Új elnök a PTE alapítványának élén
Új elnöke lett a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítványnak.
Új elnöke lett a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítványnak.

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma ma tartott ülést.

Minden ellenzéki híresztelés ellenére továbbra is fontos szerepe lesz az államnak az egyetemek irányításában, szabályozásában és ellenőrzésében.

Az új kuratórium nem véletlenül nem tudott párbeszédet kezdeményezni az előadás létrehozóival.
A művész szerint tisztességesebb lett volna azt mondani, hogy „kérem, meg akarjuk dönteni a kormányt”.

Itt az ideje a frissítésnek.

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumát nem értesítette Upor László, az SZFE rektorhelyettese.
A kuratórium még mindig reménykedik abban, hogy hétfőn elkezdődik az oktatás.

Megállapodtak abban, hogy közös érdekük az oktatás elindítása és a tanórák megtartása.

Az SZFE jogi helyzete egyértelmű és világos, az alapítvány a hatályos jogszabályok mentén dolgozik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ismét a magyarok ellen cselekszik a baloldal.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

A férfit őrizetbe vették és bíróság elé állítják.

Tarthatatlan állapotok a német büntetés-végrehajtási rendszerben.

Előbb vagy utóbb le kell üli tárgyalni Oroszországgal.

Varga Zsolt szerint most jön az a része a tornának, ahol eldől a sorsunk.

Most már igen nagy az esélye annak, hogy az Európai Bíróság elé került a Mercosur-megállapodás.

A holland klasszis láthatóan presztízskérdést csinált a világbajnoki döntős honfitárs, Gian van Veen elleni fináléból
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.