Sokan és sokféleképpen megírták már a ,,freeSZFE” eszmeiségéről vallott nézeteiket. Mind ez idáig ezek a vélemények úgy születtek, hogy a jobboldali véleményformálók abban a hiszemben írták gondolataikat, hogy a Vas utcai egyetemfoglalás szalagozós utcaszínháza az újonnan kinevezett kuratóriummal szemben létrejött spontán és egyetemlegesen alátámasztott lázadás szülötte.
A minap szembejött a hír, hogy a spontán kitört forradalmi hevülettel átitatott Vas utcai szalagozós produkciót, négynapos szabadegyetemen, már a színielőadás bemutatása előtt egy hónappal lezajlott felkészülésen begyakorolták, lepróbálták. A hitelesség látszatának keltéséhez börtönpszichológus segített. A Blokád című, a zágrábi egyetemfoglalásról szóló film a nemzetközi trendek bemutatását, a magyar egyetemisták készülő premierjének szakmai alátámasztását szolgálta, emellett a szabadság pszichológiájával és filozófiájával is megismerkedtek a premierre készülők.
Egy színházi előadás létrejöttének alapfogalmai az olvasó- és visszaolvasó próba, a jelenetek részpróbái, zenés produkció esetén énekpróbák, majd elkövetkezik a főpróbahét, jönnek az összpróbák és elérkezik a premier napjának esti 19 órás időpontja. Matiné-előadásként általában nem szokás premiert tartani, de ezzel a Vas utcában – a spontaneitás szokásrendet nem ismerő természetére tekintettel – kivételt tettek az alkotók. Egy előadás létrejöttéhez másfél-két hónapos megfeszített próbaidőszak tartozik, amelynek végén a résztvevők elmondhatják, hogy tőlük telhetően mindent megtettek a siker érdekében, azaz készek a nézők előtti fellépésre, a katarzis kiváltására. Abban az esetben viszont, ha a felkészülés csupán négy nap, akkor a tisztességes előadás létrejöttéhez ez vajmi kevés, és a bukás többnyire garantált.
Mégis, a spontánnak színlelt és elemi erejűnek kikiáltott előadás híre úgy szaladt végig fénysebességgel a földgolyón, hogy mára a mértékadó közvélemény-kutatások szerint elenyésző azoknak a száma, akik még nem hallottak az SZFE hallgatóinak forradalmi, jelenleg is tartó szappanoperai előadásáról. Az is ezt bizonyítja, hogy a föld lakosságának túlnyomó része heves érdeklődést mutat a már nemcsak lemosható freeSZFE tenyérbe – majdnem azt írtam, hogy tenyérbemászó – és pólóra írható megoldására, hanem a jelölés akár örök érvényű tetoválás formájában is megvalósítható a szolidaritás, az együttérzés kifejezésére.
De álljunk meg egy pillanatra Upor Lászlónál, aki nyilatkozata szerint nem tudott arról, hogy mi zajlik a négynapos dzsemborin, és hogy a diákok kizárólag maguk szervezték meg készülő premierjük részpróbáit a ,,hogyan foglaljunk el egy egyetemet” tréningjének gyorstalpalójával. Hogy kik lehettek a Vas utcai premier-előadás ,,főrendezői”, kiderül a szabadegyetem műsorprogramjából: az egyik legenda a festékdobáló Gulyás Márton, a másik legenda pedig nem más, mint Misetits Bálint, aki főpolgármesteri főtanácsadó. Azt, hogy a dzsemborin milyen egyéb előadások hangozhattak még el független és politikai ideológiától mentes előadóktól, a tisztelt olvasók fantáziájára bízom. Mi is volt az egyik legfőbb érv a liberálisok részéről? Az, hogy az egyetemen soha nem folyt ideológiai képzés, kizárólag a nagybetűs művészet politikafüggetlen szolgálata. Amiről viszont ezek után én vagyok meggyőződve, hogy a próbafolyamat részét biztosan nem képezte a konzervatív eszmékkel kopogtatókkal való kapcsolatfelvétel, és gondolataiknak, művészeti aspektusaiknak beemelése az ideológiától mentes szabadegyetemi dzsembori diskurzusába.
Ettől az utóbbitól válik mérhetetlenül erkölcstelenné az egész spontán színházasdi a Vas utca járdaszínpadán. Az új kuratórium nem véletlenül nem tudott párbeszédet kezdeményezni az előadás létrehozóival, ugyanis ez a szándék nem volt a forgatókönyv avagy szövegkönyv része. Ha az lett volna, akkor az veszélyeztette volna a spontán forradalom barikádállító premierjének vágyott hitelességét. A fentiek ismeretében azt gondolom, hogy a cikkem címében megfogalmazott eszmecsere ezek után nem szólhat másról, mint az eddigi eszme cseréjéről. Az a megengedő nagyvonalúság, hogy az új időknek új dalaival érkezők biztosítják az eddigiek párhuzamos működését, amennyiben ők erre hajlandók, az csak azt erősíti, hogy ők nem zárkóznak el ettől a versenyhelyzettől. Ha csak egy futó van a rajtvonalon, a célszalagot a legritkább esetben szokták ketten átszakítani.
Végezetül, ellépve a folytonos különbségtételek imamalomszerű ismétlésétől, nem a konzervatív és a liberálbalos világlátás áthidalhatatlan különbségeivel szeretném zárni soraimat, hanem az általam hitt és országunkat szolgáló magatartásokról kívánok még néhány szót ejteni.
Hiszem, hogy előre nem a folytonos panaszkodás visz, hanem a teremtés, az alkotás, a közvetlen mikrokörnyezetünkben való szándék a magunk és mások jobbítására. Országunk megtartó fundamentuma, a minden családban előforduló viták ellenére is a család megtartó erejében való hit, a gyermekeinkben való bizalom, a nevelés. Amennyiben patrióta szívvel tudjuk és érezzük is, hogy Magyarország a mi hazánk, ha egy magyar művész sikerénél kalapot tudunk emelni úgy, hogy a másik művész sikerének kibontakoztatása ellen nem rohangálunk külföldre azonnali intézkedést sürgetve, ha egy magyar sportoló győzelme esetén a Himnusz hallgatásakor könny szökik a szemünkbe, akkor ezen végtelenségig tovább sorolható alapvetések birtoklása esetén azt gondolom, hogy mindannyian konzervatívok vagyunk. Egy próbát mindenkinek megér ennek végiggondolása.
A szerző színművész
