Nyugodtan kijelenthetjük, a nyomtatott és az internetes sajtó is kitett magáért, ami a Trianonra való megemlékezést illeti. Mivel a járvány még nem ért véget, így csak kevés rendezvényről lehetett tudósítani, ez viszont azt eredményezte, hogy a fogak fehérje számos sajtóorgánumban megmutatkozott a diktátum megítélése kapcsán. Ha úgy tetszik, mélységi elemzéseket kaptunk június 4-e környékén a témában.
Különösen érdekes okfejtéssel „örvendeztetett” meg az egyik szélsőbalos oldalon maga Karácsony Gergely is (Ami fáj, és ami nincs, Mérce.hu, június 4.). Azon túl, hogy szerinte nem állja meg a helyét a mondás, miszerint az a magyar, akinek fáj Trianon, az legyen az ő szíve joga, merthogy jórészt erre és a kormány ostorozására fűzte fel az egész mondanivalóját cikkében. Csak a szokásos – gondoltam –, ismét a szájába adtak valamit, és már unottan be is zártam volna a cikket, amikor előttem termett Karácsony mélységi elemzésének veleje Trianon kapcsán. A főpolgármester ugyanis nem átallotta kijelenteni a következőt: „Haragszom azért is, mert olyan Trianon-emlékművet hoztak létre, amely még azokat az elszakított településeket is magyarként mutatja be, ahol egyáltalán nem éltek magyarok.” Itt bizonnyal a nemzeti összetartozás fővárosi emlékművére gondolt, amelynek falára azon települések nevei lettek felvésve, amelyek szerepeltek a történelmi Magyarország utolsó, 1913-as statisztikai összeírásában.
Álljunk meg itt, és vizsgáljuk meg ezt a dolgot, ha már a nemzet fővárosának vezetője ragadtatja magát egy ilyen kijelentésre. Persze jó lett volna, ha meg is nevez néhány ilyen várost vagy falut, de nézzük el ezt neki, hiszen a Mércén megjelent irományban elmondja bár, hogy az édesanyja is a második bécsi döntéssel visszacsatolt területen született, de hogy hol, azt a fantáziánkra bízza. Lehet, hogy elfelejtette.
Beszéljünk azokról a településekről, amelyek a magyar Szent Korona országain belül helyezkedtek el, és amelyeken alig vagy sosem élt magyar lakosság. Karácsony – ha szorult volna belé némi műveltség és történelmi tudat –, tudhatná, hogy Magyarország Trianonig sosem volt tiszta nemzetállam, de ettől a Kárpát-medence még magyar felségterületnek számított. Vagy nem akadt egy történelmi világatlasz a könyvespolcán a sok Fejtő Ferenc-kötet között, hogy erről megbizonyosodjék? Ennek a nemzeti sokszínűségnek számos oka van, egyrészt befogadó nemzet voltunk, nem pedig kirekesztő, mint amilyennek most Karácsony mutatkozik, aki a régi országtest egyes településeit egyszerűen kiradírozná a budapesti emlékmű faláról, mint ahogy azt száz éve az ellenségeink meg is tették a valóságban.
Másrészt, a komoly magyar emberveszteséggel járó tatár- és törökdúlások után védelmi szempontból más nemzetiségekkel is fel kellett tölteni ezt a Kárpátok övezte országot. Nevezzük halmaznak, mert lehet, hogy ez a matematikai megközelítés érthetőbb Karácsonynak. Az is beszédes, hogy ha akkora hangsúlyt fektettünk volna a nemzeti kisebbségeink elnyomására, beolvasztására, ahogy azt a balliberális oldal sulykolja még ma is a románokkal, szlovákokkal karöltve, akkor az meglátszott volna a nemzetiségi térképeken Trianon idején. De nem így lett, a jövevények egy része épp ez alapján formált jogot a példátlan területlopásra.
Ám hogy ki, hol telepedett le az elnéptelenedett vagy gyéren lakott területeken, azt a magyar király szabta meg. A szász gyökereit megtagadó román államelnök, Klaus Johannis ősei például Erdély déli részén telepedhettek le, ahol úgy élhettek a mi kegyünkből, mint Marci Hevesen. Hogy voltak olyan településeik a szászoknak, ahol nem élt magyar? Naná! Olyannyira összezártak, hogy még a szomszéd székelyek se nagyon kószálhattak az ő vidékükön. De ettől még a Királyföld a magyar államtest része volt. Ki az, akinek ne fájna, hogy a főként szászok lakta Nagyszebent is elvették Trianonban vagy épp az erődtemplomáról híres apró Morgondát, ahol 1850-ben egy magyart se számoltak? Ja, persze: Karácsony, neki biztosan nem fáj. Ő csak a színmagyar helyiségeket szereti. Mit is szoktak erre mondani a baloldalon? Á, nem jut eszembe. De amúgy mit ad Isten, a román népszámlálás néhány éve kimutatott Morgondán is 22 „beszivárgott” magyart, úgyhogy megint csak gondban vagyok, hogy megfeleljek a főpolgármester értelmezési vákuumának.
Vagy lehet, hogy valamelyik horvát–szlavónországi városkára gondolt ez a Fischer Ádám-i magasságokba törő Facebook-huszár? (Az ultrabalos karmester egy osztrák lapban áldotta Trianont Trianonkor.) Mert miért ne tekinthetnénk az Adria-parti Cirkvenicára valamelyest sajátként, hiszen perszonálunióban voltunk a horvátokkal? Miért lenne bűn ez? A Magyar Királyság déli részéről beszélünk, egy Modrus-Fiume vármegyei településről. Más kérdés, hogy Szent Lászlót közel 900 éve megkoronázták horvát királynak, így némi közünk van a térséghez ilyen formában is, miközben a horvát és a magyar „halmaz” egyet alkotott évszázadokon keresztül. Lehet ezt csűrni-csavarni, de a régi képeslapok és postabélyegzők sem fognak hazudni Karácson Gergely kedvéért. Ha látná, mennyi turulos bélyeggel ellátott cirkvenicai lapot adtak fel a század elején, lehet, hogy leesne a biciklijéről.
Ha polihisztorunk időutazást tehetne a Trianont megelőző magyar időkbe – Isten mentsen tőle! –, bizonyára kiváló agitátor lenne a tótok lakta falvak között is a gyönyörű Felső-Magyarországon. Ott lázítaná őket is, hogy szakadjanak ki a magyar állam kebeléből. A magyarsággal kimondottan jó viszonyt ápoló ruténeknél is megjelenne, és terelné őket a cári Oroszország felé, persze a területükkel együtt. Járná a déli részeket, szabdalná a vármegyéket, és nagyítóval keresné a kakukktojásokat, vagyis a magyar lakosságot errefelé is.
Miért nem érti meg a főpolgármester, hogy Trianon nem csak a magyar nemzettestről szól? Nem veszi észre magán, hogy épp ő hamisítja a történelmet? Az egész cikke, ami a baloldal hazafiasításáról szól, el lett baltázva a szóban forgó mondatával. Tipikus kirekesztő, álnemzeti, balliberális gondolkodás ez, felér egy tanulmánnyal az írása. Hiszen mindenki tudja, aki egy picit is beleásta magát a trianoni témába, hogy a békeparancs azokat a nemzetiségeket is sújtotta, akikkel együtt éltünk évszázadokig, s akikre kollektív módon nem süthettünk rá semmi rosszat, mert voltak időszakok, amikor igenis tudtunk békében élni együtt.
Sőt menekülni is tudtunk, ha kellett: az erdélyi román ugyanúgy futott 1916-ban a hadüzenet nélkül beözönlő óromániai gyilkológépek elől, mint a helyi magyar. Történt ez a hatalmas „halmaz” ezeréves határán, épp Trianon előtt.
A szerző író, újságíró
