Eszmecsere az eszme cseréjéről

Az új kuratórium nem véletlenül nem tudott párbeszédet kezdeményezni az előadás létrehozóival.

De álljunk meg egy pillanatra Upor Lászlónál, aki nyilatkozata szerint nem tudott arról, hogy mi zajlik a négynapos dzsemborin, és hogy a diákok kizárólag maguk szervezték meg készülő premierjük részpróbáit a ,,hogyan foglaljunk el egy egyetemet” tréningjének gyorstalpalójával. Hogy kik lehettek a Vas utcai premier-előadás ,,főrendezői”, kiderül a szabadegyetem műsorprogramjából: az egyik legenda a festékdobáló Gulyás Márton, a másik legenda pedig nem más, mint Misetits Bálint, aki főpolgármesteri főtanácsadó. Azt, hogy a dzsemborin milyen egyéb előadások hangozhattak még el független és politikai ideológiától mentes előadóktól, a tisztelt olvasók fantáziájára bízom. Mi is volt az egyik legfőbb érv a liberálisok részéről? Az, hogy az egyetemen soha nem folyt ideológiai képzés, kizárólag a nagybetűs művészet politikafüggetlen szolgálata. Amiről viszont ezek után én vagyok meggyőződve, hogy a próbafolyamat részét biztosan nem képezte a konzervatív eszmékkel kopogtatókkal való kapcsolatfelvétel, és gondolataiknak, művészeti aspektusaiknak beemelése az ideológiától mentes szabadegyetemi dzsembori diskurzusába.

Ettől az utóbbitól válik mérhetetlenül erkölcstelenné az egész spontán színházasdi a Vas utca járdaszínpadán. Az új kuratórium nem véletlenül nem tudott párbeszédet kezdeményezni az előadás létrehozóival, ugyanis ez a szándék nem volt a forgatókönyv avagy szövegkönyv része. Ha az lett volna, akkor az veszélyeztette volna a spontán forradalom barikádállító premierjének vágyott hitelességét. A fentiek ismeretében azt gondolom, hogy a cikkem címében megfogalmazott eszmecsere ezek után nem szólhat másról, mint az eddigi eszme cseréjéről. Az a megengedő nagyvonalúság, hogy az új időknek új dalaival érkezők biztosítják az eddigiek párhuzamos működését, amennyiben ők erre hajlandók, az csak azt erősíti, hogy ők nem zárkóznak el ettől a versenyhelyzettől. Ha csak egy futó van a rajtvonalon, a célszalagot a legritkább esetben szokták ketten átszakítani.

Végezetül, ellépve a folytonos különbségtételek imamalomszerű ismétlésétől, nem a konzervatív és a liberálbalos világlátás áthidalhatatlan különbségeivel szeretném zárni soraimat, hanem az általam hitt és országunkat szolgáló magatartásokról kívánok még néhány szót ejteni.

Hiszem, hogy előre nem a folytonos panaszkodás visz, hanem a teremtés, az alkotás, a közvetlen mikrokörnyezetünkben való szándék a magunk és mások jobbítására. Országunk megtartó fundamentuma, a minden családban előforduló viták ellenére is a család megtartó erejében való hit, a gyermekeinkben való bizalom, a nevelés. Amennyiben patrióta szívvel tudjuk és érezzük is, hogy Magyarország a mi hazánk, ha egy magyar művész sikerénél kalapot tudunk emelni úgy, hogy a másik művész sikerének kibontakoztatása ellen nem rohangálunk külföldre azonnali intézkedést sürgetve, ha egy magyar sportoló győzelme esetén a Himnusz hallgatásakor könny szökik a szemünkbe, akkor ezen végtelenségig tovább sorolható alapvetések birtoklása esetén azt gondolom, hogy mindannyian konzervatívok vagyunk. Egy próbát mindenkinek megér ennek végiggondolása.

A szerző színművész