Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy rémisztő álomból ébredtünk. Riadtan körülnéztünk, hevesen dobogott a szívünk, de rövid időn belül felfogtuk, hogy a szörnyű történések idején nem a valóságban voltunk. Meg is nyugszunk hamarosan. Más a helyzet, amikor a valóság válik rémálommá.
Meghalt Samuel Paty 47 éves, francia állampolgár, aki történelmet tanított egy középiskolában. Tragikusan fiatal volt, családos ember. Felfoghatatlan veszteség azok számára, akik ismerték. Gyászolják szerettei és kollégái. Nemzeti gyásznapot tartanak Franciaországban. 2020-at írunk, a Covid-járvány évét, Európa mindennapjait a pandémia gyötrelmei töltik meg, hosszú hónapokra előrevetítve biztató kilátások nélkül; védtelenül hányódunk, napról napra élünk, terveket nem szövünk.
Október 15-én hallottam egy megfogalmazást arról, hogy Nyugat-Európában sokkal nyitottabbak az emberek, mint itthon. Nem telt el huszonnégy óra, és Párizs vonzáskörzetében, a nyílt utcán levágták egy ember fejét késsel, kvázi rituálisan, üzenve ezzel minden gyökerében európai polgárnak: „Neked is így lesz véged, mint Samuel Patynek!” Egyszer már megfogalmaztam azt egy korábbi írásomban, hogy az iszlám trójai falovát betolták Nyugat-Európa szívébe, a harcosok a hasban lapulnak, támadásra készen. A nyitottságukra büszke nemzetek pedig nem tudják megvédeni az értékeiket. A Notre-Dame is leégett. Senki sem nyomoz a tettes után.
Láttam egy festményt korábban, régi idők kegyetlenségét mutatta. Az utánozhatatlan drámaiságú Caravaggio festette le a jelenetet: tálcán hozzák Saloménak Keresztelő Szent János fejét. Elkövették ellene a gyilkosságot, a kereszteléseket így ő már a Jordán folyóban nem tudta folytatni. De jött utána a megváltó Krisztus.
Most gondolatban a XXI. századi levágott európai fejre meredek, a legnagyobb döbbenettel. A tettes, a híradások szerint feltette a képet a közösségi médiába, így az a radikális kör, aki akarta, rövid idő alatt – amíg le nem vették – meg is tudta nézni. A merénylő elvégezte, amit rábíztak.
A liberális ideológia útját véres szegély övezi, az iszlám terrorizmus mártírjai állnak ott. A liberalizmus csatába küldi katonáit, a nyitott gondolkodású közembereket, akiket arra tanít, hogy mindent szabad mondani, mindent szabad tenni. De nem vértezi fel őket semmivel. A keresztényt üldözi, a „minden véleménynyilvánítás szabad” szlogen jegyében leveteti a nyakakból a keresztet, lerombolja a templomokat, kitiltja a közterekről a karácsonyfát. És nem nyújt helyette semmi támaszt. Szolidaritásról hebeg, meg hogy győz a szabadság, közben fájdalmat és gyászt szül végtelen tehetetlenségében.
A leghátborzongatóbb, ami kiderül a híradásokból az, hogy nem egy magányos iszlám harcosról van szó, hanem hétköznapi szülők és gyerekek is belekeveredtek a gyilkosságba. Ez már túlmutat azon a narratíván, amit állandóan hallunk, hogy elszigetelt terroristasejtek vannak.
„Fortélyos félelem igazgat” – írta 1937-ben József Attila. Akkor is egy rémálom küszöbén állt Európa, és úgy érzem, most is. Samuel Patyt nemcsak családjának kell siratnia és az „én is tanár vagyok” táblát hordozóknak, hanem minden jóérzésű európai embernek. Mert a magára hagyott, védtelen embertársunkat látjuk, akit lemészároltak, és senki sem volt ott, hogy segítsen neki. Egyedül maradt, és nem abban a pillanatban, amikor megölték, hanem már napokkal korábban. A gyilkosság oka? Senki ne kezdje el a választ elemezni, ha nem akar elvágott torokkal ráébredni a valóságra! Gyávákká fogunk válni, mert minden erőszakos rendszer gyávává teszi az embert. Enélkül nem lett volna sem nácizmus, sem kommunizmus.
Isten nyugosztalja Samuel Patyt! Bárcsak ne lenne a halála hiábavaló, és kinyitná a szemét azoknak, akik az iszlám terrortámadások kezdete óta bambán nézik az elkerülhetetlen jövőt, elmorzsolnak néhány sajnálkozó szót, és utána terjesztik tovább egy olyan szabad élet illúzióját, amely nem létezik. Mert az emberek világa ennél sokkal összetettebb és bonyolultabb. Amikor Jézus Krisztus eljött a földre, úgy képzelem, látta és megtapasztalta ezt, és ő valóban segíteni akart a gyarló emberen. A keresztények tudják ezt és erőt merítenek belőle. Én hiszek abban, hogy a jóakaratú lelkek összekapcsolódnak, ha máshol nem, az örökkévalóságban, és így senki sem maradhat egyedül.
A szerző klinikai szakorvos
