyis miért van az, hogy ha holnap a Tóta W.-k ostobasága miatt betiltanák a vadászatot, akkor miért csökkenne rövid időn belül a magyarországi vadállomány, és ­miért romlana le drasztikusan a meglévő állomány genetikai állománya is. Hogy minden világossá váljon, álljon itt befejezésképpen még egy részlet a Vadbiológia alapjai jegyzetemből, vagyis hogy mi a vadgazdálkodás célja: „Gazdálkodás: magában foglalja az élőhelyek javítását, újak létesítését, a ragadozók gyérítését vagy ezek kombinációit. Vadgazdálkodás célja: az állomány pillanatnyi dinamikájától függ. Védelem: az állomány megőrzése és védelme; hasznosítás: tartósan fenntartható hozamok biztosítása; védekezés, szabályozás: túl sűrű, túl magas rátájú állományok csökkentése, szabályozása. Vadállományok hasznosítása: céljainknak megfelelő mennyiségű és minőségű, tartós hozamok biztosítására képes, a környezeti feltételekkel összhangban álló nagyságú vadállomány fenntartása.”

Aki ezt képtelen megérteni, ha nem is börtönbe, de a nyálfolyatóba jó lenne bezárni. Már csak azért is, hogy a jövőre megrendezendő, minden bizonnyal sikeres vadászati világkiállítást rendben és nyugalomban megrendezhessük. Mert ez mindannyiunk érdeke. Leginkább az éhező gyerekeké.