Harminc évvel ezelőtt egy üres persellyel és az emberi jóságba vetett hittel indítottuk útjára az adventi adománygyűjtést – idézte fel Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója.
A maroknyi kék pólós csapat reménye az volt, hogy lesznek, akik a saját, tökéletes karácsonyukon túl fontosnak tartják majd azt is, hogy a nélkülözőkért tegyenek valamit, a hatás pedig nem maradt el. – Az Adventi Adománygyűjtés mára Magyarország legnagyobb ünnepi összefogásává vált, a mézeskalács szív százezrek számára jelent egyet a karácsony legfontosabb üzenetével: a cselekvő szeretettel, a hiányt szenvedők támogatásával – sorolta, kiemelve, hogy
a gyűjtés nem csupán a karácsonyi, ünnepi időszak költségeit fedezi, hanem a szervezet egész éves tevékenységét is ebből fedezik majd.

– A befolyt összeg csak egy részét fordítjuk az ünnepi segélyakcióra, mint a tűzifaprogramra, ajándékcsomagokra és ételosztásra, az adomány nagy részét az egész évben működő szociális és fejlesztő programokra költjük. Az átmeneti otthonokban háromszáz családnak nyújtunk menedéket, több ezer rászoruló gyermek számára pedig egész évben biztosítjuk a fejlesztéseket, foglalkozásokat – ismertette Gáncs Kristóf.
Az elmúlt három évtized alatt a segélyszervezet bővülő közössége újra és újra megmutatta az összefogás erejét: jelen voltak az árvizek, a vörösiszap-katasztrófa idején, majd a világjárvány és háború kirobbanása óta is folyamatosan támaszt jelentenek a rászorulóknak.

Mindenki díszített
Az Adventi Adománygyűjtés megnyitóján számtalan olimpiai bajnok, sztár sportoló, énekes és műsorvezető is jelen volt, akik hosszú évek óta aktív önkéntesei a szervezetnek. Az ismert és elismert önkéntesek feldíszítették az adventi adománygyűjtést szimbolizáló mézeskalács szíveket, amelyeket majd a Bazilikánál felállított adományozó ponton adják át azoknak, akik a szervezetnek adakoznak.
– Ők azok az emberek, akik nem csak posztolnak a jótékonykodásról, de jelen is vannak, részt vesznek az eseményeken, ha kell mézeskalácsot díszítenek, máskor ételt osztanak vagy épp tűzifát hordanak – mutatott a vendégek felé a segélyszervezet ügyvezető igazgatója, aki arra is kitért, évek óta nélkülözhetetlen partnerként van jelen az adventi időszakban a Tesco áruház, a Magyar Posta és az MBH is.





















